A kiütés után San Antonióban egalizált a Heat!

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.06.14. 08:46
null
Tony Parker sérülten is mindent megtett a Spurs győzelméért, hiába (Fotó: Reuters)
Péntekre virradóra vívták meg az észak-amerikai profi kosárlabdaliga nagydöntőjének negyedik mérkőzését, amelyen a felek 36 pontos különbségű San Antonio Spurs-győzelem után mérték össze tudásukat. A modern kosárlabda egyik legnagyobb kérdése pedig újra értelmet nyert, hiszen a címvédő Miami Heat az elszenvedett kiütés után nemcsak, hogy felállt a padlóról, de remek játékkal, viszonylag simán diadalmaskodott Texasban, így visszavette a pályaelőnyt az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban, ahol 2–2 után még egyszer küzdnek meg egymással a csapatok a nyugati oldalon, majd a széria mindenképp Miamiban ér véget. Nézzük, mi történt a mai derbin!
San Antonio Spurs (2.)–Miami Heat (1.) 93–109 (26–29, 23–20, 27–32, 17–28)

Hiába nyert fölényesen két napja Gregg Popovich alakulata, bizony volt mitől tartania ezt az összecsapást megelőzően, hiszen a San Antonio motorja, Tony Parker megsérült a harmadik találkozón, és még a játéka is kérdéses volt. A francia játékmestert azonban összedrótozták erre a rangadóra, és 15 dobott ponttal, valamint 9 gólpasszal hozta is a tőle elvárhatót, amely hozzásegítette a jó kezdéshez a trónkövetelőt, ám a folytatásban feljebb tudott kapcsolni a Heat. LeBron James (33 pont, 25-ből 15 mezőnyből, 11 lepattanó, 4 gólpassz, 2 labdaszerzés, 2 blokk) szavait tettek is követték, azaz előbb „garantálta” a Miami mai sikerét, majd megtalálta annak a módját, hogyan járjon túl az őt eddig fenomenálisan őrző Kawhi Leonard és társai eszén, de utóbbihoz kellett edzője, Erik Spoelstra húzása is.

A döntőben eddig a 20 pontot egyszer sem elérő MVP robbantott, s Dwyane Wade (32 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz, 6 labdaszerzés) személyében még csapaton belül is akadt méltó társa. Az alacsony szerkezettel, azaz Udonis Haslem helyett Mike Millerrel kezdő floridai alakulat pedig már két számjegyű előnnyel is rendelkezett a második etapban egy nagy futást követően, ám a Spurs új lendületet vett, és a félidő előtt egalizálni tudott.

PLUSZ-MÍNUSZ
A nap hőse: Erik Spoelstra, aki ma talán edzői karrierje csúcsára ért, hiszen a kezdőötös megbontásával és csapata felkészítésével, valamint kiváló meccselésével nemcsak győzelemre vezette fiait, de könnyen lehet, hogy az egész finálét eldöntő diadalt aratott.
A nap lúzere: Manu Ginóbili, aki újfent megmutatta, hogy jelenlegi állapotában már csak ritkán képes idézni az évekkel ezelőtti önmagát, ma csupán 5 ponttal tudta segíteni a lendületét elvesztő San Antoniót.

A fordulást követően viszont már más volt a játék képe, nem talált fogást a 20 pontos, 5 lepattanós Tim Duncan húzta San Antonio a vendégeken, ráadásul a dupla duplázó Chris Bosh (20 pont, 13 lepattanó) is most nyújtotta a legjobbját az idei rájátszásban, továbbá Ray Allen (14 pont) is idény eleji formájára emlékeztetett.

Ennek következtében a betliző Manu Ginóbili (5 pont, 5-ből 1 mezőnyből, 2 lepattanó, 2 szerzett labda) és a texasiak képtelenek voltak szorossá tenni a hajrát, és így újra nehéz helyzetbe kerültek, hiszen nemcsak nyerniük kellene a következő hazai meccsüket, de a bajnoki címet már csak idegenben hódíthatják el.

A találkozó, amelyen 41–36-ra nyerte a lepattanópárharcot Erik Spoelstra csapata, megint értelmet adott a mai kosárlabda egyik legrejtélyesebb jelenségének, az úgynevezett túlnyerésnek, hiszen a két gárda legutóbbi, abszolút túlzó különbséggel véget ért összecsapása után a kiütő fél képtelen volt akár csak megközelíteni is azt a teljesítményt, amit képes volt produkálni két napja, a leigázott címvédő pedig óriási motivációt merítve magabiztos győzelemmel vágott vissza riválisának.

A Spurs legjobb dobói: Duncan 20, Parker 15, Neal 13
A Heat legjobb dobói: L. James 33, Wade 32, Bosh 20
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2

REVÁNSOT VETT A HEAT TEXASBAN

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik