NHL: háromgólos hátrányból fordított az Edmonton

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.30. 06:50
null
Leon Draisaitl (balra) kulcsember volt az Edmontonban (Fotó: Action Images)
Háromgólos hátrányból fordított az Edmonton Oilers a listavezető Montreal Canadiens ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) csütörtöki játéknapján. Az Oilers 4–3-ra győzte le vendégét.

 

A hazaiak a 18. percben már 0–3-ra álltak, és csak a 40. percben szépítettek a német Leon Draisaitl révén. A záró harmadban sikerült az egyenlítés, majd 1:02 perccel a vége előtt ismét a légiós villant. A Montreal kilenc győzelem után sorozatban másodszor kapott ki.

A Dallas Stars az 51. percben még kétgólos hátrányban volt, mégis nyert 4–3-ra a vendég Vancouver Canucks ellen. Előbb Jason Demers szépített, majd az 56. percben Patrick Sharp egyenlített, a hosszabbításban pedig az előző idény pontkirálya, a 2014-ben olimpiai bajnok Jamie Benn talált be.

A címvédő Chicago Blackhawks 3–1-re kikapott Winnipegben; a Jets kapusa, Michael Hutchinson 45 lövést hárított. A vendégek négy siker után először szenvedtek vereséget.

NHL, ALAPSZAKASZ
Edmonton Oilers–Montreal Canadiens 4–3
Dallas Stars–Vancouver Canucks 4–3, hosszabbítás után
Winnipeg Jets–Chicago Blackhawks 3–1
New York Islanders–Carolina Hurricanes 2–3, hosszabbítás után
Philadelphia Flyers–New Jersey Devils 1–4
Pittsburgh Penguins–Buffalo Sabres 4–3
Tampa Bay Lightning–Colorado Avalanche 1–2
St. Louis Blues–Anaheim Ducks 2–1

Legfrissebb hírek

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

NHL: október 7-én indul az új idény

Amerikai sportok
2025.07.14. 20:41

NHL: távozott a Winnipegtől a magyarok ellen duplázó dán hokis

Amerikai sportok
2025.07.04. 08:45

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14
Ezek is érdekelhetik