NBA: kikapott a Utah, playoffban a Lakers

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.18. 06:47
A Los Angeles Lakersnek még pályára sem kellett lépnie, már eldőlt, hogy bejutott az NBA rájátszásába, riválisa, a Utah Jazz ugyanis simán, 86–70-re kikapott Memphisben a Grizzliestől, így nem érhette utol a főcsoport nyolcadik helyén a Houstont fogadó, a Rockets ellen immár a hetedik kiemelésért csatázó Los Angeles Lakerst.

A Lakers végül hosszabbítás után legyőzte a Houstont, és megszerezte a hetedik helyet a főcsoportban, így az Oklahoma City Thundert elklerülve a San Antonio Spursszel találkozik a playoff első körében.

A Spurs egyébként rutinos, korábbi klasszis magasbedobóval erősített a rájátszásra. A Hanga Ádám tengerentúli játékjogát 2011 nyarán megszerző négyszeres bajnok átigazolta a 33 éves Tracy McGradyt, aki hétszeres NBA All Star, és 938 meccsen 19.6 pontos átlaga van 1997-es bemutatkozása óta. McGrady legutóbb a kínai bajnokságban játszott, 29 mérkőzésen 25 pontos átlagot produkált.

A Golden State-ben Stephen Curry négy hárompontost dobott a Portland legyőzése során, amivel megjavította Ray Allen 2005–2006-os idényben elért rekordját. Curry 272 triplával zárta a szezont, a Allen hét éve 269-szer talált a triplavonalon túlról a gyűrűbe.

A rájátszás szombaton kezdődik.

A részletes összefoglalót ide kattintva tekinthetik meg.

NBA
ALAPSZAKASZ, 156. (UTOLSÓ) JÁTÉKNAP

Toronto Raptors–Boston Celtics 114–90
Brooklyn Nets–Detroit Pistons 103–99
New York Knicks–Atlanta Hawks 98–92
Charlotte Bobcats–Cleveland Cavaliers 105–98
Miami Heat–Orlando Magic 105–93
Indiana Pacers–Philadelphia 76ers 95–105
Chicago Bulls–Washington Wizards 95–92
Memphis Grizzlies–Utah Jazz 86–70
Dallas Mavericks–New Orleans Hornets 99–87
San Antonio Spurs–Minnesota Timberwolves 95–108
Oklahoma City Thunder–Milwaukee Bucks 89–95
Denver Nuggets–Phoenix Suns 118–98
Portland Trail Blazers–Golden State Warriors 88–99
Los Angeles Lakers–Houston Rockets 99–95 – hosszabbítás után
Sacramento Kings–Los Angeles Clippers 108–112

RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-NEGYEDDÖNTŐ, PÁROSÍTÁS
KELET

Miami Heat (1. kiemelt)–Milwaukee Bucks (8.)
New York Knicks (2.)–Boston Celtics (7.)
Indiana Pacers (3.)–Atlanta Hawks (6.)
Brooklyn Nets (4.)–Chicago Bulls (5.)
NYUGAT
Oklahoma City Thunder (1.)–Houston Ropckets (8.)
San Antonio Spurs (2.)–Los Angeles Lakers (7.)
Denver Nuggets (3.)–Golden State Warriors (6.)
Los Angeles Clippers (4.)–Memphis Grizzlies (5.)
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak

AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
Keleti főcsoport
1. x–Miami 82 66 16 80.5 15–1 41–11 9–1 Ny8
2. x–New York 82 54 28 65.9 10–6 37–15 8–2 Ny1
3. x–Indiana 81 49 32 60.5 13–3 31–20 5–5 V3
4. x–Brooklyn 82 49 33 59.8 11–5 36–16 7–3 Ny2
5. x–Chicago 82 45 37 54.9 9–7 34–18 5–5 Ny2
6. x–Atlanta 82 44 38 53.7 11–5 29–23 4–6 V2
7. x–Boston 81 41 40 50.6 7–9 27–24 4–6 V1
8. x–Milwaukee 82 38 44 46.3 7–9 24–28 3–7 Ny1
9. Philadelphia 82 34 48 41.5 7–9 22–30 5–5 Ny1
10. Toronto 82 34 48 41.5 5–11 22–30 7–3 Ny5
11. Detroit 82 29 53 35.4 8–8 25–27 5–5 V1
12. Washington 82 29 53 35.4 5–11 15–37 3–7 V6
13. Cleveland 82 24 58 29.3 3–13 18–34 2–8 V6
14. Charlotte 82 21 61 25.6 6–10 18–34 4–6 Ny3
15. Orlando 82 20 62 24.4 3–13 10–42 2–8 V3
Nyugati főcsoport
1. x–Oklahoma City 82 60 22 73.2 10–6 39–13 7–3 V1
2. x–San Antonio 82 58 24 70.7 12–4 33–19 3–7 V3
3. x–Denver 82 57 25 69.5 11–5 38–14 8–2 Ny3
4. x–LA Clippers 82 56 26 68.3 11–5 35–17 7–3 Ny7
5. x–Memphis 82 56 26 68.3 10–6 34–18 8–2 Ny2
6. x–Golden State 82 47 35 57.3 9–7 28–24 6–4 Ny2
7. x–LA Lakers 82 45 37 54.9 8–8 28–24 8–2 Ny5
8. x–Houston 82 45 37 54.9 6–10 24–28 6–4 V2
9. Utah 82 43 39 52.4 9–7 26–26 7–3 V1
10. Dallas 82 41 41 50.0 7–9 24–28 6–4 Ny1
11. Portland 82 33 49 40.2 6–10 18–34 0–10 V13
12. Minnesota 82 31 51 37.8 4–12 17–35 5–5 Ny1
13. Sacramento 82 28 54 34.1 7–9 14–38 2–8 V4
14. New Orleans 82 27 55 32.9 5–11 15–37 2–8 V5
15. Phoenix 82 25 57 30.5 5–11 17–35 2–8 V1
A csapatnév után a meccsszám, a győzelmek és a vereségek száma, a százalékos mutató, a divízión, illetve a konferencián belüli mérleg, a legutóbbi tíz mérkőzés mérlege, illetve a győzelmi (Ny)/vereségsorozat (V) hossza szerepel.

x=bejutott a rájátszásba
Az alcsoportok éllovasainak garantált helyük van a főcsoport első négy kiemeltje között.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik