NHL: menesztették a Chicago Blackhawks vezetőedzőjét

Vágólapra másolva!
2021.11.06. 20:53
null
Már nem Jeremy Colliton a Chicago Blackhawks vezetőedzője (Fotó: Getty Images)
Menesztették Jeremy Collitont, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Chicago Blackhawks vezetőedzőjét – közölte az MTI.

 

A csapat 12 mérkőzésen mindössze egyszer győzött, kilencszer alapjátékidőben, kétszer pedig hosszabbításban szenvedett vereséget, így négy pontjával csoportjában, valamint az összesített tabellán is az utolsó előtti helyen áll.

Colliton mellett két segítőjének, Tomas Mitellnek and Sheldon Brookbanknek is megköszönték a munkát. A rockfordi tartalékcsapat vezetőedzőjét, Derek Kinget ideiglenes megbízatással kérték fel az NHL-es klub vezetőedzői posztjára.

A 36 esztendős Collitont napra pontosan három éve, 2018. november 6-án nevezték ki a Chicago vezetőedzőjének, akkor a legfiatalabb aktív trénernek számított. Irányításával a Blackhawks 193 mérkőzésen 86-szor győzött, 107-szer pedig - ebből 24-szer hosszabbításban - kikapott.

Legfrissebb hírek

NHL: megnyirbálták a Detroit „szárnyait” Buffalóban, hatos győzelmi szériában a New Jersey

Amerikai sportok
16 órája

NHL: Crosby lett a Penguins történetének legeredményesebb hokisa, Marchand-t ünnepelték Bostonban

Jégkorong
2025.10.22. 13:16

NHL: több mint két év után gólt ütött a ligába hosszú idő után visszatérő veterán center

Amerikai sportok
2025.10.21. 07:27

Szongoth Domán felkerült az NHL előzetes draftlistájára

Jégkorong
2025.10.20. 21:51

NHL: sorozatban ötödször nyert a Detroit Red Wings

Amerikai sportok
2025.10.20. 08:04

NHL: Scheifele a Jets történetének legeredményesebb játékosa lett

Amerikai sportok
2025.10.19. 09:42

Jégkorong: Jaromír Jágr elkezdte 38. profi idényét

Jégkorong
2025.10.18. 11:35

NHL: sorozatban negyedszer nyert a Detroit

Amerikai sportok
2025.10.18. 08:27
Ezek is érdekelhetik