NHL: 37 másodperc alatt hármat kapott, de egyenlített a Chicago

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.24. 07:00
null
Antoine Vermette döntötte el a Nyugati főcsoportdöntő negyedik mérkőzését (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság Nyugati főcsoportdöntőjének negyedik mérkőzésén a Chicago Blackhawks kétszeri hosszabbítás után 5–4-re megverte az Anaheim Ducks együttesét, amely a harmadik harmadban 37 másodperc leforgása alatt háromszor is bevette a hazaiak kapuját. Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása ezzel 2–2-re módosult.

 

A 2013-as bajnok Chicago az első harmad hajrájában Brandon Saad emberhátrányos góljával megszerezte a vezetést, amire a vendégek a második játékrész végéhez közeledve Emerson Etem találatával válaszoltak. A harmadik húsz perc aztán minden várakozást felülmúlt.

A harmad első felében Jonathan Toews és Brent Seabrook is beköszönt, így a Blackhawks kétgólos előnyre tett szert, ám az Anaheim a folytatásban bizonyította, hogy miért nyerte meg az alapszakaszt a Nyugati konferenciában.

A Ducks valósággal sokkolta a házigazdákat, hiszen Ryan Kesler, Matt Beleskey és Corey Perry jóvoltából a játékrész közepén 37 másodperc (!) alatt három gólt szerzett, ezzel megfordította a meccset.

Az Anaheim előtt 1979-ben a Toronto Maple Leafs csapatának sikerült az a bravúr, hogy még ennél is rövidebb időn belül (23 másodperc) háromszor bevegye az Atlanta Flames kapuját. Harminchat évvel ezelőtt a torontói együttes harmadik találatánál Joel Quenneville, a Chicago jelenlegi vezetőedzője adta az asszisztot.

A Blackhawks azonban nem tört meg, és három perccel később Patrick Kane góljával hosszabbításra mentette a meccset.

A ráadás első húsz percében nem esett gól, 25.37-nél azonban Antoine Vermette a Ducks kapujába juttatta a korongot, megnyerve ezzel csapatának a mérkőzést, és kiegyenlítve az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcot.

A Nyugati főcsoportdöntő ötödik mérkőzését magyar idő szerint kedd hajnalban rendezik Anaheimben.

NHL, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
Chicago Blackhawks–Anaheim Ducks 5–4
(1–0, 0–1, 3–3, 1–0) – kétszeri hosszabbítás után
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása:
2–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik