NHL: a Tampa kiütötte a Bostont; szépített a Colorado

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.27. 09:35
null
A Tampa kiütötte a Bostont; szépített a Colorado (Fotó: Getty Images)
A Tampa Bay Lightning szerdán 7–1-re nyert a Boston Bruins ellen, ezzel három mérkőzést követően átvette a vezetést a két csapat párharcában az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) rájátszásában. Nyugaton fordulatos mérkőzésen 6–4-re legyőzte a Colorado Avalanche a Dallas Starst, és összesítésben 2–1-re szépített.

 

A Tampában az orosz Nyikita Kucserov négy pontot (1 gól, 3 gólpassz) termelve remekelt, Alex Killorn kétszer talált be, a Lightning három emberelőnyös gólt is lőtt a torontói „buborékban”.

A finn Tuukka Rask váratlan hazautazásával első számú bostoni kapussá előlépett szlovák Jaroslav Haláknak ezúttal nem volt szerencséje, 16 lövésből csak 12-szer védett, így 1–4-nél átadta a helyét a cseh Dan Vladarnak, aki most mutatkozott be az NHL-ben. A közel félmeccsnyi idő alatt azonban ő is kapott három gólt, így nem tudott segíteni csapatának. Vladar a Bruins történetében az első kapus, aki playoff-mérkőzésen debütált.

Az edmontoni nyugati helyszínen a Colorado két felvonás után 0–2-re állt, így roppant fontos volt számára, hogy nyerjen a Stars ellen. Ez nagyon nehezen sikerült, mert a texasi brigád 1–0-ra, majd 1–3-ról fordítva 4–3-ra is vezetett, és ekkor már kevesebb mint kilenc perc volt hátra. Az Avalanche azonban nem adta fel, és szűk két perc alatt fordított, s a végén egy üres kapus góllal állította be a 6–4-es végeredményt. A győztes gárdában öten is egynél több pontot szereztek.

Az NHL bejelentette, hogy az Arizona Coyotes szabálytalan módon, engedély nélkül tesztelt olyan fiatal játékosokat, akiket kiszemelt az amatőr választásra, ezért a klubot megbüntették, és elvették tőle az idei második körös és a jövő évi első körös draftjogot.

NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ

Boston Bruins–Tampa Bay Lightning 1–7
A párharc állása: a Tampa Bay vezet 2–1-re

Philadelphia Flyers–New York Islanders 4–3 – hosszabbítás után
Az állás: 1–1

NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
Dallas Stars–Colorado Avalanche 4–6
Az állás: a Dallas vezet 2–1-re

Legfrissebb hírek

Sam Reinhart mesternégyesével ismét Stanley-kupa-győztes a Florida

Amerikai sportok
5 órája

Jaromír Jágr 53 évesen is folytathatja

Jégkorong
2025.06.15. 12:13

NHL: Edmontonban nyert, egy meccsre a címvédéstől a Florida Panthers – videók

Amerikai sportok
2025.06.15. 08:11

Háromgólos hátrányból hosszabbítás után győzve egyenlített az Edmonton – videók

Amerikai sportok
2025.06.13. 07:00

Ezúttal nem volt mese, a Florida nagyon megverte az Edmontont az NHL-döntő harmadik meccsén

Amerikai sportok
2025.06.10. 07:32

Kétszeri hosszabbítás után egyenlített a Florida az NHL döntőjében – videó

Amerikai sportok
2025.06.07. 07:24

Marco Sturm az első német vezetőedző az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.06.06. 15:53

Hét gól, ráadás és dráma – az Oilers sikerével rajtolt az idei Stanley-kupa-döntő

Amerikai sportok
2025.06.05. 07:21
Ezek is érdekelhetik