NBA: Nash az egész idényre kidőlt, vége lehet a karrierjének

Vágólapra másolva!
2014.10.24. 07:35
null
Elképzelhető, hogy Nash karrierjének véget vet az újabb kihagyás (Fotó: Reuters)
Az egész NBA-idényt ki kell hagynia hátsérülés miatt Steve Nashnek, a Los Angeles Lakers veterán kosárlabdázójának. Az észak-amerikai profiliga legidősebb aktív játékosa a szezon előtt arról beszélt, hogy valószínűleg ez lesz az utolsó szezonja – kérdés, megpróbál-e még visszatérni, vagy abbahagyja a játékot.

Steve Nash az előszezon második mérkőzésén már erős fájdalmat érzett a hátában, majd táskacipelés közben meghúzta a sérült testrészt. A mostani vizsgálatok során kiderült, hogy az idegek károsodása okozza Nash állandó hátfájdalmait.

„A visszatérés volt az elsődleges célom, nagy csalódás, hogy nem vagyok képes rá. Sajnos nem tudnék teljes erőbedobással játszani a sérüléssel – célom az egészségem megőrzése hosszú távon” – kommentálta a hírt Nash, aki 2012-es érkezése óta mindössze 65 mérkőzést játszott a Lakersben.

A minden idők legjobb kanadai kosárlabdázójának tekinthető Nash asszisztok számában harmadik az NBA-örökranglistán John Stockton és Jason Kidd mögött, egyben a liga legprecízebb büntetődobója is (90.4 százalékos pontosság). Kétszer volt a liga legértékesebb játékosa, nyolcszoros All-Star, igaz, bajnoki gyűrűje nincs – és egyre könnyebben elképzelhető, hogy már nem is lesz.

Legfrissebb hírek

NBA: túlórára kényszerült a Cavs, Lakers-siker a Los Angeles-i rangadón

Amerikai sportok
Tegnap, 7:48

NBA: 22 pontos hátrányból verte meg a címvédőt a Cleveland

Amerikai sportok
2025.03.01. 08:36

Curry 56 ponttal vezette győzelemre a Warriorst – videó

Amerikai sportok
2025.02.28. 07:32

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

Doncic dupla duplázott, Jokics tripla duplázott a Nuggets–Lakers meccsen

Amerikai sportok
2025.02.23. 07:24

Ismét 40 pont a 40 éves LeBron Jamestől

Amerikai sportok
2025.02.21. 08:34

LeBron és Doncic is dupla duplázott, mégis kikapott a Lakers

Amerikai sportok
2025.02.20. 09:01

Pocsék napot fogott ki James és Doncic is, Markkanenék visszavágtak a Lakersnek

Amerikai sportok
2025.02.13. 08:27
Ezek is érdekelhetik