NHL: távolodik a rájátszás, elküldték a vezetőedzőt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.01.07. 08:55
Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Nashville Predators menesztette Peter Laviolette vezetőedzőt, a helyére pedig John Hynes-t nevezték ki.

Az 55 éves tréner mellett segítőjével, Kevin McCarthyval is szerződést bontottak, utódjaikról egyelőre nem született döntés.

Laviolette 2014 nyarán vette át az együttes irányítását, azóta valamennyi szezonban a rájátszásba vezette a gárdát, amely jelenleg 45 pontjával a Nyugati főcsoport 11. helyén áll, legutóbbi öt mérkőzése közül négyet elveszített.

A 44 esztendős Hynes négy és fél éven át a New Jersey Devils vezetőedzője volt, amíg december harmadikán fel nem bontották a szerződését. Új csapata kispadján rögtön kedden este debütál, amikor a Boston Bruins látogat Nashville-be.

Az NHL jelenlegi szezonjában ez volt a hatodik edzőváltás.

Legfrissebb hírek

NHL: gól és gólpassz a 40 éves Corey Perrytől, egy lépésre a finálétól az Oilers

Jégkorong
13 órája

NHL: a Carolina ezúttal nem hagyta, hogy kisöpörjék, életben tartotta reményeit

Amerikai sportok
Tegnap, 8:09

NHL: az Edmonton hatot vágott a Dallasnak

Amerikai sportok
2025.05.26. 08:02

NHL: a Florida egy lépésre került a döntőtől

Amerikai sportok
2025.05.25. 07:13

NHL: az Edmonton sima győzelemmel vágott vissza a Dallasnak a nyugati döntőben

Amerikai sportok
2025.05.24. 07:38

NHL: a második hazai meccsén is öt gólt kapott a Carolina a Floridától

Amerikai sportok
2025.05.23. 07:28

NHL: öt és fél perc alatt fordított a Stars az Oilers ellen

Amerikai sportok
2025.05.22. 09:26

Fölényes győzelemmel vette el a Hurricanes pályaelőnyét a főcsoportdöntőben a Panthers

Amerikai sportok
2025.05.21. 08:01
Ezek is érdekelhetik