NBA: a szókimondó óriás inkább lefújná az idényt

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2020.05.10. 10:34
null
Shaquille O'Neal úgy látja, a jelenlegi egészségügyi helyzetben nem lenne értelme a folytatásnak (Fotó: AFP)
 A négyszeres NBA-bajnok centerlegenda, Shaquille O'Neal szerint nincs értelme folytatni a profi kosárlabda-liga aktuális évadát, ő maga utálja a visszatérést hirdető közleményeket.  

 

Erőlködnek, küzdenek az észak-amerikai profi liga illetékesei, hátha találnak megoldást arra, hogyan folytathatnák az NBA – koronavírus-járvány miatt – március 11-én félbeszakadt idényét. S ugyan próbálkozásaik, lelkesedésük figyelemre méltó, a viharfelhők nem akarnak eltűnni, egyre nehezebben tűnik kivitelezhetőnek, hogy rendezzenek még mérkőzéseket a 2019–2020-as évadban. Péntektől megnyithattak az edzőközpontok, ám ezzel a lehetőséggel csupán két franchise élt.

Shaquille O'Neal, korábbi négyszeres NBA-bajnok center, televíziós elemző szerint semmi értelme a befejezésnek, törölni kellene ezt az idényt.

Védjük tovább a játékosok és az emberek biztonságát és hagyjuk, hogy a kormány kitalálja, hogyan szabadulhatunk meg örökre ettől a problémától – így a Hírességek Csarnokának tagja, akit a New York Post kérdezett. – Utálom hallgatni, hogy «vissza fogunk térni, vissza fogunk térni»!”

A játékosok két hónap alatt berozsdásodtak és simán előfordulhat, hogy az erőviszonyok felborulnak, ennek eredményeként valamelyik csapatnak akár az ölébe is pottyanhat a bajnoki cím, amit O'Neal nem tartana tisztességesnek.

A behemót legenda rámutatott, az nem elég, hogy az arénában, arénákban nem lesznek nézők, mert így is szükség van kiszolgáló személyzetre, tehát sokan vesznek majd részt a mérkőzéseken.

Ha megpróbálnánk szurkolók nélkül befejezni az évadot, akkor is be kell vonni a kamerákat kezelőket, az edzőket és más embereket. Mi van, ha az egyik srác elkapja a vírust? Pont elég egyvalakinek megfertőződnie” – taglalta a népszerű Shaq, aki hozzátette, rajongók nélkül amúgy is borzasztó lenne játszani.

Úristen, én lennék az NBA történelmének legrosszabb centere… Tudják, hány meccset nyertem meg csak azért, mert beléptem az ellenfél csarnokába és a szurkolók őrültnek néztek? Mindig kinevettek, amikor elrontottam egy büntetőt. Visszakérdeztem: «Szerintetek mulatságos? Akkor nézzétek ezt!» Ezekre a jelenetekre feltétlenül szükség lenne.”

Legfrissebb hírek

Könnyedén nyert a Falco; a Körmend hosszabbításban verte meg a Szolnokot a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.01. 20:57

Könnyedén nyert Olaszországban az éllovas Olympiakosz a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.02.28. 23:03

Meglepetés Kecskeméten, megszerezte harmadik győzelmét a sereghajtó a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.02.28. 19:57

A Real Madrid nyerte meg az el Clásicót a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.02.27. 23:26

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

Luigi Datome sosem feledi a legutóbbi „szúnyoginváziós” vereséget a mieink ellen

Kosárlabda
2025.02.23. 12:08

Vojvoda Dávid: A végén a helyén volt a szívünk

Kosárlabda
2025.02.22. 08:34

Somogyi Ádám: Van esélyünk nyerni Izland ellen

Kosárlabda
2025.02.20. 06:31
Ezek is érdekelhetik