NBA: Curry 20 000 pont felett, Harden lenullázta magát

Vágólapra másolva!
2022.03.11. 07:16
null
Stephen Curry öt triplát is a helyére küldött a Denver ellen (Fotó: Getty Images)
Csupán két mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) magyar idő szerint péntekre virradóra: az egyiken a Brooklyn Nets idegenben 129–100-ra verte a Philadelphia 76erst a két csapat első mérkőzésén, amelyet a téli nagy cserebere óta vívtak, a másikon a Golden State Warriors – szintén vendégként – 113–102-re győzött a Denver Nuggets ellen.

 

Az említett ügylet részeként a Netsből a Sixersbe kerülő James Harden egyetlen kétpontos kísérlete sem talált célba (0/10), viszont három sikeres triplája azt jelenti, hogy a dobóhátvéd a harmadik helyre lépett előre az NBA hárompontos-örökranglistáján (2563-nál tart, az élen Stephen Curry áll 3107-tel).

A Denverben presztízsmeccset nyerő Warriorsban Stephen Curry 34 ponttal vitte a prímet – a harmadik és a negyedik negyed utolsó öt perceiben 21 pontot szerzett, miközben az ellenfél játékosai ugyanakkor összesen 11-et –, és a liga történetének 49. játékosként túljutott a 20 000 pontos határon (ahogy Harden tripláinál, itt is az alapszakasz meccsei számítanak). A rangsort Kareem Abdul-Jabbar vezeti 38 387 ponttal.

STEPHEN CURRY 20 000 PONT FELETT


Bővebben itt olvashat a mérkőzésekről!

NBA, ALAPSZAKASZ
Philadelphia 76ers–Brooklyn Nets 100–129
Denver Nuggets–Golden State Warriors 102–113

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: csak három bajnokesélyes lenne? Felvezettük az NBA-rájátszást Rédai Gáborral

Amerikai sportok
2025.04.10. 15:53

Közönségszórakoztató meccsen csapott össze LeBron James és Stephen Curry – videók

Amerikai sportok
2025.04.04. 07:59

Curry 52, Jokics karrierrekord 61 pontot dobott, de csak egyikük csapata nyert – videók

Amerikai sportok
2025.04.02. 08:20

Curry még mindig sérült, ezért nem játszott a Heat ellen

Amerikai sportok
2025.03.26. 14:47

Vérröggel diagnosztizálták a Bucks sztárját

Amerikai sportok
2025.03.26. 12:29

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.03.24. 08:13

Steph Curry szolid teljesítménnyel és győzelemmel ünnepelte a 4000 triplás mérföldkövet – videók

Amerikai sportok
2025.03.14. 06:55

Videó: Kawhi Leonard a hosszabbítás dudaszója után, öt védő között dobta a győztes kosarat

Amerikai sportok
2025.03.10. 08:03
Ezek is érdekelhetik