A Jazz állította meg a Memphist, hivatalosan is elszállt a Lakers

GOBODICS TAMÁS, HEGEDŰS RÓBERT (KEZDŐ5.HU)GOBODICS TAMÁS, HEGEDŰS RÓBERT (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2022.04.06. 11:10
null
Westbrook 28 pontja sem volt elég a Lakers sikeréhez (Fotó: Getty Images)
Nem hibázott a Heat, a Sixers és a Nets, botlott a Minnesota, a Milwaukee Chicagóban simázott, a San Antonio Denverben harcolta ki a play-int, a Lakers Phoenixben búcsúzott a rájátszástól, fontos győzelmet aratott a Raptors, Jazz és a Pelicans az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.


Indiana Pacers–Philadelphia 76ers 122–131

Beosztotta előnyét a Sixers. A szoros első negyed után a másodikban szétdobták ellenfelüket a vendégek, Doc Rivers alakulata 49–28-ra nyerte azt a játékrészt és 23 ponttal vezetett a nagyszünetben. A Philly franchise-rekordot jelentő 17 triplát bombázott be egyetlen félidő alatt és onnantól kézben tartotta az eseményeket, bár a harmadik negyedben a Pacers minden erejét összeszedve felzárkózott: 40–25-re nyerte a periódust a hazai alakulat és a záró etapban egyszer öt pontig közelített. Itt azonban egy 10–3-mal megrázta magát a Philly és többször nem engedte veszéles közelségbe ellenfelét, összességében 54 százalékos mezőnymutatóval, 57.5 százalékkal bedobott 23 triplával és 34 gólpasszal zárták az estét Harrisék és bár a védekezésük nem volt megfelelő (58–40-re kikaptak a festékből és 26 pontot engedtek gyorsindításból), de ezzel együtt is hozták a kötelezőt. Az Indiana elkerülte a kiütést és szorosabbá tette a végét, de nem volt elég tűzerő a gárdában ahhoz, hogy egy dobópárbajban komoly esélye legyen, védekezésben pedig nem nagyon tudott ellenállást kifejteni, így a Sixers sorozatban harmadszor nyert, a Pacers pedig zsinórban nyolcadik vereségét könyvelhette el.

Embiid hajrázik. Az MVP-címért és a pontkirályi címért is harcban van Joel Embiid, a Sixers centere utóbbi versenyben át is vette a vezetést ezzel az estével, előbbiben viszont továbbra is Nikola Jokics a fő esélyes. Embiid most 27 pontot és 7 lepattanót jegyzett már az első félidőben, az ő parádéja vezette 20 egység feletti előnybe csapatát, majd végül 45 ponttal, 18/30-as mezőnymutatóval és 13 lepattanóval zárt, vele a parketten +20-ban volt a Philly – idén már 12. alkalommal ért el legalább 40 pontig és legalább 10 lepattanóig, erre utoljára Russell Westbrook volt képes az MVP-szezonjában. Embiid parádéja mellett Tyrese Maxey (30 pont, 7 gólpassz, karriercsúcsot jelentő 8/11 tripla, ebből hét az első félidőben), Tobias Harris (17 pont, 5/6 hármas, 6 lepattanó, 5 gólpassz, 4 labdaszerzés) és James Harden (csak tíz mezőnykísérlet, de 14 gólpassz) is kitett magáért, a Pacersnél pedig Tyrese Haliburtont (21 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz, 3/4 tripla) és Buddy Hieldet (25 pont, 11 lepattanó, 5 gólpassz) említhetjük.

A Pacers legjobb dobói: Hield 25/9, Haliburton 21/9, Smith 19/6
A 76ers legjobb dobói: Embiid 45/6, Maxey 30/24, Harris 17/15

Orlando Magic–Cleveland Cavaliers 120–115

Jobb volt az Orlando.
A Cavs számára volt igazán fontos ez a mérkőzés, hiszen az ohióiak harcolnak a playin-helyekért, a Magicnek már régóta nincs tét, de a hazaiak sorozatban hat vereség után most koncentráltabb, fegyelmezettebb játékot mutattak be és a motivációval sem volt probléma. A társaság sok lábon állt, ugyan a Cleveland 14–3-mal kezdett, de Mo Bamba az első negyedben elsüllyesztett öt triplát és feltüzelte csapatát, később Ignas Brazdeikis vert be 20 pontot a padról, a harmadik negyedben az idén először kezdő Markelle Fultz betöréseivel és leosztásaival tudott kisebb előnyt kiépíteni a társaság, a záró etapban pedig Moritz Wagner dobott tíz nagyon fontos pontot. A gárda 50 százalék feletti mezőnymutatót, 46 százalékos triplázást és 31 gólpasszt hozott össze úgy, hogy Anthony, Carter Jr. és Ross egyáltalán nem játszott, Franz Wagner pedig hét perc után kivált bokasérüléssel - a tíz pályára lépő játékosukból nyolcan is kétszámjegyű ponttermésig jutottak, a kispad pedig 66 (!) egységet tett hozzá. A váratlanul jó és motivált játék ezúttal győzelmet ért, az utolsó negyedben végig vezettek pár ponttal, majd ugyan a Cavs 115–112-nél az egyenlítésért támadhatott az utolsó perc körül, de ezt kimozogta a Magic, végül 117–115-nél RJ Hampton nem hibázott a büntetővonalról. A szép győzelemmel „csak” Keleten utolsó a csapat, ligaszinten a Houston már mögéjük csúszott.

Ez kellett volna. Tízből nyolcadik vereségét szenvedte el a szezon végére teljesen szétcsúszó, Allent és Mobley-t is nélkülöző Cleveland, amelynél most a védekezés nem akart összeállni, a papíron finoman szólva is levédekezhető Magic úgy ment át a vendégeken, ahogy akart. Ugyan Darius Garland (27 pont, 6 lepattanó, 10 gólpassz) és Lauri Markkanen (25 pont, 6/12 tripla) igyekezett és támadásban nem is voltak rosszak (49 százalék mezőnyből, 44 százalék tripla), de hátul annyira nem voltak urai a helyzetnek, hogy a jó kezdés után egy percig sem tudták érvényesíteni az akaratukat. Az újabb lehangoló vereség után csak annak örülhetnek, hogy az Atlanta is kikapott, így másfél meccsnyit megőriztek előnyükből a keleti hetedik helyen, de már csak két mérkőzésük van hátra, a közvetlen rivális Brooklynhoz utaznak, majd a szintén „éles” küzdelemben lévő Milwaukee-t fogadják, egyik esetben sem ők az esélyesek – éppen ezért kellett volna nagyon az orlandói kötelező...

A Magic legjobb dobói: Bamba 21/15, Brazdeikis 20/6, Fultz 16
A Cavaliers legjobb dobói: Garland 27/6, Markkanen 25/18, Love 17/9

Brooklyn Nets–Houston Rockets 118–105

Kellett Irving extrája.
Toronymagas favorit volt ezen a mérkőzésen a Brooklyn és az első félidőben úgy tűnt, hogy érvényesítik is a papírformát a hazaiak, mert 17 ponttal vezettek a nagyszünetben és volt már húsz egység feletti előnyük is. A fordulás után azonban a Rockets időszaka következett és a vendégek egészen hat egységig zárkóztak vissza, 90–69 után egy 15–0-s texasi futással lett ismét szoros a küzdelem. Itt viszont megrázta magát Kyrie Irving, egymaga produkált egy 8–0-s rohamot, a negyedik negyedben csak ő 17 pontot szerzett és végül 42-vel zárta az estét – 13/24-et dobott mezőnyből, 8/16-ot távolról és 8/8-at a büntetővonalról, a 6 gólpassz már csak ráadás, kiemelkedő játékkal vezette győzelemre a Brooklynt. Szükségük is volt erre, mert a többiek most nem brillíroztak, Kevin Durant 18 pontnál állt meg, Curry és Dragic nem tudott pályára lépni, Andre Drummond faultgondok miatt csak 20 percet játszhatott, LaMarcus Aldridge pont nélkül, Patty Mills két jó dobással zárt – akárhogy is, de csak sikerült hozniuk a kötelezőt és mivel minden riválisuk kikapott, így sokat javult a helyzetük a playin-tornára.

Említsük meg a Rockets hátvédpárját. A vendégek fiatal duója kiváló számokkal zárt, Kevin Porter Jr. 36 pontig és 6/14 tripláig, Jalen Green pedig 30 pontig és 4/10 tripláig jutott, együtt is jól dolgoztak és külön-külön is megmutatták (ismét) a bennük rejlő potenciált – 41-41 percet játszottak és folyamatosan büntették a Brooklynt. Mellettük Alperen Sengün (14 pont, 11 lepattanó, 5 gólpassz) teljesítményét is emeljük ki, a Houston számára pedig semmi más nem számít, csak hogy ezekről a fiatalokról mi derül ki – a tét nélküli dobálgatás persze nem mindig mérvadó, márpedig a szezonjuk nagy része erről szól, de az említett játékosoktól sokkal többet nem lehetett elvárni, mint ahol jelenleg, az idény végén tartanak, úgyhogy némi elégedettségre lehet okuk az 1/1-es draftcetlire mutatkozó jó esélyek mellett is.

A Nets legjobb dobói: Irving 42/24, Durant 18/3, Brown 15/9
A Rockets legjobb dobói: Porter Jr. 36/18, Green 30/12, Sengün 14

Miami Heat–Charlotte Hornets 144–115

Kiütés lett a vége.
Az elvesztett első negyed után a másodikban már a kezébe vette a mérkőzést az Erik Spoelstra vezetőedző mellett Lowryt, Morrist és Oladipót is nélkülöző Miami, a 41 pontos második játékrészt követően kereken tízzel vezetett a nagyszünetben a gárda – ennek felét leadta a harmadik negyedben, majd az utolsóban rálépett a gázra. A záró etapot egy 13-2-es futással kezdték a floridaiak és Tyler Herro vezetésével földbe döngölték egészen addig közel egyenrangúnak tűnő ellenfelüket: 42–18-ra húzták be a negyedik felvonást és végül kiütéses, 29 pontos győzelmet arattak. Herro megdöntötte Dwyane Wade rekordját a padról szerzett pontok terén (35-öt dobott 6/10 triplával), mellette magára talált a szintén csereként érkező Duncan Robinson (21 pont, 7/11 tripla), harmadik csereként pedig Caleb Martin is bevert 3/3 hármast – a kezdőben Jimmy Butler (27-8-5) lubickolt, de Bam Adebayo is 20 pont fölé jutott, csapatként 57 százalékos mezőnymutatóval és 54 százalékkal beszórt 23 triplával zártak. A végén egyértelművé tett sikerükkel sorozatban ötödik győzelmüket húzták be és egy lépésre kerültek a keleti első helytől: a hátralévő két meccsükből egyet kell megnyerniük ahhoz, hogy mindenki mástól függetlenül elvigyék a konferencia első kiemelését.

Megint 144. Legutóbb a Sixerstől kapott 144 pontot a Hornets, most a Miami ugyanennyit dobott James Borrego alakulatának, az 53 százalékos mezőnymutató és a 34 gólpassz nagyon kevésnek bizonyult ezen az estén. Ugyan LaMelo Ball 14 gólpasszt osztott szét a 18 pontja mellett és Miles Bridgesre nem lehetett panasz elöl (29 pont, 11/16 mezőnyből), de hátul annyira „érvénytelennek” bizonyultak ismét, hogy a Heat akkor szerzett kosarat, amikor akart – amint kicsit felpörgették a tempót Herróék, már el is vesztette a fonalat a vendégcsapat. A 14–4-es kezdés után sok örömük nem volt ebben az estében, a harmadik negyedben tűnt úgy egy ideig, hogy lehet keresnivalójuk, de aztán ismét rohamozott a Miami és pillanatok alatt felbillent a pálya – az újabb nagyarányú vereséggel visszacsúsztak a keleti 10. helyre, a Magic-Bulls-Wizards trió ellen harcolhatnak ki maguknak jobb pozíciót a playin-tornára.

A Heat legjobb dobói: Herro 35/18, Butler 27/6, Adebayo 22
A Hornets legjobb dobói: Bridges 29/9, Ball 18/12, Rozier 16/3

Toronto Raptors–Atlanta Hawks 118–108

Magasabb volt a Raptors.
„A méretük egyértelműen fejfájást okozott nekünk” – mondta Kevin Huerter, az Atlanta dobója a Toronto szerkezetéről és játékáról. A hazaiak ugyanis 62–42-re nyertek a festékben és 60–43-ra húzták be a lepattanózást úgy, hogy 20–10 volt a támadópattanók aránya a javukra – ehhez még hozzájött az, hogy 19-cel több büntetőt harcoltak ki, egyszerűen átgázoltak ellenfelükön a palánkok alatt, amivel a maguk javára döntötték el a küzdelmet. Sosem voltak nagy előnyben, de minden nehéz helyzetben jött egy támadópattanó, egy kiharcolt fault vagy éppen egy gyűrű alól érkező kosár, Pascal Siakam (31 pont, 13 lepattanó, 6 gólpassz), Scottie Barnes (19 pont, 14 lepattanó, abből 6 támadó) és a padról érkező Chris Boucher (18 pont, 3 támadópattanó 22 perc alatt) is nagyot dolgozott, de a többiek is kitettek maguért. Összességében 44 százalékos mezőnymutató és 26 százalékos triplázás is elég volt a kanadaiak üdvösségéhez a fenti tényezők miatt, a második félidő nagy részében ők vezettek pár ponttal, csak egyszer, 70–70-nél egyenlített átmenetileg a Hawks, de a harmadik negyed végén sikerült nyolc-kilenc ponttal ellépniük a hazaiaknak és a záró etapban tíz fölé is növelték az előnyüket. Az Atlanta azért nem adta olcsón magát és egy nagy futással, nem egészen három perccel a vége előtt még egyszer, utoljára visszavette a vezetést 102–103-nál, de az utolsó két percben 15 pontot dobott a Toronto – a 8/8 büntető mellett VanVleet bevert egy nagy triplát, Barnes pedig két duplát, így végül túldobták ellenfelüket. Nick Nurse vezetőedző elégedett volt játékosaival, hogy a végén a leadott előny ellenére találtak megoldást és behúzták a nagyon fontos győzelmet, ezzel pedig megelőzték a Chicagót, jelenleg az ötödik helyen állnak Keleten.

A vége nem jött össze. Az említett palánk alatti hátrányt 14 bedobott triplával, hét eladott labdával és 43 kosárra jutó 31 gólpasszal próbálta ellensúlyozni a Hawks, amely a jobb dobóformájával ezt valamelyest meg is tudta tenni – sosem volt 12 pontnál nagyobb hátrányban, majd a hajrában úgy tűnt, hogy rendezte is a sorait. 103–102-es előnyük után azonban sorozatban négy clutch dobást hibáztak el, az utolsó 15 másodpercben két labdát is eladtak, míg védekezésben engedtek egy támadópattanót, kaptak egy triplát, onnantól pedig nem tudtak mit tenni, csak faultoltak – ami nem járt sikerrel, a Raptors könyörtelennek bizonyult. Hiába a felzárkózás és a fordítás, a pontot nem tudták feltenni az i-re, elbotlottak a legfontosabb percekben, pedig Young (26 pont, 15 gólpassz), Capela (10 pont, 14 lepattanó), Huerter (21 pont, 5/9 tripla) és Hunter (20 pont) jól játszott, amikor ők a pályán voltak, pluszban volt a társaság. Az elrontott utolsó két perc viszont megpecsételte a sorsukat, az a leolvadás vereséget eredményezett, így nem hogy nem tudtak ráesni a Cavsre, de még a Nets is megelőzte őket – a Wizards, a Heat és a Rockets van nekik hátra, ebből kellene kihozniuk a maximumot.

A Raptors legjobb dobói: Siakam 31/3, Barnes 19/3, Boucher 18/9
A Hawks legjobb dobói: Young 26/9, Huerter 21/15, Hunter 20

Chicago Bulls–Milwaukee Bucks 106–127

Megnyerte a divíziót a Bucks.
Ezzel a győzelemmel hivatalossá vált, hogy idén is a Milwaukee végzett a Central divízió első helyén, Mike Budenholzer alakulata négy mérkőzéssel került a Chicago elé, egyébként pedig holtversenyben áll a Celticsszel és a Sixersszel a keleti 2-4. pozícióban. Ez a siker egyébként most egészen könnyedén jött, az is bőven belefért, hogy Janisz Adetokunbo(18 pont, 9 lepattanó, 7 gólpassz alig 24 perc alatt) és Khris Middleton (19 pont, 5 gólpassz 28 perc alatt) bőven a megszokott játékpercek alatt töltsenek a pályán faultgondok miatt (mindketten öt-öt személyivel zártak), így egy kicsit pihenhettek is a még hátralévő feladatokra. A show-t elvitte Brook Lopez, aki 29 perc alatt 28 pontos szezoncsúcsot dobott 9/14 jó dobással, 7 lepattanóval és 3 blokkal, közben pedig levédekezte Nik Vucsevicset, de rajtuk kívül Holiday, Portis, Matthews és Allen is tíz pont fölé jutott. Már a 12 ponttal nyert első félidő során látszott, hogy az ő akaratuk érvényesül, érezhetően volt még bennük tartalék, de nem engedték kibontakozni a Chicagót, a fordulás után pedig nem változott semmi, sőt a záró etapban még egy lapáttal rá tudtak tenni, így nagyon simán, 21 ponttal nyertek, igazából nem volt kérdéses a sikerük. Most jön a Boston elleni kiemelt rangadójuk hazai pályán, majd Detroitban és Clevelandben, két kötelezővel zárják az alapszakaszt.

DeRozan egyedül maradt. Zach LaVine nem tudta vállalni a játékot, Alex Caruso 0/6-ot dobott mezőnyből, Nik Vucsevics botrányosan gyenge 3/19-et szenvedett össze és más sem tudott segíteni, így DeMar DeRozan teljességgel egyedül maradt a Bullsnál. Ő tette, amit tudott, végül kereken 40 pontig jutott 16/26 mezőnydobással és 8/8 büntetővel, kiosztott 6 gólpasszt is, de mindez csak arra volt elég, hogy a negyedik negyed előtt ne dobják be teljesen a törölközőt – a tükörsima vereséget végül így sem tudták elkerülni. Ebben benne volt az ismét harmatos védekezésük is, a festékben is kikaptak, a Bucks futásait sem tudták elvenni, igazából semmilyen szinten nem nehezítették meg ellenfelük dolgát, egyedül Janiszék faultgondjai csökkentették kicsit a nyomást. Ők is találkoznak még a Bostonnal, illetve a Charlotte-tal és a Minnesotával, ezekből eggyel többet kell nyerniük, mint a Raptors, ha kell még nekik a keleti ötödik hely.

A Bulls legjobb dobói:
DeRozan 40, Williams 18/6, White 13/9
A Bucks legjobb dobói: Lopez 28/3, Middleton 19/9, Janisz Adetokunbo 18/3

Minnesota Timberwolves–Washington Wizards 114–132

Hanyatlóban a Wolves egyenesági playoff-reményei.
Ez a győzelem nagyon kellett volna, hogy a Minny-nek reális esélye maradjon a hatodik hely megszerzésére, ráadásul a rivális Denver vereséget is szenvedett, azonban ezt nem tudták kiaknázni Chris Finch fiai. A kezdőötösben hiába dupla-duplázott Towns és Russell, dobtak jól a többiek, védekezésben képtelenek voltak megállítani a Washingtont – beszédes adat, hogy minden negyedben legalább 31 pontot kaptak. Jaylen Nowell kivételével a kispadról sem áramlott az energia, a harmadik negyedben a szinte hibátlanul támadó fővárosiak átvették a program irányítását, onnantól pedig fokozatosan esett szét a Wolves. Ezzel a vereséggel eldőlt, hogy szinte biztosan a hetedik helyen végeznek és a Clippers-szel játszanak a play-in első körében. Két győzelemre vannak a Denvertől, és már csak két meccsük van hátra a Spurs és a Bulls ellen – nehéz menet lesz, pláne hogy a ma hajnalban a Spurs idegenben verte a Nuggets-ot...

A palánk közelében tarolt a Washington. A Wizards már csak a becsületéért küzd, és legutóbb 144 pontot kaptak a Bostontól, ezt a csorbát pedig szerették volna kiköszörülni. Ez végül tökéletesen sikerült, köszönhetően parádés lepattanózásuknak (52–38), és ebből eredően a festékből szerzett 72 pontjuknak. A kezdőben Kristaps Porzingis (27 perc alatt 25 pont és 8 lepattanó), illetve a 21 pontig jutó, sokoldalú Rui Hachimura is parádézott, de egyébként mindenki jól dobott, amikor pedig leültek, jött az alig háromfős kispad, akik arattak. Daniel Gafford 24 pontot és 12 pattanót, Deni Avdija 17 pontot, 8 lepattanót, 5 gólpasszt és 2 blokkot, a veterán Ish Smith pedig kis híján tripla-duplát tett a közösbe (no meg egy félpályás buzzert a harmadik negyed végén...), erre az energiára nem érkezett válasz. Porzingis szerint tanulnak, csiszolódnak és nagyon várják, hogy jövőre Bradley Beallel egészüljenek ki – egyébként először játszott együtt a lett óriás és Gafford, és a két magasember játékát ígéretesnek minősítette Wes Unseld Jr. vezetőedző.

A Timberwolves legjobb dobói: Towns 26/6, Edwards 18/3, Russell 17/6.
A Wizards legjobb dobói: Porzingis 25/9, Gafford 24, Hachimura 21/9.

Oklahoma City Thunder–Portland Trail Blazers 98–94

Klasszikus roncsderbi.
A Thundernél rég lelőtték a húzóembereket, Josh Giddey és Shai Gilgeous-Alexander mellett már szinte minden használható ember pihent, így aztán villoghattak a G-Ligás játékosok, míg a túloldalon hónapok óta megy ugyanez, ebből aztán olyan végeredmény jött, mint amit várhattunk. A Trail Blazers jól játszott az első három negyedben, 82–67-re vezettek az utolsó játékrész előtt: Keon Johnson, Greg Brown III és Devin Eubanks villogott, ugyanakkor azt végig nem bírták el, hogy az elvileg a rutint képviselő Kris Dunn 3/15-tel, Ben McLemore pedig 6/16-tal dobjon. A negyedik negyedben jött a végül 24 pontot és 21 pattanót termelő Jaylen Hoard vezette OKC, illetve a 18 pontot, 6 lepattanót és 6 blokkot (!) jegyző Isaiah Roby, a vezetésükkel sikerült fordítani. A meccsről mindent elmond, hogy a Thunder úgy győzött, hogy a kezdőötösben Georgios Kalaitzakis és Zavier Simpson 43, illetve 44 percet játszott – mindkét játékost a meccs előtt igazolta le a Thunder hardship-kivétellel...

A Thunder legjobb dobói:
Hoard 24/3, Roby 18/9, Kalaitzakis 17/6.
A Trail Blazers legjobb dobói: Johnson 18/9, McLemore 17/9, Brown III 17/3.

Denver Nuggets–San Antonio Spurs 97–116

Megvan a play-in a Spursnek.
Gregg Popovich csapata annak tudatában léphetett pályára, hogy ha a Lakers kikap, ők pedig nyernek, akkor bejutnak a Top10-be, és az ő részüket nem is hibázták el. Pedig a San Antonio nem nyerni jár Denverbe, utoljára 2017-ben győztek itt alapszakasz-meccsen, most viszont a szoros első negyed után a másodikban robbantottak, 32–14-re húzták be ezt a játékrészt. Ebbe aztán talán kicsit bele is kényelmesedtek, fordulás után visszavágott a Nuggets, ám a záró játékrészben újítani tudott a Keldon Johnson és Devin Vassell vezette legénység, pedig vezérük, Dejounte Murray most sem állhatott a csapat rendelkezésére influenza miatt. Ott volt viszont a kezdőben Jakob Pöltl, aki ugyan Jokicsot nem tudta lelassítani, de nagyot küzdött, az irányító Tre Jones dupla-duplázott, a hosszú sérülését lassan feledő tehetséges magasember, Zach Collins, illetve a 4/6 triplát szóró Josh Richardson pedig hatalmas energiát hozott a padról. A Spurs összességében inkább a védekezésével nyerte meg a meccset, Jokicsot kis túlzással feladták, de a többieken remek munkát végeztek. Pár órával később a Lakers kikapott, így a 10. hely már biztos a San Antoniónak – még három meccsük van, előttük egy győzelemmel áll a Pelicans, innentől a hazai pályáért küzdhetnek ellenük.

Másfél emberrel nehéz. A Nuggetsnak nem jött jól ez a vereség az 5-7. helyekért folyó tülekedésben, mivel végleg lerázhatták volna a Timberwolvest, ráadásul a Jazz győzni tudott, amivel lépéselőnybe került velük szemben. Nikola Jokicson semmi nem múlt, 50 százalék feletti mezőnymutatóval szórt 41 pontot, szedett 17 lepattanót, és bár mindössze 4 gólpasszt osztott ki, arról nem tehetett, hogy a többiek úgy dobtak, ahogy. Még Aaron Gordon dicsérhető, aki kísérletei felét bedobta, szedett 13 lepattanót, ugyanakkor a többiek keze megérezte a tavaszt és kirügyezett: Barton 3/12-vel, Morris 2/9-cel, Cousins 1/7-tel célzott, most az újonc Bones Hyland keze sem sült távolról. A harmadik negyedben sikerült összerakniuk a játékukat, itt úgy tűnt, hogy megrogyasztják a Spurst, de aztán a negyedik negyedben kijött, hogy sem a kezdőben, sem a kispadon nincs igazi segítsége Jokicsnak, 7/33-as triplázással az lett volna a meglepő, ha nyernek. Michael Malone-tól meg is kapták a magukét, a vezetőedző úgy fogalmazott, hogy aranyesélyt szalajtottak el.

A Nuggets legjobb dobói: Jokics 41/3, Gordon 18, Barton 9/9.
A Spurs legjobb dobói: Vassell 20/12, Johnson 20/6, Richardson 18/12.

Utah Jazz–Memphis Grizzlies 121–115 – hosszabbítás után

A kispad kikaparta a Jazz gesztenyéjét.
A hazaiaknak úgy kellett ez a győzelem, mint egy falat kenyér, egy újabb vereségnél még az is felmerült volna, hogy kicsúsznak a Top6-ból, és a mai siker könnyen elmehetett volna Utah húzóemberein. Donovan Mitchell egy 6/24-es mezőnymutatót, (közte 1/9 triplát) rakott le az asztalra, a rendes játékidő végén az ő elrontott büntetője adott esélyt a hosszabbításra, Rudy Gobert pedig ugyan lerakott egy 22 pont-21 pattanós meccset, de 12/18-cal büntetőzött, a végjátékban többször is rontott a vonalról, amivel szintén megadta az esélyt. A ráadásban már összeszedettebben játszott a duó, de itt is nagyon kellett Danuel House Jr. nagy hármasa, mert a kezdőben Bogdanovic és O'Neale is időnként borzasztóan kosarazott. A meccs igazi hőseit a kispadon kell keresni, Jordan Clarkson 22 pontot, 5-5 lepattanót és gólpasszt, Hassan Whiteside pedig 14 pontot, 10 lepattanót és 4 blokkot jegyzett, elöl-hátul ők adták meg azt a pluszt, amivel a Jazz a rendes játékidőben is simán lehozhatta volna a győzelmet. Ez végül ráadásban összejött, a Wolves vereségével pedig be is biztosították a playoff-helyüket, most pedig egy Thunder-Suns-Blazers sorozattal zárnak, papíron nem okozhatna gondot megtartani az ötödik helyet...

A Grizzlies továbbra is éles.
A vendégek már régesrég megszerezték a második kiemelést, Ja Morant régóta pihenteti a sérülését, Dillon Brooks sem játszott, de kezdő hátvédpárosuk nélkül is végig meccsben voltak. Bár Jaren Jackson Jr. dobószázaléka Mitchellt idézte, és Desmond Bane is sokszor rontott, Morant helyén Tyus Jones extrán célzott, a kispadról pedig szokás szerint mindenki hozzá tudott tenni: De'Anthony Melton például dupla-duplázott, a rutinos Kyle Anderson pedig a rendes játékidő végén Bane homályát segítette a gyűrűbe és mentett hosszabbításra. A ráadásban már kijött a túloldal vezéreinek rutinja, de összességében ha Morant és Brooks is hadra fogható lesz a playoffra, nem nagyon kell aggódnia a Grizzliesnek – az ellenfeleknek annál inkább.

A Jazz legjobb dobói: Clarkson 22/9, Gobert 22, Mitchell 20/3.
A Grizzlies legjobb dobói: Jackson Jr. 28/9, Jones 24/12, Bane 23/9.

Sacramento Kings–New Orleans Pelicans 109–123

A motiváltabb csapat nyert.
A Kings a senki földjén van, hiszen a playoffba nem juthat, jó draftpicket csak szerencsével húzhat be, ráadásul Fox, Sabonis és Holmes nélkül egyébként sem volt túl sok esélyük a robogó Pelicans ellen. Damian Jones, Davion Mitchell és Jeremy Lamb vezetésével sokáig tartották magukat, de a második félidőben elkezdett nyílni az olló, onnan pedig már nem találtak vissza a helyes útra – ehhez kellett volna Harrison Barnes, a veterán vezér viszont elég passzívan játszott. A Pelicansnél Jonas Valanciunas bokasérülése okozott gondot, de távollétében előlépett Jaxson Hayes, aki alig tudott hibázni, Willy Hernangomezzel párban lekaptak 24 lepattanót, ez pedig óriási segítség volt a CJ McCollum vezette mezőnysornak. A New Orleans vezére, illetve az egyre inkább védekezőzseninek tűnő Herb Jones is 4 szerzett labdát gyűjtött be, míg Brandon Ingram ugyan nem dobott jól, de 8 lepattanót és 7 gólpasszt jegyzett, jól ragasztotta össze a csapatrészeket. Emellett a kispadról hárman értek el kétszámjegyű pontot, a Pelicans pedig összességében simán nyert – a Portland-Memphis-Golden State trió ellen zárnak, nem tűnik megoldhatatlan feladatnak, hogy maguk mögött tartsák a Spurst és kiharcolják a hazai pályát Gregg Popovich legénysége ellen a play-inben.

A Kings legjobb dobói:
Jones 22/3, Lamb 15/6, Mitchell 15/3.
A Pelicans legjobb dobói: Hayes 23/6, McCollum 23/3, Ingram 17/3.

Phoenix Suns–Los Angeles Lakers 121–110

A Lakers hivatalosan is búcsúzott a rájátszástól.
Hetek óta lehetett sejteni, hogy a két évvel ezelőtti bajnoknak a play-in hely megtartása is komoly feladat lesz, és nem is tudták megoldani, ráadásul a Suns ellen sem léphetett pályára a bokasérülést szenvedett LeBron James. Az első félidőben ennek ellenére tartotta magát a Los Angeles, aztán viszont a harmadik negyedben a Suns összerakott egy 29–9-es futást, ebből pedig már nem tudott felállni az aranysárga-lila alakulat. Pedig ezúttal Westbrook kifejezetten jó százalékkal célzott, Anthony Davis 50 százalék felett dobott és leszedett 13 lepattanót, és még a kispadról is jött Austin Reaves, de összességében ez az alapszakaszt utcahosszal nyerő Phoenix ellen édeskevés – ráadásul a Suns nem is pörgött 100 százalékon. A Spurs győzelmével biztossá vált, hogy a Lakers idei projektje csúfosan besült, egyes hírek szerint ezek Frank Vogel utolsó meccsei a csapat kispadján...

Édes győzelemmel lett meg az új franchise-rekord. A Suns 1992–1993-as és 2004–2005-ös csapata egyaránt 62 alapszakasz-győzelemmel zárt, ezt a csúcsot adta most át a múltnak az idei gárda – a nagy rivális Lakers play-inből történt kiütése csak hab volt a tortán. Az előző meccsen pihenő Devin Booker (32 pont, 6/9 tripla), Deandre Ayton (22 pont, 13 lepattanó) és Jae Crowder sem akart kimaradni a buliból, a 2020-as bajnokcsapat cserecentere, JaVale McGee majdnem dupla-duplázott, Chris Paul szétosztott 12 gólpasszt, Torrey Craig beszórt 3/3 triplát, Cam Payne adott 11 asszisztot. A negyedik negyedben a húzóemberek már pihenhettek is, a végén örömünneppé változott az összecsapás, a rekorddöntés után a Phoenixnek most már tényleg csak arra kell figyelnie, hogy mindenki egészséges és pihent legyen a playoffra.

A Suns legjobb dobói: Booker 32/18, Ayton 22, Johnson 12/9.
A Lakers legjobb dobói: Westbrook 28/6, Davis 21, Reaves 18/6.

NBA
ALAPSZAKASZ

Indiana Pacers–Philadelphia 76ers 122–131
Orlando Magic–Cleveland Cavaliers 120–115
Brooklyn Nets–Houston Rockets 118–105
Miami Heat–Charlotte Hornets 144–115
Toronto Raptors–Atlanta Hawks 118–108
Chicago Bulls–Milwaukee Bucks 106–127
Minnesota TImberwolves–Washington Wizards 114–132
Oklahoma City Thunder–Portland Trail Blazers 98–94
Denver Nuggets–San Antonio Spurs 97–116
Utah Jazz–Memphis Grizzlies 121–115 – hosszabbítás után
Sacramento Kings–New Orleans Pelicans 109–123
Phoenix Suns–Los Angeles Lakers 121–110

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik