Super Bowl: Ez a hitvallásom, agresszívnak kell lenni – Pederson

Vágólapra másolva!
2018.02.05. 05:39
A 52. Super Bowlon 41–33-as győzelmet arató Philadelphia Eagles irányítója, Nick Foles, és a csapat vezetőedzője, Doug Pederson is megszólalt a mérkőzés után.

„Nagyszerű a csapatunk és kiváló edzőink vannak – mondta a Super Bowl MVP-jének választott Nick Foles. – Magabiztosak voltunk, csak idejöttünk és azt játszottuk, amit egész gyerekkorunkban, futballoztunk. Mindig erről a pillanatról álmodtunk, biztos vagyok benne, hogy ebben a pillanatban is rengeteg gyermek ül a televíziók előtt és arról álmodik, hogy egy napon ő is átélheti azt, amit most mi. Fantasztikus itt lenni a lányommal, a feleségemmel, a családommal, a csapattársaimmal, ezzel a várossal (utalt Foles Philadelphiára). Áldottnak érzem magam.”Super Bowl MVP-jének választott Nick Foles. – Magabiztosak voltunk, csak idejöttünk és azt játszottuk, amit egész gyerekkorunkban, futballoztunk. Mindig erről a pillanatról álmodtunk, biztos vagyok benne, hogy ebben a pillanatban is rengeteg gyermek ül a televíziók előtt és arról álmodik, hogy egy napon ő is átélheti azt, amit most mi. Fantasztikus itt lenni a lányommal, a feleségemmel, a családommal, a csapattársaimmal, ezzel a várossal (utalt Foles Philadelphiára). Áldottnak érzem magam.”

„Próbáltunk végig agresszívak maradni – mesélte a meccs után Doug Pederson, a bajnokcsapat vezetőedzője. – Az a hitvallásom, hogy agresszívnak kell lenni, nincs ez másképp Nickkel felállva sem. Váltogattuk a futás-, passz-opciós játékokat, de ezekből sokat jól levédett a Patriots.”

AZ 52. SUPER BOWL KÖZVETÍTÉSÉT ÉS ÖSSZEFOGLALÓJÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NFL 2017, RÁJÁTSZÁS
SUPER BOWL LII

New England Patriots(1.)–Philadelphia Eagles(1.)33–41(3–9, 9–13, 14–7, 7–12)
Legtöbb passzolt yard: Tom Brady, 505 (New England Patriots)
Legtöbb futott yard: LeGarrette Blount, 90 (Philadelphia Eagles)
Legtöbb elkapott yard: Danny Amendola, 152 (New England Patriots)
MVP: Nick Foles (Philadelphia Eagles)

Legfrissebb hírek

NFL: rekordösszegért hosszabbít a címvédő Eagles Barkley-val; klasszist enged el a Chiefs – hivatalos

Amerikai sportok
2025.03.05. 16:57

A Super Bowl-hagyományhoz hasonló félidei koncertet rendez a FIFA a 2026-os vb-döntőben

Minden más foci
2025.03.05. 14:03

NFL: Rodgers után Davante Adamstől is elköszönt a New York Jets – hivatalos

Amerikai sportok
2025.03.04. 19:37

Retteghetnek az NFL-es riválisok, az Eagles pár évig biztosan nem esik szét

Amerikai sportok
2025.02.25. 16:22

Amerikából jöttem: ebből is feláll a Chiefs? SB-értékelő a New Orleansból érkező Kovács Bálinttal

Amerikai sportok
2025.02.14. 14:22

A törzsfőnök is megfárad – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
2025.02.12. 00:26

Hopkins keserű búcsúja; DeJean reméli, LeBron legközelebb felismeri

Amerikai sportok
2025.02.11. 14:23

Gyenge láncszemből Super Bowl-MVP – portré az Eagles irányítójáról, Jalen Hurtsről

Amerikai sportok
2025.02.10. 20:57
Ezek is érdekelhetik