NBA: 19 szezon után szögre akasztja cipőjét a Lakers sztárja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.22. 10:14
null
Steve Nash pályafutása során 10 335 gólpasszt osztott ki, 19 szezon után döntött a visszavonulás mellett (Fotó: Getty Images)
Bejelentette visszavonulását Steve Nash, az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Los Angeles Lakers 41 esztendős irányítója. Nash-t karrierje során kétszer is – 2005-ben és 2006-ban – megválasztották a szezon legértékesebb játékosának.



Steve Nash
41 évesen, állandó fájdalmai és sérülései miatt a visszavonulás mellett döntött. A Los Angeles Lakers irányítója az elmúlt három idény során csupán 65 mérkőzésen tudott pályára lépni, hátfájdalmai miatt pedig úgy döntött, 2014–2015-ös szezon teljes egészét kihagyja.

Nash 19 évet töltött el az NBA-ben, ezalatt 10335 gólpasszt osztott ki, amivel az örökranglista harmadik helyén áll John Stockton és Jason Kidd után, 17 387 pontot szerzett, valamint a liga egyik legjobb büntetőzőjének számított, karrierje során több mint 90 százalékos pontossággal értékesítette egypontosait. Összesen nyolc All-Star gálán vett részt, 2005-ben és 2006-ban pedig a szezon legértékesebb játékosának választották (MVP).

Nash legjobb passzai


A kanadai irányító pályafutása alatt a Los Angeles Lakersben, a Phoenix Sunsban és a Dallas Maverickben is megfordult. 2012-ben a bajnoki cím megszerzésének reményében csatlakozott a többek között Kobe Bryantet is soraiban tudó Lakershez, ám gyűrűt végül nem sikerült nyernie.


Legfrissebb hírek

Luka Doncic 49 pontot szórt, odahaza nyert a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
53 perce

Hiába Doncic 43 pontja, a Lakers hazai pályás Warriors elleni vereséggel startolt – videók

Amerikai sportok
2025.10.22. 09:11

Indul a szezon, de mi történt a szünetben? Íme, az NBA-nyár legfontosabb eseményei

Amerikai sportok
2025.10.21. 16:52

LeBron James „a döntések döntését” ígéri kedd estére

Amerikai sportok
2025.10.07. 11:04

Új rekord! Majdnem 4.5 milliárd forintot fizettek a világ legdrágább sportkártyájáért

Amerikai sportok
2025.08.28. 16:33

A 226 centis volt NBA-kosaras majdnem gólt szerzett a labdarúgó Orosz Kupában

Minden más foci
2025.08.20. 14:56

NBA: szobrot kap Los Angelesben a Showtime Lakers legendás edzője

Amerikai sportok
2025.08.15. 10:19

A Lakers szupersztárja, Luka Doncic évi 55 millió dollárért cserébe hosszabbított

Amerikai sportok
2025.08.02. 19:55
Ezek is érdekelhetik