NHL: 60 éves Wayne Gretzky, a hoki kanadai félistene

Bár az internet elvben nem ismer terjedelmi korlátokat, az egyszerűség kedvéért vegyük csak a legeslegfontosabbakat Wayne Gretzky megdönthetetlennek tűnő csúcsai közül. Ezek lényeges adalékok ahhoz, hogy megértsük a kanadai sztár viharos népszerűségét – de nem elegendőek.

Gretzky ugyanis sármjával és intelligenciájával legalább annyit tett hozzá az őt övező mítoszhoz, mint azzal, hogy valószínűtlen anticipációs készségének köszönhetően minden pillanatban tudta, hová és mikor érkezik majd a jégen a korong. Húsz évet töltött az NHL-ben, és a hokis szakma képviselői, a sportújságírók és a szurkolók között teljes a konszenzus abban, hogy hozzá foghatót nemhogy nem látott, de a jövőben sem lát majd a világ.

Csak asszisztból többet adott, mint amennyi pontot (gól+assziszt) szerzett az őt követő legeredményesebb, a szintén zseniális Jaromír Jágr. Visszavonulásakor az NHL 61 rekordja fűződött a nevéhez, ezek közül 40-et az alapszakaszban, 15-öt a playoffban, hatot All Star-meccseken ért el. A kapu mögötti területet ma is Gretzky irodájának (Gretzky's office) hívják, annyira védjegyévé vált, hogy onnan csapott le ragadozóként az ellenfelekre.

Az ontariói Brantford állandóan befagyó felöntött kis jégpályáiról induló srác (aki állítólag nagyapja farmján kétévesen és tíz hónaposan húzott először korcsolyát a lábára, hatévesen pedig már a nála négy évvel idősebbek között villogott...) 1978-ban „csak” harmadik lett Kanadával a hazai rendezésű junior-vb-n, de 17 pontjával ő volt a mezőny legeredményesebbje. Ki ne tudná, az Edmonton Oilersszel emelkedett a hoki sztratoszférájába, tíz évig állt a franchise alkalmazásában, ez idő alatt négyszer vezette el az Oilerst a Stanley-kupáig. Amikor 1988-ban a kanadaiak végtelen elkeseredésére Los Angelesbe szerződött, kevesen hitték, hogy egy kaliforniai csapat is eljuthat a nagydöntőbe, de a Kingsnek Gretzkyvel 1993-ban ez is megadatott.

Kilencszer kapta meg a Hart Memorial Trophyt, azaz az NHL legjobb játékosának dukáló trófeát (1979-es NHL-es bemutatkozásától fogva mindjárt zsinórban nyolcszor...), a pontkirálynak járó Art Ross Trophy tízszer lett az övé, ötször lett gól- és 16-szor asszisztkirály. Ő az egyetlen jégkorongozó, aki az NHL-ben egy idényben 200 pont fölé jutott, viszont mindjárt négyszer is, 1986-os 215 pontja felülmúlhatatlan rekord. Pályafutása során 1487 meccset játszott, 894 gólt szerzett, 1963 gólpasszt adott, 2857 pontot gyűjtött, és mindössze 577 percet töltött a büntetőpadon.

Egyéni elismeréseinek se szeri, se száma, jellemző, hogy a Nike sem tudta őt kihagyni a kor legnagyobbjait (pl. Michael Jordan, John McEnroe, az európai változatban Ian Rush) felvonultató 1989-es szuperreklámjából, holott a nagy amerikai sportszergyártó akkoriban nem is gyártott jégkorong-felszereléseket.

Csak az olimpiai arany maradt ki az életéből, ami nem őrülten nagy meglepetés, hiszen az NHL sztárjai 1998-ig csak módjával tették tiszteletüket a játékokon. (Akárcsak a világbajnokságokon, Gretzky egyszer, 1982-ben vett részt vb-n, és Finnországban bronzérmes lett.) Naganóban viszont – nyilván az NBA-s amerikai Dream Team 1992-es csodáját kívánva lemásolni– a kanadaiak is bevetették az összes nagyágyújukat, hogy mást ne mondjunk, Gretzky mellett Eric Lindrost, Steve Yzermant, Ray Bourque-öt vagy a kapuban Martin Brodeurt, mégsem bírtak az elődöntőben a csehekkel, sőt a finnek elleni bronzmeccset is elveszítették.

A 2002-es Salt Lake City-i téli olimpián a kanadai csapat igazgatójaként (a szövetségi kapitány hivatalosan Pat Quinn volt) megadatott neki, hogy az amerikaiak ellen 5–2-re megnyert finálé után meghallgathassa az O Canadát, hazája himnuszát – a Nagy Tavaktól északra éppen ötven éve, 1952 óta vártak erre a pillanatra. (Nyolc évvel később, 2010-ben pedig negyedmagával ő lobbanthatta fel az olimpiai lángot a vancouveri téli olimpián.)

Ekkor már a Phoenix Coyotes társtulajdonosa volt, a 2004–2005-ös lockoutot követően (ennek köszönhetően szerződött rövid időre Magyarországra, a Fradiba a világbajnok Rob Niedermayer és Jason Strudwick!) vezetőedző is lett, de amikor a klub 2009-ben becsődölt, Gretzky is távozott, és immár több mint három éve a sportban és a szórakoztatóiparban működő, edmontoni székhelyű Oilers Entertainment Group résztulajdonosa és alelnöke. 1988-as házasságkötését a nála 16 nappal idősebb Janet Jones színésznővel (Életben maradni, Chorus line, Micsoda csapat!, Rendőrakadémia 5. – előző férje a teniszsztár Vitas Gerulaitis volt) a kanadai sajtó, csak „királyi esküvőként” aposztrofálta, azóta is nagy boldogságban élnek, öt gyermekük született. A hihetetlenül népszerű Gretzky életéből a nagypolitika is jócskán profitál, hazájában a konzervatívok, az Egyesült Államokban a republikánusok lelkes támogatója.

Harmincnyolc évesen egy Pittsburgh Penguins elleni 1999. április 18-ai vesztes meccsen, a New York Rangers színeiben búcsúzott el az aktív játéktól. A Madison Square Gardenben a tiszteletére a híres honfitárs, Bryan Adams énekelte el a kanadai himnuszt, holott két egyesült államokbeli csapat volt a jégen. John Amirante pedig átköltötte az amerikai himnusz egyik sorát (O'er the land of the free) arra, hogy „...in the land of Wayne Gretzky”.

Amint lekorcsolyázott a jégről, rögvest beiktatták a sportág Hírességek Csarnokának tagjai közé, az NHL pedig a teljes liga számára kötelezően visszavonultatta a híres 99-es mezt. (Rajta kívül a major ligákban ez egyedül a baseball első afroamerikai sztárjának, a 42-esben játszó Jackie Robinsonnak dukált.) Ebben azóta az egész világ követte, mindenki tudja, hogy ez a szám mindörökkön örökké a legnagyobbé, Wayne Gretzkyé.