NHL: elmarad a New Jersey Devils három meccse is

nemzetisport.hu  nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.02.02. 15:57
Koronavírus-fertőzés miatt elmarad az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő New Jersey Devils e heti három mérkőzése – tudatta az MTI.

A liga kedden jelentette be, hogy a csapatból már tízen kapták el a Covid-19-et. A meglévő négy koronavírusos fertőzött – köztük az elsőszámú kapus, MacKenzie Blackwood – után Travis Zajac adott pozitív tesztet szombaton, majd Kyle Palmieri vasárnap, és hozzájuk csatlakozott hétfőn Andreas Johnsson, Janne Kuokkanen, Michael McLeod és Pavel Zacha.

A Devils kedden (ma) és csütörtökön a Pittsburgh Penguins otthonában lépett volna fel, majd szombaton fogadta volna a New York Rangerst.

Mivel a New Jersey a hétvégén kétszer is találkozott a Buffalo Sabresszel, ezért utóbbi csapatot tesztelni kell, és nem engedélyezik, hogy kedden (ma) pályára lépjen a New York Islanders csarnokában. Ez utóbbi találkozót a tervek szerint csütörtökön pótolják.

A január 13-án rajtolt szezonban eddig 14 mérkőzést kellett a pandémia miatt elhalasztani.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Sam Reinhart mesternégyesével ismét Stanley-kupa-győztes a Florida

Amerikai sportok
2025.06.18. 06:50

Jaromír Jágr 53 évesen is folytathatja

Jégkorong
2025.06.15. 12:13

NHL: Edmontonban nyert, egy meccsre a címvédéstől a Florida Panthers – videók

Amerikai sportok
2025.06.15. 08:11

Háromgólos hátrányból hosszabbítás után győzve egyenlített az Edmonton – videók

Amerikai sportok
2025.06.13. 07:00

Ezúttal nem volt mese, a Florida nagyon megverte az Edmontont az NHL-döntő harmadik meccsén

Amerikai sportok
2025.06.10. 07:32

Kétszeri hosszabbítás után egyenlített a Florida az NHL döntőjében – videó

Amerikai sportok
2025.06.07. 07:24

Marco Sturm az első német vezetőedző az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.06.06. 15:53

Hét gól, ráadás és dráma – az Oilers sikerével rajtolt az idei Stanley-kupa-döntő

Amerikai sportok
2025.06.05. 07:21
Ezek is érdekelhetik