NHL: a ráadásban győzött az Edmonton a Washington ellen

Vágólapra másolva!
2022.03.10. 09:47
null
Oshie (77) gólja egy pontot ért a Canadiensnek (Fotó: Getty Images)
Az Edmonton Oilers fordulatos csata végén, a hosszabbításban ütött góllal 4–3-ra legyőzte a vendég Washington Capitals együttesét az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szerdai játéknapján – jelentette az MTI.

A találkozón a vendégek szereztek vezetést a második harmad elején, ám az Oilers még ebben a szakaszban fordított. A harmadik periódust ismét a Capitals kezdte jobban, T. J. Oshie egyenlített, de az 51. percben Brad Malone szezonbeli első góljával újra az Edmonton került előnybe. A kanadai gárda ezek után őrizte az eredményt, s már győztesnek érezhette magát, ám két másodperccel a vége előtt Oshie hosszabbításra mentette a Washingtonnak a meccset. Az Edmonton játékosai számára sokkolóan hathatott, hogy az utolsó pillanatokban csúszott ki kezükből a siker, a ráadásra azonban sikerült összekapniuk magukat, és Connor McDavid szép góljával meg tudták nyerni az összecsapást.

A nap másik meccsén a Vancouver Canucks az 1+3-ig jutó J. T. Miller vezérletével sorozatban harmadik győzelmét aratva nyert 5–3-ra a ligautolsó Montreal Canadiens ellen.

NHL, ALAPSZAKASZ
Edmonton Oilers–Washington Capitals 4–3 – hosszabbítás után
Vancouver Canucks–Montreal Canadiens 5–3

(MTI)

Legfrissebb hírek

NHL: sorozatban ötödször nyert a Detroit Red Wings

Amerikai sportok
1 órája

NHL: Scheifele a Jets történetének legeredményesebb játékosa lett

Amerikai sportok
Tegnap, 9:42

Jégkorong: Jaromír Jágr elkezdte 38. profi idényét

Jégkorong
2025.10.18. 11:35

NHL: sorozatban negyedszer nyert a Detroit

Amerikai sportok
2025.10.18. 08:27

NHL: tovább menetel a Carolina, rossz passzban a címvédő Florida

Amerikai sportok
2025.10.17. 07:40

NHL: nyolc gólt ütött a Buffalo és a Chicago, simán kikapott a címvédő Florida

Amerikai sportok
2025.10.16. 06:46

Ligacsúcs az NHL-ben: a rajt óta 180 perce nem üt gólt otthon a New York Rangers

Amerikai sportok
2025.10.15. 08:25

NHL: győztes gól 45 másodperccel a vége előtt, a Detroit ismét legyőzte a Torontót

Amerikai sportok
2025.10.14. 06:55
Ezek is érdekelhetik