NHL: peren kívül megállapodott volt játékosával a Blackhawks

Vágólapra másolva!
2021.12.16. 15:27
null
Beach az NHL-ben nem léphetett pályára (Fotó: Getty Images)
Peren kívül megállapodott egymással a Chicago Blackhawks és a csapat korábbi játékosa, Kyle Beach, akit 2010-ben szexuálisan zaklatott a klub videoelemzője – közölte az MTI.

Az akkor 20 éves Beach ügyvédje és a klub képviselői szerdán egy mediátor jelenlétében ültek le először tárgyalni, s a megbeszélés végén a Blackhawks közleményben jelezte, hogy bizalmi megállapodást kötöttek a felek.

„A Blackhawksnál reméljük, hogy ez a megállapodás békét és nyugalmat hoz Mr. Beach számára” – írta a chicagói klub, mely a játékos ügyvédjéhez hasonlóan nem közölte a megállapodás részleteit.

A 2008-as draft első körében kiválasztott sportolót – aki a 2019–2020-as idényt a DVTK Jegesmedvék csapatánál töltötte – 2010 májusában Brad Aldrich videoelemző szexuálisan zaklatta és baseballütővel fenyegetve orális szexre kényszerítette. Az esetet Beach azonnal jelentette, és a chicagói egyesület legfontosabb vezetői május 23-án össze is gyűltek az ügyben, de hetekig nem tettek semmit, hogy ne zavarják meg a csapatot, amely 49 év után ismét Stanley-kupa-döntőbe jutott. A Blackhawks aztán június 9-én bajnok lett, majd egy héttel később Aldrich választhatott, hogy önként lemond vagy vizsgálatot indítanak ellene, s mivel a távozás mellett döntött, elmaradt a vizsgálat.

A feljelentést Beach idén májusban tette meg, s a Blackhawks illetékesei akkor még azt mondták, a vádak hamisak, októberre azonban egy független vizsgálat – mely a csapat megbízásából készült – bizonyította, hogy a gárdánál helytelenül kezelték az ügyet. A botrány hatására a Blackhawks általános igazgatója, Stan Bowman azonnal lemondott, majd később a csapat akkori vezetőedzője, Joel Quenneville a Florida Panthers tréneri pozíciójáról köszönt le.

(MTI)

Legfrissebb hírek

NHL: Sidney Crosby vezérletével a bajnokot is legyőzte a lendületben lévő Pittsburgh

Amerikai sportok
12 órája

NHL: megnyirbálták a Detroit „szárnyait” Buffalóban, hatos győzelmi szériában a New Jersey

Amerikai sportok
Tegnap, 10:15

NHL: Crosby lett a Penguins történetének legeredményesebb hokisa, Marchand-t ünnepelték Bostonban

Jégkorong
2025.10.22. 13:16

NHL: több mint két év után gólt ütött a ligába hosszú idő után visszatérő veterán center

Amerikai sportok
2025.10.21. 07:27

Szongoth Domán felkerült az NHL előzetes draftlistájára

Jégkorong
2025.10.20. 21:51

NHL: sorozatban ötödször nyert a Detroit Red Wings

Amerikai sportok
2025.10.20. 08:04

NHL: Scheifele a Jets történetének legeredményesebb játékosa lett

Amerikai sportok
2025.10.19. 09:42

Jégkorong: Jaromír Jágr elkezdte 38. profi idényét

Jégkorong
2025.10.18. 11:35
Ezek is érdekelhetik