NHL: megizzadt, de behúzta az első meccset a Rangers

NSO / MTINSO / MTI
Vágólapra másolva!
2015.04.17. 08:22
null
Behúzta az első meccset a Rangers (Fotó: Reuters)
Túl az első fordulón, mind a nyolc párharcban lejátszották az első találkozókat az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásának első körében.  Az alapszakaszgyőztes New York Rangers és a nyugati első Anaheim Ducks hazai pályán, a Detroit Red Wings és a Minnesota Wild pedig idegenben győzött.

A Rangers már a 28. másodpercben vezetést szerzett a Sydney Crosby és Jevgenyij Malkin fémjelezte Pittsburgh Penguins ellen, és végül csak nagy nehezen tudott 2–1-re győzni.

A Detroit az újonc cseh Petr Mrázek 44 védésének és a 37 esztendős orosz Pavel Dacjuk két góljának köszönhetően győzött Tampában.

A Minnesota jól kezdett St. Louisban. A hazaiak az utolsó percben egy emberhátrányos találattal felzárkóztak, ám a végén kaptak egy üres kapus gólt.

A Winnipeg Jets két harmad után még vezetett az esélyesebb Anaheim otthonában, majd a Ducks a záró játékrészben háromszor is eredményes volt.

NHL, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
KELETI FŐCSOPORT
New York Rangers–Pittsburgh Penguins 2–1
Tampa Bay Lightning–Detroit Red Wings 2–3

NYUGATI FŐCSOPORT

St.Louis Blues–Minnesota Wild 2–4
Anaheim Ducks–Winnipeg Jets 4–2

Legfrissebb hírek

NHL: kilencedszer Ovecskiné a Harlamov-trófea

Jégkorong
2025.08.08. 18:01

Film készül Alekszandr Ovecskin pályafutásáról

Amerikai sportok
2025.08.06. 11:16

NHL: Ovecskin vezeti a kereseti listát

Jégkorong
2025.08.04. 20:49

Tengerentúli szakemberekkel, immár harmadszor gyűltek össze a játékvezetők az NHL-táborban Budapesten

Jégkorong
2025.08.01. 07:53

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46
Ezek is érdekelhetik