A Miami visszavágott a Houstonnak, a Dallasé a nap meglepetése

ADORJÁN ISTVÁN, GOBODICS TAMÁS, ZSIVERA GÁBOR (KEZDO5.HU)ADORJÁN ISTVÁN, GOBODICS TAMÁS, ZSIVERA GÁBOR (KEZDO5.HU)
Vágólapra másolva!
2014.03.17. 11:22
null
Patrick Beverley (Houston, jobbra) csavarja le LeBron James (Miami) fejét (Fotó: Reuters)
Kilenc összecsapással folytatódott az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA), amelyben az est rangadóját fordulatos csata után nyerte meg Miami a Houstonnal szemben, a Dallas viszont a nap meglepetését szerezte azzal, hogy idegenben igázta le az Oklahoma Cityt. A Cleveland nemcsak a meccset vesztette el a Clippers otthonában, hanem a vezérét is, a Phoenix pedig kezd visszakapaszkodni, a Portlandnek ezzel egy időben újabb vereségét követően már hátrafelé is kell nézegetnie, mert jön a legyőzője, a Golden State.




Milwaukee Bucks–Charlotte Bobcats 92–101

Már csak egy győzelemnyire az 50 százaléktól. A Bobcats, ha a vártnál nehezebben is, de legyűrte idegenben a 21 pontos, 8 lepattanós, 7 gólpasszos Brandon Knight irányította Milwaukee-t és halad a rájátszás-részvétel bebiztosítása felé.

A fő exek kioltották egymást. A két gárda a cserehatáridő előtt üzletelt egymással, s az akkor Charlotte-ba kerülő Gary Neal (18 pont) és az újra Bucks-szerelést öltő Ramon Sessions (18 pont, 6 gólpassz) is ugyanazt tudta hozzátenni a kispadról beállva. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az üzletben szintén résztvevő Jeff Adrien is 12 ponttal tolta meg a hazaiak szekerét.

Megvan az új rend Charlotte-ban? Al Jefferson 20 pontot és 7 lepattanót jegyzett, Kemba Walker (21 pont, 8 gólpassz) és a már említett Gary Neal pedig mellette is produktívak tudtak lenni, ahogy Gerald Henderson (14 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz) is kezdi újra felvenni a tempót.

A Bucks legjobb dobói:
Knight 21/9, Sessions 18/3, Adrien, Henson 12-12
A Bobcats legjobb dobói: Walker 21/6, Al Jefferson 20, Neal 18/6

Toronto Raptors–Phoenix Suns 113–121

A cserepadok között nagy volt a különbség. A Sunsnál a Bledsoe visszatérésével a padra kényszerülő Green 28 pontot szórt 50 százalékos mezőnymutatóval, ráadásul a Morris-fivérek is betermeltek 26-ot– Markieff 14 lepattanót is begyűjtött a 16 pontja mellé. Ezzel szemben a Raptors cseréi közül senki nem tudott egynél több kosarat szerezni, összesen 11 pont érkezett tőlük, ezt pedig nem bírta el most a Toronto.

A lepattanót most többet értek. A Suns 45–26-ra nyerte ezt a különháborút, ebből 12–4-re hozták a támadópattanókat – így 21 pontot szereztek ezekből míg a Raptors csupán hármat. Ráadásul kintről is jobban céloztak az arizonaiak és többször állhattak a büntetővonalra is.

Lowry kevés volt. A hazaiak irányítója egy gyenge első félidő után a kezébe vette a dolgokat és a szünet után egymaga 26 pontot szerzett – végül 28-cal zárt, mellé kiosztott 13 gólpasszt is. Ennek ellenére korábbi csapattársa, Goran Dragic örülhetett a végén, bár ő csak 19 pontot és 4 gólpasszt tett be a közösbe.

A Raptors legjobb dobói: Lowry 28/6, Ross 22/12, Johnson 20
A Suns legjobb dobói: Green 28/15, Dragic 19/6, Mark. Morris 16

Miami Heat–Houston Rockets 113–104

Minőségi meccs volt. A Heat és a Rockets is képes volt időszakosan kihasználni a match-up különbségekből adódó előnyöket, de végül döntött, hogy a 12-ből 9 mezőnykísérletét értékesítő Dwight Howardban (21 pont, 14 lepattanó, 5 gólpassz, 2 blokk) nem bíztak a texasiak a hajrában, így remek sorozata után sorozatban harmadszor kapott ki a 30-at dobó Harden húzta Houston.

Ray Allen volt a mérleg nyelve. 25 pontos idénycsúccsal jelentkezett a veterán hátvéd, aki a legfontosabb kosarak szerzője volt az utolsó négy percben, ráadásul mellette LeBron James (24 pont, 5 lepattanó, 5 gólpassz) és Dwyane Wade (24 pont, 7 gólpassz) és Chris Bosh (18 pont, 8 lepattanó) is hozták a tőlük elvárható szintet.

Összeomlott az érthetetlen döntés után a Rockets. A negyedik etap derekáig fej-fej mellett haladtak a felek és nagyon színvonalas volt a csata, de egy, a játék késleltetésére vonatkozó szabály alkalmazása miatt befújt technikai hiba után védekezésben és támadásban is csak rossz döntéseket hozott a Houston, ezt pedig maximálisan kihasználta az 51 százalékkal mezőnyöző Heat.

A Heat legjobb dobói: R. Allen 25/12, L. James 24/3, Wade 24
A Rockets legjobb dobói: Harden 30/15, D. Howard 21, Beverley 15/3

New Orleans Pelicans–Boston Celtics 121–120 – hosszabbítás után

Érdekes befejezés. A 40 pontos, 21 lepattanós, 3 blokkot kiosztó Anthony Davis élete meccsét nyerhette volna meg már a negyedik negyed végén egy szép tempóval, de ekkor még Kris Humphries-nak (16 pont, 12 lepattanó, 3 blokk) volt egy merész, de jó válasza, így mehettek a felek túlórázni. A ráadásban meg is teremtette az esélyt a Celtics a győzelemre, de nem tudott faultolni a vendég gárda egy egységnyi hátrányban, így kikapott nagy küzdelem és rengeteg pont után.

Jeff Green is alakul. A Boston teljes tankolásban van már egy ideje, így talán nem véletlen, hogy ezt a szoros hajrát is elbukta Brad Stevens legénysége, de legalább a fiataljaik, vezéreik fejlődnek, erről tesz tanúbizonyságot Jeff Green 39 pontos produkciója is, melyet 23-ból 12-es mezőnyözéssel hozott össze a Celtics bedobója.

Tyreke Evans is remekel. Mióta kezdő a nyáron megszerzett hátvéd, azóta folyamatosan 20 felett termel, most 26 ponttal, 4 gólpasszal és 3 szerzett labdával volt kulcsember Jrue Holiday, Ryan Anderson és Jason Smith távollétében.

A Pelicans legjobb dobói: A. Davis 40, T. Evans 26/3, E. Gordon 19/3
A Celtics legjobb dobói: J. Green 39/12, Humphries 16, Sullinger 14/6

Oklahoma City Thunder–Dallas Mavericks 86–109

Westbrook most hiányzott. Az irányító kiülte ezt a találkozót, nélküle pedig szenvedett támadóoldalon a Thunder, mindössze 37%-kal dobtak mezőnyből. Durant ugyan eljutott 30 pontig (8/20 mezőnyből, 4/8 tripla) de rajta kívül csak a gyengén dobó Ibaka és a 13-at szerző Jackson tudta átlépni a tíz pontot, a Perkins-Sefolosha kettős pótlását pedig nem tudta megoldani az Adams-Roberson duó – ketten együtt két pontot, hat lepattanót és nyolc faultot tettek hozzá.

Nem kellett Ellis-extra, ültek a triplák. 11 meccses nyeretlenségi sorozatot szakított meg a Thunder ellen a Dallas ezzel a győzelemmel, köszönhetően elsősorban a remek kinti teljesítményének. 53%-kal dolgoztak mezőnyből és 54-gyel a hárompontos vonalon kívül, Calderon, Carter, Nowitzki és Marion is hatékonyan játszott. Monta Ellis kosaraira ezúttal nem is volt szükség, a bedobó 2/7-es mutatóval csupán kilenc egységet termelt be, viszont kiosztott hét gólpasszt.

Bajban lehet az OKC. A Thunder ezzel a vereséggel már két meccsre szakadt le a száguldó Spurstől, ráadásul a zsinórban 11 győzelemnél tartó Clippers is ott van a nyakukon, Scott Brooks tanítványai pedig az elmúlt tíz meccsükből csupán ötöt tudtak megnyerni.

A Thunder legjobb dobói: Durant 30/12, Ibaka 19, Jackson 13/6
A Mavericks legjobb dobói: Marion 19/6, Carter 18/12, Nowitzki 17/6

San Antonio Spurs–Utah Jazz 122–104

Megvan az 50. A Spurs zsinórban tizedik győzelmét aratta, ezzel lélegzetvételnyi előnyhöz jutottak a Thunder előtt, ráadásul jelenleg az egész ligát a texasiak vezetik. Ez már a 15. szezon zsinórban, amikor elérik az 50 győzelmet – a 2000-2011-es Lakers állt ehhez a legközelebb, de Popovich csapata már őket is messze felülmúlta.

Alig tudott hibázni a Spurs. A hazaiak 62,8%-kal céloztak mezőnyből és 62,5-del a triplavonalon túlról – erre egy csapatnak sem lehet válasza. A 13 pályára lépő játékos közül csak Matt Bonner nem szerzett pontot és kilencen osztottak ki gólpasszt (összesen 31-et), míg a Jazznél a 28 pontos, 10 lepattanós Favors mellett csak Hayward tudott hozzászólni.

Ginobili jól érzi magát. Az argentin klasszis 21 pontig jutott 8/11-es mezőnymutatóval (mindhárom rontott dobása tripla volt) 24 perc alatt és elmondása szerint újra erősnek és egészségesnek érzi magát.

A Spurs legjobb dobói: Ginobili 21/6, Parker 18, Duncan 16
A Jazz legjobb dobói: Favors 28, Hayward 17, Burke 13/3

Portland Trail Blazers–Golden State Warriors 112–113

Curry megőrült, Batum hibázott. A Warriors irányítója nem szerzett pontot az első bő húsz percben, onnantól azonban elszabadult és meg sem állt 37-ig, közte hat (többnyire elzárások mögül érkező) triplával. A harmadik negyed közepén még 18-cal vezetett a Blazers, innen hozta vissza csapatát Curry, majd 11 mp-cel a vége előtt Thompson triplájával két ponttal átvették a vezetést. Az utolsó támadás kaotikusra sikeredett, Lillard dobása kimaradt, de Batumot faultolták, miután leszedte a támadót. A második büntető azonban lejött és bár visszakerült hozzá a labda, dobni már nem maradt idő.

Ha szoros, akkor nem megy. 2-7-re áll a Portland azokon a találkozókon, ahol kettő ponton belül van a különbség a végén, ez nem túl jó előjel számukra a rájátszásra nézve. Ezúttal hiányzott Aldridge, de az elmúlt tíz meccsükből amúgy is csak négyet tudtak megnyerni és pont a Golden State közelít hozzájuk erősen.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 26/3, Batum 23/15, Lopez 14
A Warriors legjobb dobói: Curry 37/18, Thompson 27/9, Lee 16

Los Angeles Clippers–Cleveland Cavaliers 102–80

Majdnem tökéletes ünnep. A 25. születésnapját ünneplő, s a hónap legjobb nyugati játékosának díját a mérkőzés előtt átvevő Blake Griffin (9/18 mezőnyből, 11 lepattanó, 8 gólpassz) ismételten impresszív estét produkált. Pusztán két gólpassz hiányzott neki ahhoz, hogy tripla duplát érjen el. A magasemberen kívül még hat csapattársa jutott el legalább tíz pontig. Közülük kiemelkedik Paul, aki eladott labda nélkül hozta le a találkozót, 16 pontot és 15 gólpasszt tartalmazó dupla duplával zárt.

Komoly veszteség. A vendégek már az első félidőben elvesztették esélyüket a bravúrra. Egyrészt a Clippers 14 pontot vert rájuk, másrészt az első negyedben Kyrie Irving bal bicepsze megsérült, nem tudta folytatni a játékot. Ha hosszabb kihagyásra kényszerül, akkor oda a Cavs rájátszásról szőtt –egyébként is távolinak tűnő- álmainak. Egyedül Luol Denget (8/16 mezőnyből, 6 lepattanó) lehet dicsérni vendég részről, rajta kívül csak a lepattanózásban jeleskedő Varejao (12) tudott érdemi produkciót tenni az asztalra.

Számokban a magyarázat. Hiába vesztette el meglepetésre a lepattanócsatát a Clippers (41-48), a precíz támadójáték, (32 gólpassz, 5 eladott labda) és a jó védekezés meghozta számukra sorozatban a 11. győzelmet. A Cavs mindössze 34,9%-os pontossággal dobott mezőnyből, továbbá 17 alkalommal adták át a labdabirtoklás jogát a hazaiaknak.

A Clippers legjobb dobói: Griffin 21, Paul 16/3, Jordan 15
A Cavaliers legjobb dobói: Deng 23/9, Waiters 15/9, Hawes 14/3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik