A Jazz beérte a Lakerst, meglógott a Spurs

Vágólapra másolva!
2013.03.30. 11:27
null
A San Antonio nagy csatában legyőzte a Clipperst, így növelte előnyét a Nyugati főcsoport élén (Fotó: Action Images)
Sűrű volt a program mára virradóra a tengerentúlon, 11 mérkőzést rendeztek ezen a játéknapon az észak-amerikai profi kosárlabdaligában. Előzetesen az Oklahoma City számára tűnt ez a nap egy jó alkalomnak a San Antonio befogásához, ám végül a tavalyi finalista Kevin Durant 36 pontja ellenére is elbukott Minnesotában, a Spurs viszont megnyerte az est rangadóját a Clippers ellen. A Utah kisebb meglepetésre Portlandben diadalmaskodott, ezzel beérte a Los Angeles Lakerst a nyolcadik, még rájátszást jelentő helyen nyugaton, a Boston pedig fontos rangadót nyert a táblázaton előtte álló Atlantával szemben, így megmaradt a reális sansza egy későbbi előzésre. Nézzük, hogyan alakultak az egyes összecsapások!

Orlando Magic–Washington Wizards 97–92

John Wall 35-öt szórt, de a Nené, Beal páros nélkül felálló Wizards nem tudott mit kezdeni a 30-as karriercsúcsot dobó, 11 lepattanót begyűjtő, 3 labdát szerző és 3 blokkot kiosztó Tobias Harrisszel, pedig Jameer Nelson hamar kivált a nyolcas nyeretlenségi sorozatát végül megtörő Orlandónál. A hajrában volt esélye a fővárosi gárdának, ám a meccs embere, Harris beverte a tempót, amivel biztosította a győzelmet a floridaiaknak.

A Magic legjobb dobói: T. Harris 30, Harkless 18, Moore 15
A Wizards legjobb dobói: Wall 35, Webster 19, Okafor 9

PLUSZ–MÍNUSZ
A nap hőse: Tim Duncan, aki a nap rangadóján 34 pontos, 11 lepattanós dupla dupláva, és egy győztes 2+1-es akcióval jelentkezett a Clippers ellen.
A nap lúzere: James Harden, aki ma „beragadt a rajtnál”. Tony Allen védekezésével annyira nem tudott mit kezdeni a Houston ászahogy a negyedik negyedben már meg sem próbálta játszatni őt Kevin McHale mester.

Boston Celtics–Atlanta Hawks 118–107

A Celtics egyhuzamban másodszor is nyert, s mivel a táblázaton előtte álló Atlanta ellen tette mindezt, még maradt sansza arra, hogy a későbbiek folyamán meg is előzze a most Al Horfordot is kényszerből jegelő Hawkst. A vendégek védekezésben nagyon gyengén muzsikáltak, a Celtics pedig már az első félidőben szezoncsúcsot ért el, a 27-et szóró Jeff Green mellett pedig még Paul Pierce is hozott egy extrát - egy 20 pontos, 10 pattanós, 10 gólpasszos tripla dupla formájában, amit az ex-atlantai Jason Terry 24 egységgel "toldott meg", így most nem érződött a Garnett, Rondo, Sullinger trió hiánya.

A Celtics legjobb dobói: J. Green 27, Terry 24, Pierce 20
A Hawks legjobb dobói: Scott 19, Josh Smith 18, J. Teague 17

New York Knicks–Charlotte Bobcats 111–102

A Knicks a csereként zsinórban harmadszor is 30 felett termelő JR Smith (37 pont, 18-ból 12 mezőnyből, 12-ből 11 büntetőből), valamint Carmelo Anthony (32 pont, 11 lepattanó) főszereplésével nagyon korán ellépett a ligautolsótól, s Tyson Chandlert továbbra is pihentetve sorozatban hetedszer ért el sikert, ezzel tartja a keleti második helyet az Indiana előtt. A vendégeknél egyedül a bombaformában lévő Gerald Henderson (35 pont, 7 lepattanó, 17-ből 15 büntető) brillírozott, de ez csak egy tisztességes hajrához volt elegendő, fordításhoz már nem.

A Knicks legjobb dobói: JR Smith 37, Anthony 32, Felton 18
A Bobcats legjobb dobói: Henderson 35, Walker 16, Kidd-Gilchrist 14

Detroit Pistons–Toronto Raptors 82–99

A Pistons irányítója, Jose Calderon (8 pont, 7 gólpassz) első ízben játszhatott ellenfélként volt klubja, a Toronto ellen, de nem tudta igazán közel sem tartani a hihetetlenül visszaeső Detroitot, mely hetek óta nem nyert saját közönsége előtt. A vendégeknél a 14 pontos, 13 lepattanós dupla duplát összehozó újonc, Jonas Valanciunas is villogott a Gay (21 pont, 4 lepattanó, 4 gólpassz), Johnson (20 pont, 8 lepattanó, 2 blokk), DeRozan (21 pont) trió mellett. A hazaiak egyetlen öröme Andre Drummond visszatérése lehetett ezen az estén, az újonc először kezdett Greg Monroe mellett, s 19 perc alatt szerzett 17 pontjával megmutatta, hogy valóban ő lehet a klub egyik alapköve a közeljövőben.

A Pistons legjobb dobói: Jerebko 20, Drummond 17, Singler 13
A Raptors legjobb dobói: Gay, DeRozan 21-21, A. Johnson 20

Cleveland Cavaliers–Philadelphia 76ers 87–97

Evan Turner (23 pont, 13 lepattanó, 4 gólpassz) sokoldalú játéka és Jrue Holiday (20 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz, 3 labdaszerzés) újbóli összeszedettsége rövid időn belül másodszor is győzelmet ért a Philadelphia számára, mely előtte 15 mérkőzést bukott egyhuzamban otthonától távol. Az Irving, Varejao, Waiters trió nélkül csak szürke eminenciásokra építő clevelandiek pedig jól küzdöttek, ahogy szoktak, de már zsinórban negyedszer buktak.

A Cavaliers legjobb dobói: Speights 19, T. Zeller 14, Livingston, Ellington, T. Thompson 10-10
A 76ers legjobb dobói: Turner 23, Holiday 20, T. Young 18

Memphis Grizzlies–Houston Rockets 103–94

Tony Allen (16 pont) szó szerint leszedte a pályáról James Hardent, aki mindössze 7 pontig jutott, ráadásul csak 9 mezőnykísérlete lehetett és egyszer sem járt a büntetővonalon - utóbbi egyszer sem történt meg vele Rockets-mezben. Zach Randolph a kiábrándító New York-i produkciója után egy 21 pontos, 12 lepattanós dupla duplával rukkolt ki, a sérülésből felépülő Marc Gasol szintén 21-et tett a közösbe, míg Mike Conley (15 pont, 10 gólpassz, 4 szerzett labda) szépen fogta össze a hazaiak támadásait.

A Grizzlies legjobb dobói: M. Gasol, Z. Randolph 21-21, T. Allen 16
A Rockets legjobb dobói:
Parsons, Motiejunas 16-16, Delfino 15

New Orleans Hornets–Miami Heat 89–108

A végül 7 sikeres triplával 36 pontig jutó LeBron James a második negyed felénél egymaga több pontnál tartott, mint az egész New Orleans, a Vasquez távollétében eléggé szétesett NOH nem volt ellenfél az új győzelmi sorozatot építeni igyekvő címvédő számára. A Miami ezzel a diadalával matematikailag is bebiztosította keleti első kiemelését.

A Hornets legjobb dobói: R. Anderson 20, E. Gordon 17, Roberts 13
A Heat legjobb dobói: L. James 36, Wade 17, Cole 12

Minnesota Timberwolves–Oklahoma City Thunder 101–93

A 36 pontos, 7 lepattanót szerző Kevin Durant húzta Thunder egyszerűen nem pörgött fel eléggé erre a találkozóra, Ricky Rubióék (17 pont, 7 gólpassz, 4 szerzett labda) végig kézben tartották a meccset és a palánk alatt extrát nyújtó Nikola Pekovics (22 pont, 15 lepattanó) remeklésével magabiztosan le is zárta a derbit a Minnesota, mely a Love, Roy, Lee trió nélkül is egyre erősebbnek tűnik - igaz már tét nélkül játszik az Adelman-legénység. Az OKC ezzel a vereséggel újra távolabb került az első kiemeléstől.

A Timberwolves legjobb dobói: Pekovics 22, Rubio 17, Budinger 13
A Thunder legjobb dobói: Durant 36, Westbrook 18, Sefolosha, Ibaka 10-10

San Antonio Spurs–Los Angeles Clippers 104–102

A hajrában gyönyörűen visszajött a Chris Paul (14 pont, 12 gólpassz) irányította Clippers, ám Tim Duncan (34 pont, 11 lepattanó) egy faulttal együtt a gyűrűbe juttatott kosárral fordított az utolsó pillanatokban, s a plusz büntetővel le is zárta az összecsapást, bár volt még egy sikertelen próbálkozása a Los Angeles-i együttesnek. A Spurs a győzelem ellenére sem lehetett túl boldog, ugyanis az argentin olimpiai bajnok, Manu Ginobili korán kidőlt a sorból, viszont 2,5 meccses előnye van az első helyen nyugaton Gregg Poipovich legénységének a mai játéknap után.

A Spurs legjobb dobói: Duncan 34, T. Parker 24, Splitter 14
A Clippers legjobb dobói: Griffin 18, Ja. Crawford 16, Paul 14

Denver Nuggets–Brooklyn Nets 109–87

Hogy a Denvernek nem csak a jelene, de a jövője is fényes, arról most az újonc Evan Fournier tett tanúbizonyságot a maga 19-es karriercsúcsával. Hiába remekel idegenben a Nets, Joe Johnson nélkül nem tudták megakadályozni Deron Williamsék (19 pont), hogy egyhuzamban 18. hazai fellépésén is veretlen maradjon a Nuggets, mely ma pihentette a kisebb sérüléssel küszködő Ty Lawsont.

A Nuggets legjobb dobói: Fournier 19, W. Chandler 16, Koufos, C. Brewer 13-13
A Nets legjobb dobói: Deron Williams 19, Blatche 16, R. Evans 15

Portland Trail Blazers–Utah Jazz 95–105

LaMarcus Aldridge nélkül csak ideig-óráig tartotta kézben ezt a meccset a Blazers, a 28-at szóró Mo Williams mellett a többi húzóember, azaz Al Jefferson (22 pont, 8 lepattanó, 4 labdaszerzés) és Paul Millsap (25 pont, 10 lepattanó) is tudta, hogy ezt az estét nagyon meg kell nyomni, s ennek jegyében célba is ért a Utah, mely már ugyanolyan mérleggel áll a nyugati nyolcadik helyen, mint a Lakers, sőt, ha most lenne vége az alapszakasznak, akkor a Corbin-legénység lenne ott a playoffban, nem pedig a Los Angeles-i sztárgárda.

A Blazers legjobb dobói: Lillard 24, Hickson, Batum 17-17
A Jazz legjobb dobói: Mo Williams 28, Millsap 25, Al Jefferson 22

NBA
ALAPSZAKASZ, 139. JÁTÉKNAP
Orlando Magic–Washington Wizards 97–92
Boston Celtics–Atlanta Hawks 118–107
New York Knicks–Charlotte Bobcats 111–102
Detroit Pistons–Toronto Raptors 82–99
Cleveland Cavaliers–Philadelphia 76ers 87–97
Memphis Grizzlies–Houston Rockets 103–94
New Orleans Hornets–Miami Heat 89–108
Minnesota Timberwolves–Oklahoma City Thunder 101–93
San Antonio Spurs–Los Angeles Clippers 104–102
Denver Nuggets–Brooklyn Nets 109–87
Portland Trail Blazers–Utah Jazz 95–105
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik