Koronavírus: újra edzésbe állt az NBA első fertőzött játékosa

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.04.01. 09:07
null
Rudy Gobert autogramot oszt – ez még decemberben történt (Fotó: AFP)
Nem egészen három héttel azt követően, hogy pozitív koronavírustesztet produkált, újra edzett Rudy Gobert, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) első olyan játékosa, aki megfertőződött a világjárványban.

 

A Utah Jazz francia kosárlabdázója kedden az Instagramon posztolta az edzőtermi visszatérése alkalmából készült fotót és videót.

Gobert mellett csapattársa, Donovan Mitchell is megfertőződött, de a Jazz a múlt héten közleményben tudatta: mindketten gyógyultnak tekinthetők.

Mint beszámoltunk róla, Gobert pozitív tesztje indította el azt a villámgyors folyamatot, amelynek során az összes nagy észak-amerikai profi sportliga felfüggesztette az éppen zajló bajnokságát.

Gobert kezdetben nem vette komolyan a járványt, majd később bocsánatot kért felelőtlen viccelődéséért, sőt félmillió dollárt adományozott a betegség ellen harcoló szervezeteknek, és maga is feladatot vállalt a megelőzésért folytatott kampányban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Back at it

Rudy Gobert (@rudygobert27) által megosztott bejegyzés, Márc 31., 2020, időpont: 3:21 (PDT időzóna szerint)


 

Legfrissebb hírek

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Egyéb egyéni
20 órája

Vérröggel diagnosztizálták a Bucks sztárját

Amerikai sportok
2025.03.26. 12:29

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.03.24. 08:13

Videó: Kawhi Leonard a hosszabbítás dudaszója után, öt védő között dobta a győztes kosarat

Amerikai sportok
2025.03.10. 08:03

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

Vége a huzavonának! Jimmy Butler a Golden State Warriorsban folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2025.02.07. 12:33

LeBron James ismét történelmi teljesítménnyel vezette győzelemre a Lakerst

Amerikai sportok
2025.02.07. 08:56

NBA: sorozatban harmadszor is kikapott a New York Knicks

Amerikai sportok
2025.01.07. 08:04
Ezek is érdekelhetik