NBA: félelmetes Lakers – de melyik éra volt a legjobb?

Szóval, mint azt mindenki tudja, LeBron James, az elmúlt évtized (vagy épp minden idők) legjobb kosárlabdázója a nyártól a Los Angeles Lakers NBA-csapatának játékosa lett, amitől a Lakers is azonnal bajnokesélyessé lépett elő. LeBron James, az elmúlt évtized (vagy épp minden idők) legjobb kosárlabdázója a nyártól a Los Angeles Lakers NBA-csapatának játékosa lett, amitől a Lakers is azonnal bajnokesélyessé lépett elő.

Az öt éve rájátszást sem látott társaságban ígéretes fiatalok (a bárhonnan gólveszélyes Brandon Ingram, az egész megbízhatóan irányító Lonzo Ball, a sokoldalú nagyember Kyle Kuzma) és bizonyítani vágyó veteránok (Rajon Rondo, JaVale McGee, Michael Beasley, Lance Stephenson) várják, hogy „James király” oldalvizén eljussanak a nagydöntőig a bivalyerős Nyugati főcsoportban, ráadásul egy újabb bajnoki címmel, 17. elsőségével a Lakers beérné az örökranglistát vezető Boston Celticset. Bizony, a Lakersnek volt már 16 bajnokcsapata, és a legtöbb még jobb erőkből állt, mint a mostani. De melyik volt a legjobb eresztés?

(A kezdőcsapatok felsorolásánál vastaggal szedtük az utóbb a Hírességek csarnokába bekerülő legendákat.)

4. 1979–1980
Norm Nixon, Magic Johnson,
Jamaal Wilkes, Jim Chones,
Kareem Abdul-Jabbar

Az 1979-es drafton eredetileg elsőként választó New Orleans Jazz szűklátókörűségének hála (még 1976-ban elcserélték ezt a választást a már öregecske Gail Goodrichra) a Lakers gyakorlatilag belebotlott Earvin Johnsonba, aki Magic becenéven első szezonjában rögtön a nagydöntő legértékesebb játékosa lett. És nem is saját posztján, hanem centerként játszva hajított 42 pontot a Philadelphia elleni finálé utolsó, hatodik meccsén...

Ő volt az utolsó darab a kirakósban, hiszen a korábban a Milwaukee-ból már bajnokot csináló Kareem Abdul-Jabbar meg az ugyancsak a Hírességek csarnokában csücsülő Jamaal Wilkes, illetve a többi kiegészítő ember mellé zseniális szemű és kezű irányító kellett a csapat szélvészgyors stílusához. Az újonc Magickel azonnal bajnok lett a Lakers (nyolc év után először), majd két esztendőre rá ismételt, hogy aztán 1981 és 1989 között egy híján minden évben döntőzzön.

3. 2000–2001
Derek Fisher, Rick Fox,
Kobe Bryant, Horace Grant,
Shaquille O'Neal

Nem kisebb ember mondta azt a Lakers 2001-es bajnokcsapatáról, hogy minden idők legjobb kosarastársasága, mint Shaquille O'Neal – a nagyszájú emberhegy meg csak tudja, hiszen benne volt a csapatban... És van valami abban, hogy a fénykorát élő kosárgép, Kobe Bryant meg a megállíthatatlan centeróriás, Shaq (és persze a tizenegyszeres bajnok edzőzseni, Phil Jackson által tökélyre fejlesztett támadótaktika, a triangle-, avagy háromszögtámadás) vezette brigádot kevesen tudták volna megszorongatni a történelemben.

A maga idejében senkinek sem sikerült, pedig nem akármilyen riválisok próbálkoztak: a 2000 és 2002 között három bajnoki címet szerző Kobe és Shaq a középső diadal során kicsontoztak egy az előző évben hajszál híján a rovásukra a döntőbe jutó Portlandet, aztán elpusztították a Chris Webberrel és Peja Sztojakoviccsal felálló Sacramentót, a Tim Duncan-féle San Antoniót is kiseprűzték, egyedül a nagydöntőben a Philadelphia 76ers volt képes fogni rajtuk egyetlen árva meccset.

A 15–1-es playoffmérleggel rekordot döntő csapatot azonban a harmadik bajnoki cím utáni években szétfeszítette a háromszor a finálé legértékesebb játékosának választott O'Neal és Bryant egója, így megszakadt a nagy sorozat.

2. 1971–1972
Gail Goodrich, Jerry West,
Jim McMillian, Happy Hairston,
Wilt Chamberlain

Ennek a csapatnak az erejéről sokat elárul, hogy a 11-szeres All Star Elgin Baylor kilenc meccs után kikopott belőle: az akkor 37 éves veterán térde már nem bírta az előző tíz évben elveszített hét nagydöntő után az új edző, Bill Sharman által bevezetett rohanós kosárlabdát. De az eddigre szintén harmincon túli hétszeres pontkirály, Wilt Chamberlain, valamint a két kisember, Gail Goodrich és Jerry West is a Hírességek csarnokában kötött ki ebből a társaságból, amely egyhuzamban megnyert 33 alapszakaszmeccsével azóta is vezeti az örökranglistát, és a rájátszásban is fékezhetetlen volt. A tökéletes fizikai állapot és taktika mellett mindenki élvezte a játékot, amiből átlagosan több mint 120 szerzett pont és egy legendás szezon kerekedett.

A következő idényben még ismét döntőbe jutott a leszálló ágba kerülő West és Chamberlain vezette csapat, de aztán utóbbi visszavonult, és ezzel lezárult egy korszak.

1. 1986–1987
Magic Johnson, Byron Scott,
James Worthy, A. C. Green,
Kareem Abdul-Jabbar

Az irányítójátékot forradalmasító Magic Johnson, a 18-szoros All Star és jelenleg is pontkirály center, Kareem Abdul-Jabbar meg a palánk alól és távolabbról egyaránt életveszélyes James Worthy együtt a pályán csaknem csalásnak számított: a „Showtime” Lakers szélsebes, látványos kosárlabdája ellen keveseknek volt ellenszere.

Jerry Buss tulajdonos ráadásul a legendás csarnokból, a Forumból is szórakoztatóközpontot csinált zenekarral, táncoslányokkal és a lelátóra csalogatott hollywoodi hírességekkel (az első sorban rágózó színészisten, Jack Nicholson a korszak majdnem olyan ikonja volt, mint bármelyik játékos), úgyhogy a nyolcvanas évek közepén a Lakers maga volt a csúcsra járatott showbusiness.

Ehhez főleg az kellett, hogy a pályán sikeres legyen a csapat, és ehhez a három szupersztár mellett tökéletes kiegészítő emberek szükségeltettek: a triplákat szóró Byron Scott (aki aztán 2014 és 2016 között minden idők legkevésbé eredményes Lakers-edzője lett cserébe), az 1987-es szezonban az év védőjátékosának is megválasztott Michael Cooper vagy a piszkos munkát mindenki helyett elvégző Kurt Rambis, akinek a szemüvegkereténél csak a bajusza volt vastagabb.

Ez a társaság 1985 és 1988 között négy év alatt három bajnoki címet szerzett, az utolsót úgy, hogy amikor a Detroit Pistons elleni finálé mindent eldöntő mérkőzésén Abdul-Jabbarnak pocsék napja volt (22 perc alatt 4 pontig jutott, mire kipontozódott), Worthy, átvéve a vezérszerepet, összehozta élete egyetlen tripla dupláját (36 ponttal és nem kevesebb mint 16 lepattanóval).