NBA: lehengerlő tripla dupla Westbrooktól a pontesőben

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.05.04. 07:28
null
Russell Westbrooknak újra nagy napja volt (Fotó: Getty Images)
Öt híján 300 pontot hozó mérkőzésen győzte le a Washington Wizards hazai pályán az Indiana Pacerst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) hétfői játéknapján (154–141). Stephen Curry 41 pontos teljesítménnyel, Draymond Green tripla duplával (10 pont, 13 lepattanó, 15 assziszt) vezette sikerre a Golden State Warriorst a New Orleans Pelicans otthonában, három vereség után újra győzött a Los Angeles Lakers, és nyert a Utah Jazz is, amely így újra vezeti a ligát.

 

A Washington győzelméből Russell Westbrook 14 ponttal, 21 lepattanóval és karriercsúcsot jelentő 24 assziszttal vette ki a részét. Westbrooknak ez volt a 32. tripla duplája az idényben, és az ESPN kimutatása szerint akkor is tripla dupla átlaggal zárja az alapszakaszt – NBA-pályafutása során immár negyedszer –, ha a hátralévő mérkőzéseken pályára lépve egyetlen pontot, lepattanót és asszisztot sem könyvel el.

Nagy napja volt Anthony Davisnek is, aki 25 pontja mellett többek között ezzel a szoros meccset lezáró gyönyörű dobásblokkolással vezette győzelemre a Lakerst a Denver ellen.


Részletes összefoglaló itt!

NBA, ALAPSZAKASZ
Detroit Pistons–Orlando Magic 112–119
Washington Wizards–Indiana Pacers 154–141
New Orleans Pelicans–Golden State Warriors 108–123
Atlanta Hawks–Portland Trail Blazers 123–114
Chicago Bulls–Philadelphia 76ers 94–106
Memphis Grizzlies–New York Knicks 104–118
Los Angeles Lakers–Denver Nuggets 93–89
Utah Jazz–San Antonio Spurs 110–99

Legfrissebb hírek

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.03.24. 08:13

Videó: Kawhi Leonard a hosszabbítás dudaszója után, öt védő között dobta a győztes kosarat

Amerikai sportok
2025.03.10. 08:03

A Cavs jutott be elsőként az NBA rájátszásába, Harden 50 pontjával győzött a Clippers

Amerikai sportok
2025.03.06. 08:20

A címvédőt is bedarálta az elképesztő szériát produkáló Pistons, Chicagóban javított a Clippers – videók

Amerikai sportok
2025.02.27. 07:57

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

A hosszabbításban vágott vissza az OKC-nek a Timberwolves, Jokicsék is nyertek – videók

Amerikai sportok
2025.02.25. 08:19

Tovább menetel az NBA-ben a Cavs, Harden dupla duplája sem volt elég a Clippersnek – videók

Amerikai sportok
2025.02.24. 08:47

A Knicks elpáholásával folytatja menetelését a Cavs, nyert a GSW is

Amerikai sportok
2025.02.22. 08:57
Ezek is érdekelhetik