NHL: Ovecskin csak később tárgyalna a folytatásról

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.25. 21:38
null
Ovecskin egyelőre nem akar a szerződéshosszabbítással foglalkozni (Fotó: AFP)
Csak a várhatóan novemberi edzőtábor alatt szeretne a szerződéshosszabbításról tárgyalni  Alekszandr Ovecskin klubjával, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) érdekelt Washington Capitalsszal.

Az orosz sztár, aki szeptember 17-én lesz 35 esztendős, jelezte Brian MacLellen főigazgatónak, hogy most szeretné kipihenni az elmúlt hónapok fáradalmait, és erőt gyűjteni a következő idényre, amely várhatóan csak decemberben rajtol. A 2019–20-as évad még mindig tart, a koronavírus-járvány miatti csúszás következtében most a főcsoport-elődöntők zajlanak, a Washington pedig a keleti negyeddöntőben múlt héten búcsúzott.

Az NHL beszámolója szerint MacLellan jelezte, a felek tartják a kapcsolatot, ugyanakkor a 2020–21-es idényt felvezető edzőtáborba visszatérve folytatják az egyeztetéseket.

Afővárosiakkal 2018-ban Stanley Kupa-győztes Ovecskin 2008-ban kötött 13 éves, 124 millió dolláros szerződést, amely ha jövőre lejár, akkor szabadon igazolhatóvá válik.

A kiválóság hazája válogatottjával háromszor nyert világbajnokságot és nyolcszoros gólkirály az NHL-ben. A mostani rájátszásban nyolc mérkőzésen négy gólt ütött és adott egy gólpasszt, az alapszakaszban, amely a pandémia miatt március 12-én félbeszakadt, 48-szor volt eredményes, ezzel holtversenyben első volt.

Ovecskin 706 gólt ütött eddig az NHL-ben, kettő választja el az örökranglista hetedik helyén álló Mike Gartnertől és 188 találat hiányzik neki, hogy utolérje az éllovas, 894-szer eredményes Wayne Gretzkyt. Az orosz sztárnak – ha hasonló ütemben folytatja a gólgyártást – nagyjából négy idényre volna még szüksége, hogy túlszárnyalja a megdönthetetlennek tartott rekordot.

Legfrissebb hírek

NHL: a Dallas kiejtésével megint bejutott a nagydöntőbe az Edmonton

Amerikai sportok
2025.05.30. 08:07

NHL: ötöt lőtt a Carolinának, és megint a Stanley-kupáért küzdhet a Florida

Amerikai sportok
2025.05.29. 08:24

NHL: gól és gólpassz a 40 éves Corey Perrytől, egy lépésre a finálétól az Oilers

Jégkorong
2025.05.28. 07:50

NHL: a Carolina ezúttal nem hagyta, hogy kisöpörjék, életben tartotta reményeit

Amerikai sportok
2025.05.27. 08:09

NHL: az Edmonton hatot vágott a Dallasnak

Amerikai sportok
2025.05.26. 08:02

NHL: a Florida egy lépésre került a döntőtől

Amerikai sportok
2025.05.25. 07:13

NHL: az Edmonton sima győzelemmel vágott vissza a Dallasnak a nyugati döntőben

Amerikai sportok
2025.05.24. 07:38

NHL: a második hazai meccsén is öt gólt kapott a Carolina a Floridától

Amerikai sportok
2025.05.23. 07:28
Ezek is érdekelhetik