NHL: kanadai hokilegenda lett a Toronto Maple Leafs elnöke
A Forbes magazin kimutatása alapján a világ leggazdagabb hokis klubjaként számon tartott Toronto – melynek értéke meghaladja az egymilliárd dollárt – jó ideje csak vegetál, az utóbbi tíz évben csupán egyszer jutott rájátszásba, mégpedig tavaly.
A hétvégén záruló alapszakaszban egy hónapja még biztos továbbjutónak tűnt, a Keleti főcsoport harmadik helyén állt, de egy nyolcmeccses vereségsorozat megpecsételte a sorsát, így már nem kerülhet a legjobb nyolc közé.
A klubvezetőség gyorsan lépett, és a Detroit Red Wingsszel számos sikert – köztük három bajnoki címet (1997, 1998, 2002) – besöprő Shanahant kérte fel elnöknek.
Az idén 45 esztendős korábbi kiváló csatár 1994-ben világbajnok, 2002-ben pedig olimpiai bajnok volt a kanadai válogatottal. 2009-ben vonult vissza, majd az NHL egyik alelnöke lett, és a fegyelmi bizottságot vezette. Tavaly beválasztották a sportág legnagyobbjait felvonultató Hírességek Csarnokába. Játékosként alapszakaszban 1524 mérkőzésen 1354 pontot (656 gól, 698 gólpassz), rájátszásban 184 találkozón 134 pontot (60, 74) gyűjtött.

Szongoth Domán felkerült az NHL előzetes draftlistájára

NHL: sorozatban ötödször nyert a Detroit Red Wings

Jégkorong: Jaromír Jágr elkezdte 38. profi idényét





