Videó: a bírói baki után zokniban kukákat (is) dobott a pályára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.18. 16:24
Joe Mikulik, az észak-amerikai baseball-ligában (MLB) szereplő Texas Rangers harmadik csapatát, a Frisco RoughRiderst irányító szakember játékosként és edzőként sem alkotott maradandót, kirohanásai miatt azonban lassan az egész világ megismeri a texasit.

Joe Mikulikot most egy bírói baki húzta fel, és miután látta, hogy a játékvezetőt képtelen meggyőzni igazáról, ijesztő, mégis zseniális balhéba kezdett.

A RoughRiders edzője előbb csapkodott kicsit, majd levette a cipőjét, s felrúgta az égbe. A kiállítását követően pedig levonult a kispadhoz, ahonnan mindent a pályára szórt, ami a keze ügyébe került.

A beszámolók szerint többek között ütők, cipők, medicinlabdák, zoknik, mezek, kesztyűk és kukák is a pályára repültek, takarítani pedig természetesen a játékosoknak kellett.

Legfrissebb hírek

Így született a négy gól – íme, a 2–2-re végződő Portugália–Magyarország vb-selejtező összefoglalója!

Magyar válogatott
2025.10.14. 23:27

Nézze meg a gólokat, amelyekkel a magyar válogatott legyőzte Örményországot

Magyar válogatott
2025.10.11. 19:42

Morua Márkó: Hihetetlen és különleges érzés az első magyar profi MLB-játékosnak lenni

Amerikai sportok
2025.10.10. 14:35

Amerikából jöttem: új királya van New Yorknak az NFL-ben?

Amerikai sportok
2025.10.03. 15:38

Ötös lista: Dembélé kapott, Henry nem – a legjobb játékosok, akik sosem nyertek Aranylabdát

Minden más foci
2025.10.03. 11:14

Így szerzett vezetést Varga Barnabás a Genk ellen – videó

Európa-liga
2025.10.02. 22:02

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 12:09

Tíz éve állított fel négy Guinness-rekordot egy meccsen Lewandowski

Német labdarúgás
2025.09.22. 12:29
Ezek is érdekelhetik