NHL: óriási pofonba szaladt bele a címvédő Capitals

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.12. 08:54
null
A torontói Auston Matthews a szezon első öt meccsét követően már kilenc találatnál jár (Fotó: nhl.com)
A címvédő Washington Capitals súlyos, 6–0-s vereséget szenvedett a New Jersey Devils vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.

 

Kyle Palmieri a szezon második Devils-mérkőzésén is két gólt szerzett, míg a hazai csapat kapusa, Keith Kinkaid 21 védett lövéssel – pályafutása során ötödször – hibátlanul zárt. Kinkaid legutóbb március 17-én nem kapott gólt. A címvédő Capitals játékosai az idény első három meccsén klubrekordot jelentő 18 alkalommal voltak eredményesek, ezúttal viszont nem találtak a kapuba.

A torontói Auston Matthews két gólt lőtt a Detroit Red Wings ellen idegenben 5–3-ra megnyert mérkőzésen, és a szezon első öt meccsét követően már kilenc találatnál jár. A klub történetében hasonlóan eredményes kezdésre csak kétszer, 1921-ben és 1944-ben volt példa torontói játékostól. John Tavares, a Maple Leafs nyári sztárigazolása karriercsúcsot jelentő négy gólpasszal vette ki részét a sikerből.

A pittsburgh-i Phil Kessel három gólt lőtt a legutóbbi szezonban nagydöntős Vegasnak, amely nyolc nap alatt – egy hosszabbításos győzelme mellett – negyedszer szenvedett vereséget.

Jack Campbell (Kings) 40, Pekka Rinne (Predators) 29 alkalommal védett, és zárt hibátlanul a Canadiens, valamint a Jets gárdája ellen. Előbbi kapus pályafutása során először, utóbb viszont már 52. alkalommal zárt hibátlan teljesítménnyel.

NHL, ALAPSZAKASZ
New Jersey Devils–Washington Capitals 6–0
Boston Bruins–Edmonton Oilers 4–1
Buffalo Sabres–Colorado Avalanche 1–6
Florida Panthers–Columbus Blue Jackets 4–5
New York Rangers–San Jose Sharks 3–2 – hosszabbítás után
Pittsburgh Penguins–Vegas Golden Knights 4–2
Detroit Red Wings–Toronto Maple Leafs 3–5
Montreal Canadiens–Los Angeles Kings 0–3
Tampa Bay Lightning–Vancouver Canucks 1–4
Minnesota Wild–Chicago Blackhawks 4–3 – hosszabbítás után
Nashville Predators–Winnipeg Jets 3–0
St. Louis Blues–Calgary Flames 5–3

Legfrissebb hírek

NHL: a Dallas kiejtésével megint bejutott a nagydöntőbe az Edmonton

Amerikai sportok
2025.05.30. 08:07

NHL: ötöt lőtt a Carolinának, és megint a Stanley-kupáért küzdhet a Florida

Amerikai sportok
2025.05.29. 08:24

NHL: gól és gólpassz a 40 éves Corey Perrytől, egy lépésre a finálétól az Oilers

Jégkorong
2025.05.28. 07:50

NHL: a Carolina ezúttal nem hagyta, hogy kisöpörjék, életben tartotta reményeit

Amerikai sportok
2025.05.27. 08:09

NHL: az Edmonton hatot vágott a Dallasnak

Amerikai sportok
2025.05.26. 08:02

NHL: a Florida egy lépésre került a döntőtől

Amerikai sportok
2025.05.25. 07:13

NHL: az Edmonton sima győzelemmel vágott vissza a Dallasnak a nyugati döntőben

Amerikai sportok
2025.05.24. 07:38

NHL: a második hazai meccsén is öt gólt kapott a Carolina a Floridától

Amerikai sportok
2025.05.23. 07:28
Ezek is érdekelhetik