NHL: Detroitból is elhozta a pontokat a címvédő Tampa

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.05.03. 08:56
null
A detroiti Troy Stecher (70) egyensúlyát veszti passzolás közben a vasárnapi meccsen (Fotó: Getty Images)
A címvédő Tampa Bay Lightning 2–1-re nyert a Detroit Red Wings vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) vasárnapi játéknapján – tudósít az MTI.

 

A végeredmény már a 34. percre kialakult. A Lightning a 35. győzelmét aratta az idényben, immár a 25.-et úgy, hogy a második harmadot követően előnyben volt.

Utóbbi statisztika szép reményekre jogosítja: az együttes még nem kapott ki ebben az alapszakaszban, amikor előnnyel kezdte a záró felvonást (még négy meccse van hátra). Az alapszakaszt 2015-ben a Chicago Blackhawks, 2016-ban a Pittsburgh Penguins zárta hasonló mutatóval, mindkettő megnyerte a bajnokságot. Jon Cooper, a Tampa Bay edzője ezzel kapcsolatban annyit jegyzett meg: kedveli az ilyen statisztikákat.

A Detroit pénteken és szombaton a rájátszásról a hozzá hasonlóan lemaradó Columbus Blue Jackets elleni találkozókkal zárja az alapszakaszt, a tét a Központi-csoport utolsó helyének elkerülése.

A Red Wings egymást követő ötödik évben maradt le a playoffról, hasonló gyenge sorozatra 1979–83 óta nem volt példa a klub életében.

NHL, ALAPSZAKASZ
Detroit Red Wings–Tampa Bay Lightning 1–2

(MTI)

Legfrissebb hírek

NHL: folytatódott a Calgary vesszőfutása, tovább menetel a Devils

Amerikai sportok
12 órája

NHL: Sidney Crosby vezérletével a bajnokot is legyőzte a lendületben lévő Pittsburgh

Amerikai sportok
Tegnap, 9:18

NHL: megnyirbálták a Detroit „szárnyait” Buffalóban, hatos győzelmi szériában a New Jersey

Amerikai sportok
2025.10.23. 10:15

NHL: Crosby lett a Penguins történetének legeredményesebb hokisa, Marchand-t ünnepelték Bostonban

Jégkorong
2025.10.22. 13:16

NHL: több mint két év után gólt ütött a ligába hosszú idő után visszatérő veterán center

Amerikai sportok
2025.10.21. 07:27

Szongoth Domán felkerült az NHL előzetes draftlistájára

Jégkorong
2025.10.20. 21:51

NHL: sorozatban ötödször nyert a Detroit Red Wings

Amerikai sportok
2025.10.20. 08:04

NHL: Scheifele a Jets történetének legeredményesebb játékosa lett

Amerikai sportok
2025.10.19. 09:42
Ezek is érdekelhetik