NHL: egy harmad elég volt a Chicagónak a St. Louis ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.04. 07:08
null
Antti Raanta védéseivel megalapozta a Blackhawks győzelmét a Blues ellen (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) legutóbbi játéknapján a Chicago Blackhawks a duplázó Patrick Kane vezetésével három gólt szerzett a St. Louis Blues elleni mérkőzés utolsó harmadában, ezzel 4–1-re megnyerte a találkozót.

 

Ugyan a harmadik harmad előtt még 1–1 volt az állás Chicagóban, a hazaiak az utolsó játékrészre nagyon felszívták magukat, Kris Versteeg már az első percben góllal nyitott. Patrick Kane négy percen belül még kettőt hozzátett a társ passzaiból, és mivel Antti Raanta kiválóan védett hátul – 40-szer állította meg a korongot –, a Blackhawks sorozatban a negyedik győzelmét aratta, ami jelenleg a legjobb széria a ligában.

A Brain Elliott sérülése miatt kapusgondokkal küszködő St. Louisban ezúttal még Jake Allen kezdett, ám Ken Hitchcock vezetőedző elmondta, hogy csütörtökön, a Nashville Predators ellen már lehetőséget kap a nyugdíj elől villámgyorsan megmenekített Martin Brodeur.

A nyugati első Anaheim Ducks a Philadelphia Flyersszel játszott nagy meccset: a kaliforniaiak kétgólos hátrányból fordítottak, a vendégek azonban három másodperccel a vége előtt egalizáltak – ám a szétlövés után mégis a hazaiak örülhettek.

A holtversenyben a Keleti főcsoport második helyén álló Montreal Canadiens kikapott a Minnesota Wildnál. A Winnipeg Jets a gólt szerző és két gólpasszt adó Jacob Trouba remeklésével hosszabbítás után 3–2-re megnyerte az Edmonton Oilers elleni kanadai derbit. Az Edmonton az aktuális szezonban mind a 16 meccsét elveszítette, amelyen nyugati rivális ellen lépett jégre.

NHL, ALAPSZAKASZ
Minnesota Wild
–Montreal Canadiens 2–1
Chicago Blackhawks–St. Louis Blues 4–1
Winnipeg Jets–Edmonton Oilers 3–2 – hosszabbítás után
Anaheim Ducks–Philadelphia Flyers 5–4 – szétlövés után

Legfrissebb hírek

Vége az NHL-alapszakasznak – mutatjuk a végleges sorrendet

Amerikai sportok
16 órája

A bajnoki rekorder csapott le az NHL-rájátszás utolsó szabad helyére

Amerikai sportok
2025.04.17. 08:23

NHL: Ovecskin kereste a legtöbb pénzt a liga történetében

Amerikai sportok
2025.04.16. 14:24

NHL: négygólos győzelemmel nyerte meg a divízióját a Toronto

Amerikai sportok
2025.04.16. 09:57

Remekül, góllal és gólpasszal mutatkozott be a Montreal orosz tinédzsere

Amerikai sportok
2025.04.15. 07:54

NHL: Ovecskin góllal tért vissza, de a Washington ismét kikapott a Columbustól

Amerikai sportok
2025.04.14. 07:14

Ovecskin nélkül kapott nagy verést a Washington

Amerikai sportok
2025.04.13. 07:37

Pinto duplázott, a Senators nyerte meg az NHL kanadai rangadóját

Amerikai sportok
2025.04.12. 10:46
Ezek is érdekelhetik