NHL: fejes gól - Corey Perry a Vancouver kapujába bólintott

Vágólapra másolva!
2013.11.11. 07:01
null
Mindenki mindenki ellen! A végén aztán a Colorado örülhetett (Fotó: Action Images)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) legutóbbi játéknapján a Nyugati főcsoport első három helyezettje egyaránt megnyerte soros hazai mérkőzését. A Colorado a Washingtont, a címvédő Chicago az Edmontont, míg a sorozatban ötödik győzelmét elkönyvelő Anaheim a Vancouvert fektette két vállra. Továbbra is vergődik ellenben a San Jose, amely egymás utáni ötödik találkozóján szenvedett vereséget – közülük negyedszer a rendes játékidőt követően.

Fejes gól az Anaheim–Vancouver meccsen! A „kacsák” a 29. percben Corey Perry jóvoltából szereztek vezetést, nem is akárhogy. Francois Beauchemin lövése az egyik védő sarkát, majd Eddie Lack kapus vállát érintve felperdült, a hazaiak leleményes tízese pedig közelről a kapuba bólintott. A folytatásban az Anaheim a második és a harmadik harmad utolsó percében is szerzett egy-egy gólt – utóbbit üres kapura –, így 3–1-es sikernek örülhetett.

A Chicago Blackhawks mozgalmas záró játékrészt követően kerekedett a Nyugati konferencia utolsó helyén álló Edmonton fölé. Az utolsó húsz perc kezdetén még 2–2 állt az eredményjelzőn, a címvédő azonban jobban bírta a hajrát, és 2011 novembere után ismét a rendes játékidőben győzte le hazai pályán az Oilerst.

A Nyugaton második Colorado – ahogy az a képen is látható, egy látványos bunyókkal tarkított mérkőzésen – már a harmadik percben gólnak örülhetett az Alekszandr Ovecskinnel felálló Washington ellen, amely a második harmadban egyenlített, ám kevesebb mint fél perccel később ismét hátrányba került, és onnan már nem volt visszaút a számára.

Az összképet – nevezetesen, hogy a játéknap mindegyik találkozóját a hazai csapat nyerje meg – a Winnipeg tette teljessé. A Jets a rendes játékidőben gólig és asszisztig jutó, majd a szétlövés során sem hibázó Andrew Ladd vezérletével győzte le a sorozatban ötödik vereségét elszenvedő San Jose Sharksot.

NHL, ALAPSZAKASZ
Montreal Canadiens
–New York Islanders 4–2
New Jersey Devils–Nashville Predators 5–0
New York Rangers–Florida Panthers 4–3
Chicago Blackhawks–Edmonton Oilers 5–4
Anaheim Ducks–Vancouver Canucks 3–1
Colorado Avalanche–Washington Capitals 4–1
Winnipeg Jets–San Jose Sharks 5–4 – szétlövéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik