NHL: meggondolta magát, most már folytatná a Boston kapusa

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.01. 18:52
A szezon végén tárgyalna a folytatásról klubjával, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) érdekelt Boston Bruinsszal Tuukka Rask kapus, aki másfél hete még azt sem zárta ki, hogy a jövő nyáron befejezi pályafutását. A 33 esztendős finn légiósnak a 2020/21-es idény végén jár le nyolc évre szóló, 56 millió dolláros szerződése.

„Igen, a visszavonulás mindig egy lehetőség marad, de az is biztos, hogy a szezon végén jót fogok beszélgetni Don Sweeney főigazgatóval - jegyezte meg Rask. - Igaz, még csak 34 éves leszek, amikor kifut a szerződésem, ez nem számít öregnek, és tudnék még egy vagy két jó évet játszani, ám ígérgetni nem akarok."

Hozzátette: a koronavírus-járvány miatt szünetelő NHL-es évadban jelenleg nem a jövő érdekli, hanem az, hogy vigyázzon a családjára és magára, a feleségével pedig ebben a hónapban várják a harmadik gyermeküket.

Rask másfél hete közölte: azt biztosra veszi, hogy ha búcsút mond az NHL-nek, akkor a hazájában sem folytatja a pályafutását.

Az NHL a világjárvány miatt jelenleg bizonytalan ideig szünetel, és a Bruins az éllovas. Rask vezeti a kapott gólátlagot (2.12), második a védési hatékonyságban (92.9 százalék), hetedik a győzelmek számában (26), és második a kapott gól nélküli összecsapásokban (5).

Legfrissebb hírek

NHL: Ovecskin góllal tért vissza, de a Washington ismét kikapott a Columbustól

Amerikai sportok
16 órája

Ovecskin nélkül kapott nagy verést a Washington

Amerikai sportok
Tegnap, 7:37

Pinto duplázott, a Senators nyerte meg az NHL kanadai rangadóját

Amerikai sportok
2025.04.12. 10:46

Washingtonban előbb Ovecskint, majd a keleti első hely megszerzését ünnepelték

Amerikai sportok
2025.04.11. 08:09

Féktelen Minnesota – 15 gólos őrületet nyert meg a Wild a Sharks ellen

Amerikai sportok
2025.04.10. 07:48

NHL-történelmet írt a Canucks

Amerikai sportok
2025.04.09. 08:00

A Winnipeg lezárta a St. Louis nagy sorozatát, és közben klubrekordot állított fel az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.04.08. 07:25

Ovecskin egy karácsonyi vásárból indulva döntötte meg Gretzky csúcsát

Amerikai sportok
2025.04.07. 12:00
Ezek is érdekelhetik