NHL: tízgólos csata után a siker kapujában a Pittsburgh

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2013.05.23. 07:23
null
Itt éppen az ottawaiak örülhettek, de nem ez volt a jellemző (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásában a Pittsburgh Penguins 7–3-ra nyert az Ottawa Senators vendégeként, így egy győzelemre került attól, hogy bejusson a Keleti főcsoport döntőjébe.

A legutóbbi összecsapást kétszeri hosszabbításban nyerő kanadai együttes már a 3. percben vezetést szerzett a cseh Milan Michálek emberhátrányos találatával, majd egy gyors gólváltást követően 2–1-es Ottawa-vezetéssel vonultak el szünetre. Rögtön a pihenőt követően 40 másodperc alatt fordítottak a vendégek, majd a harmadik harmad első tíz percében újabb négy gólt ütöttek, amiből volt két emberelőnyös, egy emberhátrányos és egy azonos létszám melletti. A végén a svéd Daniel Alfredsson már csak szépíteni tudott.

Jarome Iginla két góllal, Sidney Crosby és Pascual Dupuis egy-egy góllal, illetve gólpasszal, míg Kris Letang négy gólpasszal járult hozzá a Penguins győzelméhez.

Amennyiben a Pittsburgh nyeri a következő, hazai meccsét, bejut a főcsoport fináléba, amelyben a Boston Bruins–New York Rangers csata győztesével találkozik majd. Utóbbi párharcban a Boston 3–0-ra vezet.

A mérkőzés összefoglalója


NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
Ottawa Senators (7.)–Pittsburgh Penguins (1.) 3–7
(2–1, 0–2, 1–4)
Gólszerző: Michalek, Turris, Alfredsson, ill. J. Neal 2, Iginla 2, Kunitz, Dupuis, Crosby
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1, a Pittsburgh javára

Legfrissebb hírek

NHL: akár az egész alapszakaszt kihagyhatja a címvédő Florida kapitánya

Amerikai sportok
2025.09.26. 19:46

NHL: életveszélybe került a Dallas sztárja

Amerikai sportok
2025.09.25. 22:07

NHL: Ovecskin bő félmillió dollárral többre számíthat

Amerikai sportok
2025.09.24. 18:18

NHL: Kopitar utolsó tengerentúli idényére készül

Amerikai sportok
2025.09.19. 16:12

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
2025.09.13. 09:08

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
2025.09.12. 12:49

Gyász: hatszoros bajnok kapust gyászolnak az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.09.06. 10:00

NHL: kilencedszer Ovecskiné a Harlamov-trófea

Jégkorong
2025.08.08. 18:01
Ezek is érdekelhetik