MLB: téli olimpiai érmessel tért vissza a Miami

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.05. 09:25
Másfél hét kényszerszünet után 18 új játékossal, köztük a 2014-es téli olimpia egyik ezüstérmes rövid pályás gyorskorcsolyázójával a keretében tért vissza a Miami Marlins a tengerentúli profi baseball-liga (MLB) küzdelmeibe.

A floridai együttes július 26. óta nem játszott, miután a Philadelphia vendégeként játszott hárommérkőzéses sorozata végén 18 Miami-játékos koronavírustesztje lett pozitív.

Az érintett sportolók azóta sem bevethetők, így a Marlins kénytelen volt feltölteni a 30-as keretét, hogy folytatni tudja a bajnokságot. A 18 új játékos közül hetet az elmúlt napokban igazolt a klub más csapatoktól, míg 11-et saját utánpótlásrendszeréből, illetve alsóbb ligás együtteseitől szerződtetett a nagycsapatához.

Az új szerzemények között van a miami születésű, 30 éves Eddy Alvarez, aki rövid pályás gyorskorcsolyázóként kiemelkedő sikereket ért el, junior-világbajnokságot nyert, majd a 2014-es szocsi téli olimpián az amerikai férfiváltóval ezüstérmet nyert.

A korcsolyázás miatt hosszú éveken át súlyos térdsérüléssel küszködő Alvarez már az olimpia előtt is komolyan foglalkozott a baseballal, utána pedig már csak arra koncentrált. A Chicago White Sox szinte azonnal szerződtette, ám csak alsóbb ligába, tavaly pedig a Marlins adott neki lehetőséget, hogy kisebb csapataiban bizonyítson. A mostani rendkívüli helyzetben Alvarez felkerült a Marlinsba, arra viszont még várni kell, hogy bemutatkozzon az MLB-ben, mivel a keddi meccsen nem került pályára.

A Miami a felforgatott keret ellenére 4–0-ra megnyerte a Baltimore Orioles vendégeként vívott keddi mérkőzését, így 3 győzelemmel és 1 vereséggel áll.

Legfrissebb hírek

Lábát törte az olaszok világbajnoka, kihagyja a téli olimpiát

Téli sportok
2025.10.23. 15:07

Elfogadták a 2.1 milliárd eurós költségvetést a 2030-as téli olimpiára

Téli sportok
2025.10.23. 13:10

Tóth Zita elárulta, milyen célokkal készül a téli olimpiára

Téli sportok
2025.10.23. 10:10

Lábát törte a szuperóriás-műlesiklás olasz vb-győztese, kérdéses az olimpiai indulása

Téli sportok
2025.10.22. 17:56

Tizennyolc orosz gyorskorcsolyázó kapott kanadai és amerikai vízumot

Téli sportok
2025.10.16. 14:25

Milánó 2026: csúszik a nagy jégkorongcsarnok átadása, a magyar U20-asok máshol játszanak

Téli sportok
2025.10.16. 10:12

Fontos siker az ausztrálok ellen a curling olimpiai előselejtezőben

Egyéb egyéni
2025.10.10. 14:59

Milánó 2026: Kozuback Kamilla biztos benne, hogy ott lesz a játékokon

Téli sportok
2025.10.09. 19:30
Ezek is érdekelhetik