NHL: 18 szezon után vége, újabb finn legenda int búcsút

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.10. 18:35
Bejelentette a visszavonulását a profi jégkorongtól Saku Koivu, a Montreal Canadiens és az Anaheim Ducks korábbi játékosa.

A 39 éves finn korongos 18 szezont húzott le az NHL-ben, 1124 alapszakasz- és 80 rájátszásbeli meccsen lépett pályára. Az alapszakaszban 832 pontot és 255 gólt szerzett, míg a playoffban 59 pont és 18 gól került a neve mellé.

Koivu két együttesben játszott a tengerentúlon, a Montreal Canadiensben és az Anaheim Ducksban, előbbinek – első európaiként – kilenc szezonon át volt a csapatkapitánya. Utolsó öt szezonját a kaliforniaiaknál töltötte, ahol együtt szerepelt honfitársával, Teemu Selännével, aki az elmúlt idény végén szintén bejelentette a visszavonulását.

Koivu legnagyobb sikere a finn válogatottal az 1995-ös világbajnoki cím, de négy olimpián is érmet nyert az északiakkal, 2006-ban ezüstöt. A Szocsiban bronzérmes csapatnak viszont már nem volt tagja.

Az NHL a jövőben sem marad Koivu nélkül: Saku öccse, Mikko a Minnesota Wild húzóembere és csapatkapitánya.

Legfrissebb hírek

NHL: akár az egész alapszakaszt kihagyhatja a címvédő Florida kapitánya

Amerikai sportok
2025.09.26. 19:46

NHL: életveszélybe került a Dallas sztárja

Amerikai sportok
2025.09.25. 22:07

NHL: Ovecskin bő félmillió dollárral többre számíthat

Amerikai sportok
2025.09.24. 18:18

NHL: Kopitar utolsó tengerentúli idényére készül

Amerikai sportok
2025.09.19. 16:12

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
2025.09.13. 09:08

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
2025.09.12. 12:49

Gyász: hatszoros bajnok kapust gyászolnak az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.09.06. 10:00

NHL: kilencedszer Ovecskiné a Harlamov-trófea

Jégkorong
2025.08.08. 18:01
Ezek is érdekelhetik