NFL: őrületes rekordbeállítás és 85 pont a Saints meccsén

Vágólapra másolva!
2020.12.26. 07:09
null
Itt még csak négynél járt Kamara (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi amerikaifutballiga-ligában (NFL) szombatra virradóra egyetlen mérkőzést rendeztek: a New Orleans Saints fogadta a Minnesota Vikingst, és győzte le egy 85 pontot hozó meccsen, 52–33-ra. A találkozón a hazaiak futója, Alvin Kamara elképesztő rekordot állított be: hat futott touchdownig jutott, amire rajta kívül egyetlen ember volt képes a liga történetben. Ernie Nevers 91 éve, még 1929 novemberében jutott hat futott TD-ig.

Alvin Kamara az első és a negyedik negyedben egyaránt kétszer, a második és a harmadik játékrészben egy-egy alkalommal vitte be a célterületre a labdát, rajta kívül pedig az irányító ysom Hill is futott egy TD-t.

Ezzel Kamara mindössze a negyedik olyan játékos lett az NFL történetében, akinek egy meccs alatt hatszor sikerült TD-t elérni, és a második, akinek mind a hat TD-je futás végén született meg – arra sem volt példa 17 éve, hogy egy játékos egy meccsen 5 TD-t szerezzen, hatra pedig 1965 óta nem precedens.

A Saints mostani győzelmével bebiztosította csoportgyőzelmét a Nemzeti főcsoport déli divíziójában: 11 siker mellett négy vereség a mérleg, s sorozatban negyedik alkalommal nyeri meg csoportját a New Orleans-i csapat.

KAMARA HAT FUTOTT TD-JE

AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ
16. FORDULÓ
New Orleans Saints–Minnesota Vikings 52–33

Legfrissebb hírek

NFL: rekordösszegért hosszabbít a címvédő Eagles Barkley-val; klasszist enged el a Chiefs – hivatalos

Amerikai sportok
2025.03.05. 16:57

Amerikaifutball: a Super Bowl árnyékában a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
2025.02.13. 18:12

Újoncként a lábai előtt hever a liga: Jayden Daniels NFL-történelmet írna

Amerikai sportok
2025.01.20. 19:03

NFL: nagyon simán verte a Minnesotát a Rams és utolsóként jutott főcsoport-elődöntőbe

Amerikai sportok
2025.01.14. 07:48

NFL: nem tudják megtartani a hétfői rájátszásmeccset Los Angelesben

Amerikai sportok
2025.01.10. 09:09

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

New Yorkban és Karolinában megbukott, majd Minnesotában sokkolta a világot – Sam Darnold története

Amerikai sportok
2025.01.06. 19:33

NFL: a Tampa Bay kiszenvedte a győzelmet és a rájátszásba jutást

Amerikai sportok
2025.01.05. 22:48
Ezek is érdekelhetik