NHL: hetet kapott a Boston, kilenc zakónál jár a Flyers

Vágólapra másolva!
2022.01.19. 07:34
null
Kotkaniemi kétszer is fogadhatta a csapattársak gratulációit (Fotó: Getty Images)
A Carolina Hurricanes remek első harmadbeli teljesítményével 7–1-re győzött a Boston Bruins vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) keddi játéknapján – adta hírül az MTI.

Jesperi Kotkaniemi két góllal, Jaccob Slavin pedig egy góllal és két gólpasszal járult hozzá a sikerhez. Ezzel megszakadt a Boston öt győzelemből álló sorozata. A Bruins ebben az idényben először kapott ilyen sok gólt, és 2008. március 3-a óta először ötöt a nyitó harmadban.

A találkozó előtt vonultatták vissza a liga történetének első feketebőrű játékosának, Willie O'Ree-nek a 22-es számú mezét.

A New York Islanders büntetőkkel győzött Philadelphiában, így a Flyers megszakítás nélkül kilencedik alkalommal kapott ki.

A címvédő Tampa Bay Lightning gólgazdag mérkőzésen 6–4-re nyert a Los Angeles Kings vendégeként. Victor Hedman, a floridaiak svéd klasszisa két góllal és egy gólpasszal járult hozzá a sikerhez, a svéd hátvéd karrierje során kilencedik alkalommal talált be egynél többször, amivel átvette a vezetést a klub örökrangsorában a védők között.

A Tampa sorozatban a tizedik alkalommal győzte le a kaliforniai együttest: 2017. január 16. óta tart a sikerszéria, csak a Philadelphia Flyesszel szemben bír ugyanilyen hosszú sorozattal a gárda.

NHL, ALAPSZAKASZ
Boston Bruins–Carolina Hurricanes 1–7
Ottawa Senators–Buffalo Sabres 1–3
Philadelphia Flyers–New York Islanders 3–4 – szétlövéssel
Washington Capitals–Winnipeg Jets 4–3 – hosszabbítás után
Nashville Predators–Vancouver Canucks 1–3
Dallas Stars–Montreal Canadiens 3–5
Calgary Flames–Florida Panthers 5–1
Los Angeles Kings–Tampa Bay Lightning 4–6

(MTI)

Legfrissebb hírek

Jaromír Jágr 53 évesen is folytathatja

Jégkorong
Tegnap, 12:13

NHL: Edmontonban nyert, egy meccsre a címvédéstől a Florida Panthers – videók

Amerikai sportok
Tegnap, 8:11

Háromgólos hátrányból hosszabbítás után győzve egyenlített az Edmonton – videók

Amerikai sportok
2025.06.13. 07:00

Ezúttal nem volt mese, a Florida nagyon megverte az Edmontont az NHL-döntő harmadik meccsén

Amerikai sportok
2025.06.10. 07:32

Kétszeri hosszabbítás után egyenlített a Florida az NHL döntőjében – videó

Amerikai sportok
2025.06.07. 07:24

Marco Sturm az első német vezetőedző az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.06.06. 15:53

Hét gól, ráadás és dráma – az Oilers sikerével rajtolt az idei Stanley-kupa-döntő

Amerikai sportok
2025.06.05. 07:21

NHL: a Dallas kiejtésével megint bejutott a nagydöntőbe az Edmonton

Amerikai sportok
2025.05.30. 08:07
Ezek is érdekelhetik