Super Bowl: besétált az élő adásba a részeg filmsztár – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.05. 14:26
Mint arról beszámoltunk, az 52. Super Bowlon a végig kiválóan játszó Philadelphia Eagles 41 pontot szerezve legyőzte a New England Patriotst, ezzel megszerezte története első Vince Lombardi-trófeáját. A találkozó után felállított pódiumon kezdett ünnepelni a csapat, ám akadt egy kis probléma: az egyik televíziós társaságnál ugyanis feltűnt a pálya mellett kommentátorként az amerikai színész és standupos, Kevin Hart. És megcsinálta a show-t… – de tényleg!

Mivel ő is Philadelphiában született, gondolta, felmehet kedvenc csapatával ünnepelni a pódiumra, a biztonsági őrnek azonban más elképzelései voltak, és mivel láthatóan fogalma sem volt arról, ki ő, megállította a lépcsőnél.megállította a lépcsőnél.



A nagyot koppanó Hart számára viszont „nem állt meg az élet”, folytatta hát útját – nem sokkal később váratlanul besétált az NFL Network élő műsorába, s ha már ott volt, káromkodott egy sort, emellett ecsetelni kezdte, hogy ő bizony már enyhén ittas állapotban van, ugyanis kicsit korán elkezdett ünnepelni.


Miután véletlenül kiejtette az „f” betűs szót, Hart úgy döntött, villámgyorsan elhagyja a tett helyszínét.




NFL 2017, RÁJÁTSZÁS
SUPER BOWL LII

New England Patriots (1.)–Philadelphia Eagles (1.) 33–41 (3–9, 9–13, 14–7, 7–12)
Legtöbb passzolt yard: Tom Brady 505 (New England Patriots)
Legtöbb futott yard: LeGarrette Blount 90 (Philadelphia Eagles)
Legtöbb elkapott yard: Danny Amendola 152 (New England Patriots)
MVP: Nick Foles (Philadelphia Eagles)

NFL 2017, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2018. 1. 6. – 1. 7.)
AFC
Jacksonville Jaguars (3.)–Buffalo Bills (6.)
10–3
Kansas City Chiefs (4.)–Tennessee Titans (5.) 21–22
NFC
Los Angeles Rams (3.)–Atlanta Falcons (6.) 13–26
New Orleans Saints (4.)–Carolina Panthers (5.) 31–26
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2018. 1. 13. – 1. 14.)
AFC
New England Patriots (1.)–Tennessee Titans (5.) 35–14
Pittsburgh Steelers (2.)–Jacksonville Jaguars (3.) 42–45
NFC
Philadelphia Eagles (1.)–Atlanta Falcons (6.) 15–10
Minnesota Vikings (2.)–New Orleans Saints (4.) 29–24
KONFERENCIADÖNTŐK (2018. 1. 21. – 1. 22.)
AFC
New England Patriots (1.)–Jacksonville Jaguars (3.) 24–20
NFC
Philadelphia Eagles (1.)–Minnesota Vikings (2.) 38–7
SUPER BOWL 52 (2018. 2. 5.)
New England Patriots (1.)–Philadelphia Eagles (1.) 33–41
*US Bank Stadium (Minneapolis, Minnesota)
A rájátszás összes mérkőzését élőben közvetíti a Sport Tv.
Legfrissebb hírek

Retteghetnek az NFL-es riválisok, az Eagles pár évig biztosan nem esik szét

Amerikai sportok
2025.02.25. 16:22

Amerikából jöttem: ebből is feláll a Chiefs? SB-értékelő a New Orleansból érkező Kovács Bálinttal

Amerikai sportok
2025.02.14. 14:22

Hopkins keserű búcsúja; DeJean reméli, LeBron legközelebb felismeri

Amerikai sportok
2025.02.11. 14:23

Gyenge láncszemből Super Bowl-MVP – portré az Eagles irányítójáról, Jalen Hurtsről

Amerikai sportok
2025.02.10. 20:57

„Ez a világ legrosszabb érzése” – Patrick Mahomes az elveszített Super Bowl után

Amerikai sportok
2025.02.10. 09:08

Jalen Hurts: A védelmünk jelentette a különbséget

Amerikai sportok
2025.02.10. 05:51

Super Bowl: ilyen volt Kendrick Lamar félidei fellépése – videó

Amerikai sportok
2025.02.10. 04:59

Hiába a domináns védelem, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP-je

Amerikai sportok
2025.02.10. 04:55
Ezek is érdekelhetik