NHL: sorozatban 9 sikernél a Bruins, 100 pont felett a Blues

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.18. 06:48
null
A St. Louis–Winnpieg meccs vége jó kis bunyóval zárult: a kép tanúsága szerint túlzás lenne azt állítani, <br />hogy Olli Jokinennek megérte kikezdeni Maxim Lapierre-rel (Fotó: Action Images)
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) legutóbbi játéknapján a Boston Bruins a kétgólos Jarome Iginla vezetésével hazai pályán 4–1-re legyőzte a Minnesota Wildot. Claude Julien csapata sorozatban a kilencedik mérkőzését nyerte meg, és ezzel jelenleg magabiztosan vezeti a Keleti főcsoportot a Pittsburgh Penguins és a Tampa Bay Lightning előtt.

 

Említett csapatok közül a Tampa Bay is jégre lépett hétfőn, és nyert is a nyugati túrán lévő Vancouver Canucks ellen. Steven Stamkos, Ondrej Palat és Valtteri Filppula találata után a második harmad végén már 3–0-ra vezetett a hazai csapat, ám a harmadikban Tom Pyatt találata is kellett a győzelemhez, miután a kanadai együttes nagy hajrát nyitott, és a kétgólos Alexandre Burrows vezetésével a végére fel is zárkózott egy gólra, de egyenlítenie nem sikerült.

A St. Louis Blues is otthon nyert, a Winnipeg Jets ellen, és ezzel a liga éllovasa a szezon első együtteseként átlépte a 100 pontos határt. A Blues annak ellenére 3–1-re nyert, hogy húzóemberei közül Vlagyimir Tarasenko és T. J. Oshie is hiányzik sérülés miatt. Ryan Miller, a Buffalo Sabrestől szerződtetett kapus ezúttal 16 védést mutatott be, klubváltása óta a Blues impozáns, 8–0–1-es mérleget tud felmutatni.

Fordulatos meccset játszott egymással a Los Angeles Kings és a Phoenix Coyotes: a vendég arizonaiak két góllal elhúztak, de a Kings fordított a második harmad végére. Keith Yandle viszont egyenlített, majd három perccel a vége előtt Jeff Halpern a vendégek javára döntötte el a találkozót. A Phoenix két meccsel többet játszva két ponttal előzi meg a rájátszásért zajló versenyfutásban a nyugati 9. Dallas Starst.

NHL, ALAPSZAKASZ
Boston Bruins
–Minnesota Wild 4–1
Tampa Bay Lightning–Vancouver Canucks 4–3
St. Louis Blues–Winnipeg Jets 3–1
Los Angeles Kings–Phoenix Coyotes 3–4

Legfrissebb hírek

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

NHL: október 7-én indul az új idény

Amerikai sportok
2025.07.14. 20:41

NHL: távozott a Winnipegtől a magyarok ellen duplázó dán hokis

Amerikai sportok
2025.07.04. 08:45

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14
Ezek is érdekelhetik