NBA: Anthony 42 pontig bírta, majd eltűnt az öreg karjaiban

Vágólapra másolva!
2013.02.10. 22:13
A Los Angeles Clippers idegenben 102–88-ra legyőzte a New York Knicks legénységét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) vasárnapi játéknapján.

A nem éppen a legjobb passzban lévő – pénteken Miamiban simán kikapó – Clippers annak ellenére győzött, hogy az ellenfél soraiban Carmelo Anthony 42 pontig hatolt.

Chris Paul, úgy tűnik, újra a régi: a térdsérüléséből felépülő Clippers-vezér 25 ponttal, valamint hét gólpasszal és hat lepattanóval járult hozzá az erős negyedik negyeddel kivívott győzelemhez.

Anthony ötödször jutott el legalább negyven pontig ebben a szezonban. Árnyalja a produkcióját, hogy a negyedik negyedben csupán egy mezőnykosárra volt képes a kispadról beszálló Clippers-veterán, a negyvenéves Grant Hill védőőrizetében.

Érdekesség, hogy a Madison Square Gardenben pályára lépett az NBA jelenleg aktív három legidősebb játékosa: Hill, valamint a két New York-i, a Hillnél egy nappal idősebb Kurt Thomas és a negyvenet a következő hónapban betöltő Jason Kidd.

NBA, ALAPSZAKASZ, 99. JÁTÉKNAP
New York Knicks–Los Angeles Clippers 88–102
A többi mérkőzést később játsszák.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik