NHL: hat gólt ütött és továbbjutott a Los Angeles Kings

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.17. 06:55
null
A fehér mezes Los Angeles Kings jutott tovább (Fotó: Action Images)
Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) a Los Angeles Kings bejutott a főcsoportdöntőbe, miután idegenben 6–2-re nyert az Anaheim Ducks ellen az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc utolsó, hetedik összecsapásán.

Az idei rájátszás egyik nagy túlélőjének is nevezhetjük a 2012-es bajnok Los Angelest, miután már a második párharcát nyerte meg pályahátrányból 4–3-ra. Az előző körben a San Jose 3–0-ra is vezetett összesítésben, ezúttal pedig az Anaheimnek volt kétszer is esélye arra, hogy 3–2 után lezárja a csatát, de a Kings ismét fordított.

Ráadásul a mindent eldöntő hetedik mérkőzés Anaheimben meglepően sima volt. A vendégek viszonylag korán, az 5. percben megszerezték a vezetést Justin Williams révén, az első harmad végén már 3–0-ra, a második játékrész 15. percében 5–0-ra vezettek.

Williams és az egyetlen kapura lövéséből rögtön betaláló Mike Richards egyaránt egy góllal és egy asszisszttal, Jonathan Quick kapus pedig 27 védéssel járult hozzá a Kings 6–2-es sikeréhez.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A Los Angeles ellenfele a Nyugati főcsoport döntőjében a bajnoki címvédő Chicago Blackhawks lesz.

NHL, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 7. MÉRKŐZÉS

Anaheim Ducks–Los Angeles Kings 2–6
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc végeredménye: 3–4

Legfrissebb hírek

NHL: akár az egész alapszakaszt kihagyhatja a címvédő Florida kapitánya

Amerikai sportok
2025.09.26. 19:46

NHL: életveszélybe került a Dallas sztárja

Amerikai sportok
2025.09.25. 22:07

NHL: Ovecskin bő félmillió dollárral többre számíthat

Amerikai sportok
2025.09.24. 18:18

NHL: Kopitar utolsó tengerentúli idényére készül

Amerikai sportok
2025.09.19. 16:12

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
2025.09.13. 09:08

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
2025.09.12. 12:49

Gyász: hatszoros bajnok kapust gyászolnak az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.09.06. 10:00

NHL: kilencedszer Ovecskiné a Harlamov-trófea

Jégkorong
2025.08.08. 18:01
Ezek is érdekelhetik