Videó: félpályán túlról kapott gólt a kapus az NHL-ben

Vágólapra másolva!
2013.02.19. 08:45
Ritkán látható potya gólt kapott a Carolina Hurricanes kapusa a Canadiens elleni NHL-mérkőzésen. A harmadik harmadban a montreali Max Pacioretty félpályán túlról kapura lőtt, Cam Ward pedig bevédte a lövést.

 

 

Hatvanegy lövésből mindössze két gól született 65 perc alatt a New Jersey Devils–Ottawa Senators összecsapáson, amelyet szétlövés döntött el: miután mindhárom hazai próbálkozó hibázott, Jakob Silfverberg találata döntött. A Philadelphia Flyers az első harmadban még megkegyelmezett a New York Islandersnek, ám az 1–0-ra megnyert nyitó felvonást követően a hátralévő két játékrészt egyaránt 3–0-lal hozták. Claude Giroux és Danny Briere is duplázott.

A Colorado 2–0-ra, 3–1-re, 4–2-re, majd 6–3-ra is vezetett, de a Nashville nem adta meg magát. A vendégek tapadtak végig, de pontot az öt lőtt góljuk ellenére sem tudtak szerezni. A tizenegy gólon tizenegy játékos osztozott. A Carolina a 43. perc elejéig tartotta a gól nélküli eredményt, akkor azonban hátrányba került, majd az 53. percben előnyéhez 18 mp alatt két gólt tevő Montreal bebiztosította a győzelmét. Peter Budaj 19 védést bemutatva zárt shutouttal, ami karrierje tizedik hibátlan mutatója volt. A Montreal negyedik győzelmét aratta zsinórban.

A szintén háromig eljutó Toronto a Floridát nullázta le, Ben Scrivens 37 lövést hárított. Ez volt a kapus második egymást követő shutoutja – legutóbb az Otawa ellen nyert 3–0-ra a Maple Leafs –, így már 142:21 perce nem kapott gólt.

A Phoenix a 41. mp-ben szerzett vezetést, de a Calgary elleni sikerét csak a záró harmadban tette biztossá. Mike Smith 30 lövést védve zárt shutouttal, utóbbiból legutóbbi nyolc meccsén már harmadszor. A Columbus vezető találatára hárommal válaszolt az Anaheim, a Blue Jackets késve, és eredménytelenül hajrázott. A Ducks zsinórban ötödször győzött, a ligautolsó Columbus harmadszor kapott ki megszakítás nélkül.

NHL
ALAPSZAKASZ, 31. JÁTÉKNAP

New York Islanders–Philadelphia Flyers 0–7
New Jersey Devils–Ottawa Senators 1–2 – szétlövéssel
Colorado Avalanche–Nashville Predators 6–5
Montreal Canadiens–Carolina Hurricanes 3–0
Florida Panthers–Toronto Maple Leafs 0–3
Phoenix Coyotes–Calgary Flames 4–0
Anaheim Ducks–Columbus Blue Jackets 3–2

Legfrissebb hírek

Sam Reinhart mesternégyesével ismét Stanley-kupa-győztes a Florida

Amerikai sportok
11 órája

Jaromír Jágr 53 évesen is folytathatja

Jégkorong
2025.06.15. 12:13

NHL: Edmontonban nyert, egy meccsre a címvédéstől a Florida Panthers – videók

Amerikai sportok
2025.06.15. 08:11

Videó: összeesett csapata bajnokiján egy kolumbiai válogatott játékos

Minden más foci
2025.06.13. 12:53

Háromgólos hátrányból hosszabbítás után győzve egyenlített az Edmonton – videók

Amerikai sportok
2025.06.13. 07:00

Ollózós vagy félollózós találat? 45 méteres emelés vagy szabadrúgásgól? Szavazzon az NB II legszebb tavaszi góljára!

Labdarúgó NB II
2025.06.12. 18:56

Gyors gólváltás után Szoboszlai találata döntött – videók

Magyar válogatott
2025.06.10. 19:55

Ezúttal nem volt mese, a Florida nagyon megverte az Edmontont az NHL-döntő harmadik meccsén

Amerikai sportok
2025.06.10. 07:32
Ezek is érdekelhetik