NFL: Beckham Clevelandben, nagy halat fogott a Jets és a 49ers is

A 26 éves elkapó karrierje első öt évében 5476 yardot és 44 touchdownt szerzett, pedig a 2017-es idényben csupán négy meccsen tudott pályára lépni. Beckham új klubja egy első (1/17.) és egy 3. körös (3/95.) választási jogot, valamint a söprögető Jabrill Pepperst küldte érte New Yorkba. A Cleveland mellett a védőfalember Sheldon Richardsont is megszerezte (3 év/36 millió dollár).
A címvédő New England Patriots újabb játékost veszített el, Trent Brown Oaklandbe ír alá csúcsgázsiért, Trey Flowers korábbi védő koordinátorát követi hatalmas összegért Detroitba, a visszahordó Cordarrelle Patterson pedig Chicagóban folytatja. Josh Gordon viszont megkapta a legalacsonyabb tendert, maradhat a csapatnál.
A csoportivális Buffalo Bills két elkapót is szerződtetett, John Brown három évre 27 millióért érkezik, Cole Beasley pedig négy évre 29 millióért.
A Pittsburgh Steelerstől Antonio Brown a Raidershez szerződött korábban, Le'Veon Bellre pedig a New York Jets csap le, négy év alatt 52.5 millió dollárt kereshet meg az előző idényt sztrájkja miatt kihagyó futó. A gárda mellette a korábbi baltimore-i C. J. Mosleyt is agyonfizeti, a linebacker öt év alatt 85 millió dollárt kaphat meg.
A San Francisco 49ers egy jövő évi 2. körös választási jogért megszerezte a Kansas City Chiefs irányítósiettetőjét, az előző idényben 13 sacket jegyző Dee Ford öt évre 87.5 millió dollárért ír alá új klubjával.
A posztnál maradva, a Tennessee Titans lecsapott a 37 évesen is elit szinten játszó Cameron Wake-re, aki három évre 23 millióért ír alá. A klub rajta kívül a korábbi Rams-támadófalemberrel, Rodger Saffolddal is megállapodott, ő négy év alatt 44 milliót kereshet.
A korábbi philadelphiai linebacker Jordan Hicks négy évre Arizonába igazol, 36 millió dollárt kereshet új csapatában, a Saints Latavius Murrayre cseréli Mark Ingramet, és hosszabbít csereirányítójával, Teddy Bridgewaterrel.
Nagyon aktív volt a Green Bay Packers, Za'Darius Smith (4 év/66 millió), Adrian Amos (4 év/37 millió) és Preston Smith (4 év/52 millió) is érkezik.
Hír még a ligával kapcsolatban, hogy a Denver Broncos és az Atlanta Falcons mérkőzésével indul az előszezon, az úgynevezett Hall of Fame-mérkőzéssel.
| 1. | Arizona Cardinals | |
| 2. | San Francisco 49ers | |
| 3. | New York Jets | |
| 4. | Oakland Raiders | |
| 5. | Tampa Bay Buccaneers | |
| 6. | New York Giants | |
| 7. | Jacksonville Jaguars | |
| 8. | Detroit Lions | |
| 9. | Buffalo Bills | |
| 10. | Denver Broncos | |
| 11. | Cincinnati Bengals | |
| 12. | Green Bay Packers | |
| 13. | Miami Dolphins | |
| 14. | Atlanta Falcons | |
| 15. | Washington Redskins | |
| 16. | Carolina Panthers | |
| 17. | New York Giants | |
| 18. | Minnesota Vikings | |
| 19. | Tennessee Titans | |
| 20. | Pittsburgh Steelers | |
| 21. | Seattle Seahawks | |
| 22. | Baltimore Ravens | |
| 23. | Houston Texans | |
| 24. | Oakland Raiders | |
| 25. | Philadelphia Eagles | |
| 26. | Indianapolis Colts | |
| 27. | Oakland Raiders | |
| 28. | Los Angeles Chargers | |
| 29. | Kansas City Chiefs | |
| 30. | Green Bay Packers | |
| 31. | Los Angeles Rams | |
| 32. | New England Patriots | |
| CSERÉK | ||
| 1/17.: | A Cleveland Browns adta a New York Giantsnek az Odell Beckham Jr.-t érintő cserében | |
| 1/24.: | A Chicago Bears adta az Oakland Raidersnek a Khalil Macket érintő cserében | |
| 1/27.: | A Dallas Cowboys adta az Oakland Raidersnek az Amari Coopert érintő cserében | |
| 1/30.: | A New Orleans Saints adta a Green Bay Packersnek a 2018-as drafton | |








