BL: öt Napoli-szurkolót vettek őrizetbe Liverpoolban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.28. 09:38
A Napoli labdarúgócsapatának öt szurkolóját vették őrizetbe Liverpoolban a szerdai Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés előtt.

A rendőrség tájékoztatása szerint az öt személy közül hármat erőszakos zavarkeltéssel, egyet bántalmazással, egyet pedig a közrend megzavarásával vádolnak. A beszámolók szerint néhány olasz szurkoló Liverpool belvárosában zászlórudakkal felszerelve randalírozott.

A liverpooli találkozó 1–1-es döntetlennel ért véget. A csoportkör utolsó fordulója előtt a címvédő Liverpool 10 ponttal az első, míg a Napoli 9 ponttal a második helyen áll, de még egyik csapat sem tette biztossá továbbjutását a nyolcaddöntőbe.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
E-CSOPORT
Liverpool (angol)–Napoli (olasz) 1–1
(Lovren 65., ill. Mertens 21.)
Genk (belga)–Salzburg (osztrák) 1–4 (Samata 85., ill. Daka 43., Minamino 45., Hvang Hi Csan 69., Haaland 87.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Liverpool 5 3 1 1 11–8 +3 10
2. Napoli 5 2 3 7–4 +3 9
3. Salzburg 5 2 1 2 16–11 +5 7
4. Genk 5 1 4 5–16 –11 1
Legfrissebb hírek

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.26. 19:47

De Bruyne Maradonáról: „Én más játékos vagyok, a magam útját járom”

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 18:22

Nápolyi gondok: drága az angol export, marad a bolognai és a cserekereskedelem

Minden más foci
2025.07.04. 13:57

Orvosok tanácsolták Diogo Jotának, hogy ne repülőgéppel utazzon

Angol labdarúgás
2025.07.03. 18:58

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

Balogh Botondék a Juventusszal kezdenek az új bajnoki idényben

Olasz labdarúgás
2025.06.06. 19:21

NS-infó: Pécsi Ármin Angliába utazott – a Liverpoollal tárgyal

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 13:02
Ezek is érdekelhetik