NBA: a „görög szörny” lett az MVP, Doncic az év újonca

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.25. 10:22
null
Antetokunbo könnyek között vette át az MVP-díjat (Fotó: Getty Images)
Jannisz Antetokunbót választották meg az az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) 2018–2019-es idényében a legértékesebb játékosnak (MVP).

A Bucks „görög szörny” becenévre hallgató, 24 éves szupersztárja tarolt a szavazáson, s 101 szakíró közül 78 Antetokunbót írta az első helyre, míg 23 James Hardent, a Rockets klasszisát – minden egyes szakértőnél ők szerepeltek az első két helyen.

Antetokunbo villanásai az idényben

Az összesített pontszámok alapján így Antetokunbo 941 ponttal az élen végzett, Harden 776-tal a második lett, a harmadik helyen az Oklahoma City Thundert erősítő Paul George zárt, ő 356 pontot kapott.

Antetokunbo a 2018–2019-es alapszakasz során 27.7 pontot, 12.5 lepattanót, 5.9 asszisztot és 1.5 blokkot átlagolt mérkőzésenként, ráadásul kifejezetten jó, 57.8 százalékos mezőnymutatóval dobált – a „görög szörny” nem egyszer a hátán vitte a Milwaukee Buckst, amely 60–22-es mérlegével az első helyen végzett a Keleti konferenciában, s egészen a rájátszás főcsoportdöntőjéig menetelt, ahol aztán a későbbi bajnok Toronto Raptors búcsúztatta.

Antetokunbo nem bírta könnyek nélkül


A görög játékos az NBA történetének negyedik nem amerikai MVP-je, valamint az elmúlt negyven esztendő harmadik legfiatalabb játékosa, aki megnyerte a díjat. Nála fiatalabban csak Derrick Rose és LeBron James lett korábban MVP. Antetokunbo ráadásul azóta, hogy létezik draftsorsolásos módszer (lottery), Steve Nash-sel karöltve a legkésőbb kiválasztott tehetség, aki MVP-címet ünnepelhet – akárcsak Nash-t, úgy őt is az 1/15-ös draftcetlivel vitték el profinak.

Az év újoncának a Dallas Mavericks tehetségét, a 20 esztendős Luka Doncicot választották meg, a legtöbbet fejlődő játékos a Raptors berobbanó magasembere, Pascal Siakam, míg a kiírás legjobb védőjeRudy Gobert(Utah Jazz) lett. A legjobb hatodik embernek a Clippersben szereplő Lou Williamset látták.

Az idény edzőjének a Buckst irányító Mike Budenholzert találták.

Legfrissebb hírek

NBA: túlórára kényszerült a Cavs, Lakers-siker a Los Angeles-i rangadón

Amerikai sportok
Tegnap, 7:48

NBA: sztárjai segítségével nyert a Bucks; 44 pontig jutott Grimes – videók

Amerikai sportok
2025.03.02. 07:52

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

Tovább menetel az NBA-ben a Cavs, Harden dupla duplája sem volt elég a Clippersnek – videók

Amerikai sportok
2025.02.24. 08:47

Doncic dupla duplázott, Jokics tripla duplázott a Nuggets–Lakers meccsen

Amerikai sportok
2025.02.23. 07:24

A Knicks elpáholásával folytatja menetelését a Cavs, nyert a GSW is

Amerikai sportok
2025.02.22. 08:57

LeBron és Doncic is dupla duplázott, mégis kikapott a Lakers

Amerikai sportok
2025.02.20. 09:01

Pocsék napot fogott ki James és Doncic is, Markkanenék visszavágtak a Lakersnek

Amerikai sportok
2025.02.13. 08:27
Ezek is érdekelhetik