NHL: csúcstartó lett a Nashville főigazgatója

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.01.31. 06:54
null
Filip Forsberg (9) az alapjátékidőben két gólt lőtt, majd betalált a szétlövésben is (Fotó: nhl.com)
A Nashville Predators szétlövésben 6–5-re győzött a New Jersey Devils otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) csütörtöki játéknapján.

 

A rávezetésben Filip Forsberg – aki az alapidőben kétszer is eredményes volt –, valamint Matt Duchene is betalált, ezzel szerezte meg az extra pontot a Predators. Érdekesség, hogy a vendégek vezetőedzője, John Hynes december 3-i menesztéséig éppen a Devils együttesét irányította.

A nashville-i David Poile főigazgatóként az alapszakaszt és a rájátszást beszámítva 1507. győzelmét jegyezhette, amellyel megelőzte az örökrangsorban eddig vezető Glen Sathert.

A Nyugati főcsoport sereghajtója, a Los Angeles Kings Alex Iafallo mesterhármasával hosszabbításban győzött az Arizona Coyotes vendégeként. A 26 éves csatár a harmadik harmad vége előtt kevesebb mint három perccel mentette döntetlenre csapatának a meccset, majd a ráadásban 24 másodperc után ismét betalált.

A Kings sorozatban öt elveszített mérkőzés után tudott újra nyerni, ám így sem tudott elmozdulni a főcsoport utolsó helyéről.

NHL, ALAPSZAKASZ
Buffalo Sabres–Montreal Canadiens 1–3
New Jersey Devils–Nashville Predators 5–6 – szétlövés után
Arizona Coyotes–Los Angeles Kings 2–3 – h. u.

Legfrissebb hírek

NHL: gól és gólpassz a 40 éves Corey Perrytől, egy lépésre a finálétól az Oilers

Jégkorong
14 órája

NHL: a Carolina ezúttal nem hagyta, hogy kisöpörjék, életben tartotta reményeit

Amerikai sportok
Tegnap, 8:09

NHL: az Edmonton hatot vágott a Dallasnak

Amerikai sportok
2025.05.26. 08:02

NHL: a Florida egy lépésre került a döntőtől

Amerikai sportok
2025.05.25. 07:13

NHL: az Edmonton sima győzelemmel vágott vissza a Dallasnak a nyugati döntőben

Amerikai sportok
2025.05.24. 07:38

NHL: a második hazai meccsén is öt gólt kapott a Carolina a Floridától

Amerikai sportok
2025.05.23. 07:28

NHL: öt és fél perc alatt fordított a Stars az Oilers ellen

Amerikai sportok
2025.05.22. 09:26

Fölényes győzelemmel vette el a Hurricanes pályaelőnyét a főcsoportdöntőben a Panthers

Amerikai sportok
2025.05.21. 08:01
Ezek is érdekelhetik