NBA: magát buktatta le, távoznia kellett a visszavonult sztárnak

Vágólapra másolva!
2021.04.06. 15:31
null
A volt NBA-sztár magát buktatta le, távozik az ESPN-től (Forrás: AFP)
A Boston Celtics korábbi klasszis kosárlabdázója, Paul Pierce többszörös figyelmeztetés ellenére sem tartotta be a járványügyi intézkedéseket, ráadásul megspékelte ezt azzal, hogy a történteket saját maga tette közzé a közösségi médiában. A most 43 éves korábbi klasszistól nem sokkal később megvált az ESPN, ahol szakkommentátorként dolgozott.

„Pierce egy élő videót indított pénteken az Instagram-oldalán, amelyben barátaival pókerezik, iszik és dohányzik, mindeközben persze táncosnők veszik őket körül a szobában. Tökéletesen látható a felvételen, hogy a járványügyi biztonsági intézkedések kicsit sem zavarják a volt kosárlabdázót" – nyilatkozta Ryan Young a Yahoo Sportstól. A videó rövid időn belül hatalmas nézettségre tett szert a felhasználók körében, egybehangzó sajtóhírek szerint emiatt kellett távoznia Pierce-nek az ESPN-től.

A 10-szeres All Star-meghívott válaszként az elbocsátására csak egy Twitter-videót töltött fel magáról, ahogyan nevet.

„Hamarosan nagy dolgok következnek, maradjatok velem és mosolyogjatok mindig” – fűzte hozzá a poszt szövegében a volt kosárlabdázó.

Pierce 15 évig játszott a Boston Celticsben, amellyel NBA-bajnok és a döntő legértékesebb játékosa (MVP) lett 2008-ban. Végül az utolsó négy NBA-idényét a Brooklyn Netsben, a Washington Wizardsban és a Los Angeles Clippersben töltötte. 2017-ben vonult vissza az aktív játéktól.

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

NBA: nagy verést kapott New Yorkban, kiesett a címvédő Boston

Amerikai sportok
2025.05.17. 08:04

NBA: a címvédő Boston életben tartotta a továbbjutási reményeit

Amerikai sportok
2025.05.15. 07:45

NBA: szépített a Boston a New York Knicks ellen, lépéselőnyben a Minnesota

Amerikai sportok
2025.05.11. 09:11

Hihetetlen: már kétmeccses hátrányban a címvédő Celtics az NBA főcsoport-elődöntőjében – VIDEÓ

Amerikai sportok
2025.05.08. 07:18

Mesébe illő hajrával fordított az Indiana, ki is ejtette a Milwaukee-t az NBA rájátszásából

Amerikai sportok
2025.04.30. 07:58

NBA: egy győzelemre a továbbjutástól a Boston és az Indiana

Amerikai sportok
2025.04.28. 07:08

Ismét vezet a Lakers ellen a Timberwolves, szépített a Bucks – videók

Amerikai sportok
2025.04.26. 08:14

NBA: kétmeccses előnyben a Boston és a Cleveland – videók

Amerikai sportok
2025.04.24. 07:06
Ezek is érdekelhetik