NHL: az Edmonton győzelmi szériájának vége, a Floridáé még tart

H. Á., MTIH. Á., MTI
Vágólapra másolva!
2021.10.28. 07:22
null
Első alkalommal kapott ki az idényben az Edmonton Oilers (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokságban (NHL) csütörtök hajnalban a Florida Panthers sorozatban hatodik mérkőzését is megnyerte, míg az Edmonton Oilers elszenvedte idénybeli első vereségét a Philadelphia Flyerst fogadva.

 

A Florida a klub történetének legjobb idényrajtos sorozatánál tart, és a liga egészét tekintve pedig 14. csapatként ért el a hétből hét győzelmet a nyitány után. A Panthers kapujában Szergej Bobrovszkij 30 védéssel zárt, társai ebben az évadban minden meccsen szereztek legalább négy gólt.

A Detroit Red Wings, a Toronto Maple Leafs és a Vegas Golden Knights is hátrányból, a hosszabbításban győzött vendégként.

A Toronto az első harmadban két gólt kapott a Chicagótól, majd a 27. percben szépített, a 43.-ban pedig egyenlített. A győztes találatot William Nylander szerezte a 62. percben. A Blackhawks hetedik meccsén is alulmaradt az idényben, ezeken másodszor legalább pontot szerzett.

A Washington emberelőnyben szerzett találatokkal lépett meg – az Alekszandr Ovecskin, Jevgenyij Kuznyecov orosz páros volt eredményes, előbbi az idényben nyolcadik alkalommal –, de a Detroit kiegyenlített, a ráadás második percében pedig Dylan Larkin győztes gólt lőtt. A Capitals hetedik összecsapásán sem maradt pont nélkül, négy győzelem mellett harmadszor kapott ki a ráadásban.

A Dallas 1–0-ra, majd 2–1-re is vezetett, a Vegas mindkétszer egyenlített, másodszor az 59. perc végén Jonathan Marchessault találatával. A vendégek győztes gólját Jevgenyij Dadonov szerezte 61:59-nél.

Hatodik mérkőzésén első vereségét szenvedte el az Edmonton, ráadásul otthon, az Oilers 5–3-ra maradt alul a Philadelphia Flyersszel szemben.

NHL
ALAPSZAKASZ
Florida Panthers–Boston Bruins 4–1
Washington Capitals–Detroit Red Wings 2–3 – hosszabbítás után
Chicago Blackhawks–Toronto Maple Leafs 2–3 – h. u.
Dallas Stars–Vegan Golden Knights 2–3 – h. u.
Edmonton Oilers–Philadelphia Flyers 3–5

Legfrissebb hírek

NHL: a Dallas kiejtésével megint bejutott a nagydöntőbe az Edmonton

Amerikai sportok
Tegnap, 8:07

NHL: ötöt lőtt a Carolinának, és megint a Stanley-kupáért küzdhet a Florida

Amerikai sportok
2025.05.29. 08:24

NHL: gól és gólpassz a 40 éves Corey Perrytől, egy lépésre a finálétól az Oilers

Jégkorong
2025.05.28. 07:50

NHL: a Carolina ezúttal nem hagyta, hogy kisöpörjék, életben tartotta reményeit

Amerikai sportok
2025.05.27. 08:09

NHL: az Edmonton hatot vágott a Dallasnak

Amerikai sportok
2025.05.26. 08:02

NHL: a Florida egy lépésre került a döntőtől

Amerikai sportok
2025.05.25. 07:13

NHL: az Edmonton sima győzelemmel vágott vissza a Dallasnak a nyugati döntőben

Amerikai sportok
2025.05.24. 07:38

NHL: a második hazai meccsén is öt gólt kapott a Carolina a Floridától

Amerikai sportok
2025.05.23. 07:28
Ezek is érdekelhetik