NBA: 264 ezer dollárt adtak egy jegyért, amely Michael Jordan első meccsére szólt

Vágólapra másolva!
2021.12.17. 14:20
null
Jordan 16 pontot, hat lepattanót és hét gólpasszt jegyzett újoncévének nyitó meccsén (Fotó: AFP)
Kétszázhatvannégy ezer dollárért (86 millió forint) kelt el egy pénteki aukción az a jegy, amellyel az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legendás alakjának, Michael Jordannak 1984-es bemutatkozó alapszakasz-mérkőzésére lehetett bejutni.

 

Az ESPN.com beszámolója szerint az amúgy máig nagy keletnek örvendő Jordan-relikviákhoz hasonlatosan csúcssummáért talált gazdára az újoncévének nyitó meccsére szóló belépő is.

A tikett annak idején az időközben már lerombolt Chicago Stadionba szólt, ahol 1984. október 26-án több mint 13 000 rajongó volt jelen az ifjú Michael Jordan debütálásán. Az összecsapást csapata, a Chicago Bulls a Washington Bullets ellen vívta s nyerte meg 109–93-ra. Jordan 16 pontot dobott, hat lepattanót szerzett, hét gólpasszt adott és négy dobást blokkolt.

Michael Jordan karrierje során hatszor nyert NBA-bajnoki címet a Bullsszal, és az egyik legnagyobb sztárja volt az amerikai Dream Teamnek, amely aranyérmet szerzett az 1992-es barcelonai olimpián. Ötször volt az NBA alapszakaszának, hatszor a döntőnek a legértékesebb játékosa és 14 All Star-gálán szerepelt.

Legfrissebb hírek

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.03.24. 08:13

Videó: Kawhi Leonard a hosszabbítás dudaszója után, öt védő között dobta a győztes kosarat

Amerikai sportok
2025.03.10. 08:03

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

Vége a huzavonának! Jimmy Butler a Golden State Warriorsban folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2025.02.07. 12:33

LeBron James ismét történelmi teljesítménnyel vezette győzelemre a Lakerst

Amerikai sportok
2025.02.07. 08:56

NBA: sorozatban harmadszor is kikapott a New York Knicks

Amerikai sportok
2025.01.07. 08:04

NS-jótékonyság: Rasovszky elárverezi olimpiai okostelefonját

Úszás
2024.10.06. 13:00

NBA: a Los Angeles Lakers szerződtette Valerio-Bodon Vincentet

Amerikai sportok
2024.09.05. 07:34
Ezek is érdekelhetik