NHL: kikapott a Boston, a centernek eltört a combcsontja – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.04. 07:29
null
Chris Kelly hónapokig nem léphet pályára (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának legutóbbi játéknapján megszakadt a Boston Bruins négymeccses győzelmi sorozata, miután saját közönsége előtt 5–3-ra kikapott a Dallas Starstól. A házigazdák centere, a mostani szezonban két gólnál járó Chris Kelly ráadásul combcsonttörést szenvedett, aminek következtében több mint féléves kihagyás vár rá.

A Nyugati főcsoport élén álló Dallas sikeréhez Tyler Seguin három góllal járult hozzá, és pályafutása hetedik mesterhármasát érte el az NHL-ben. A Stars centere sorozatban a hatodik meccsén szerzett legalább egy pontot, a mindenkori kanadai táblázaton pedig már 300 pont fűződik a nevéhez.

A New York Rangers saját közönsége előtt simán, 5–2-re megverte a Washington Capitals együttesét. A fővárosiaknál betalált Alekszandr Ovecskin, aki 481 gólnál jár a tengerentúlon, és már csak két találattal marad el az NHL történetének legeredményesebb orosz játékosától, Szergej Fjodorovtól.

Jarome Iginla és Matt Duchene két-két góljának is köszönhetően a Colorado Avalanche 6–3-ra legyőzte a Calgary Flames csapatát, igaz, hét perccel a játékidő letelte előtt még döntetlenre álltak a felek. A szezont parádésan kezdő Montreal Canadiens a legutóbbi öt mérkőzésén már a harmadik vereségét szenvedte el, ezúttal az Ottawa Senatorstól kapott ki.

Az Edmonton Oilers a 3–0-s harmadik harmadnak köszönhetően győzte le a Philadelphia Flyerst, míg a második játékrész végén fél perc alatt két gólt szerző Columbus Blue Jackets 5–2-re nyert a San Jose Sharks otthonában.

CHRIS KELLY SÉRÜLÉSE

NHL, ALAPSZAKASZ
Boston Bruins–Dallas Stars 3–5
New York Islanders–New Jersey Devils 2–1
New York Rangers–Washington Capitals 5–2
Detroit Red Wings–Tampa Bay Lightning 2–1
Montreal Canadiens–Ottawa Senators 1–2 – szétlövés után
St. Louis Blues–Los Angeles Kings 0–3
Colorado Avalanche–Calgary Flames 6–3
Edmonton Oilers–Philadelphia Flyers 4–2
San Jose Sharks–Columbus Blue Jackets 2–5

Legfrissebb hírek

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

NHL: október 7-én indul az új idény

Amerikai sportok
2025.07.14. 20:41

Videó: mutatjuk Diogo Jota legszebb liverpooli góljait

Angol labdarúgás
2025.07.03. 12:02
Ezek is érdekelhetik