LeBron James fantasztikus mérföldkövekhez ért

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.01.17. 12:10
null
James mérföldkövekhez érkezett (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában tíz mérkőzést játszottak le mára virradóra, és ezek felén meglepetés született, közülük három ráadásul igen vaskosra sikeredett, ezen felül pedig LeBron James húszezredik pontját és ötezredik gólpasszát is ünnepelhette a nagyérdemű. A Doc Rivers edzette Boston Celtics az NBA-történeti ritkaságnak számító apa–fiú párharcot elvesztette az Austin Riversszel felálló New Orleans ellen, az Indiana pedig nagy verésbe futott bele Orlandóban, ám talán ezeknél is nagyobb papírforma-borulásnak tekinthető a Cleveland portlandi diadala. Ha ez nem lenne elég, akkor a Josh Smith nélküli Atlanta elverte az ex-Hawkkal, Joe Johnsonnal érkező Brooklynt, a Dallas pedig ötös vereségszériához juttatta a Houstont. Torontóban csak a hosszabbítás döntött, de ott érvényesült a nagyobb tudás a Chicago javára, a Golden State pedig nem tudott méltó ellenfele lenni a Miaminak Steph Curry távollétében. Nézzük, hogyan alakultak az egyes találkozók!

Toronto Raptors–Chicago Bulls 105–107 – hosszabbítás után

A 26 pontos Kyle Lowry többször is megmentette ezen az estén a Torontót, de társai elügyetlenkedték a többi esélyt, így Luol Deng a hosszabbítás vége előtt három szekundummal megnyerhette a meccset a Chicagónak. A legszebb éveire emlékeztető Carlos Boozer egy 36 pontos, 12 lepattanós dupla duplával rukkolt ki, míg a hazaiaknál a 27-es karriercsúcsát beállító Alan Anderson vitte a prímet.

A Raptors legjobb dobói: A. Anderson 27, Lowry 26, DeRozan 18
A Bulls legjobb dobói: Boozer 36, Deng 19, Noah 16


Orlando Magic–Indiana Pacers 97–86

Bár a végeredmény nem sugall kiütést, de a Pacersnek egyszerűen sansza sem volt Orlandóban a triplavonalon kívülről remek napot kifogó Magic ellen. A hazaiak 21 távoli kísérletükből 12-őt értékesíteni tudtak, Nikola Vucsevics pedig egy 16 pontos, 15 lepattanós dupla duplával igyekezett rendet tenni a palánk környékén, erre pedig nem volt válasza az egyébként remek formában lévő Indanának, melyet ma este is a 20 pontos, 10 lepattanós Paul George vitt a hátán.

A Magic legjobb dobói: Vucsevics 16, Afflalo 15, Nelson, Reddick 14-14
A Pacers legjobb dobói: George 20, Ge. Hill 15, Da. West 14


Atlanta Hawks–Brooklyn Nets 109–95


A hazai gárda egy mérkőzésre eltiltotta Josh Smith-t, így a legjobb játékosa nélkül volt kénytelen kiállni a Hawks, mely a tavaly még Atlantában pattogtató Joe Johnsonnal felálló, hetes győzelmi szériával érkező Brooklynt fogadta. A 28 pontos karriercsúcsa mellé 11 gólpasszt is kiosztó Jeff Teague viszont olyan remekül irányított ma este, hogy a Nets csak nyomozta a labdát és végig jelentős hátrányban próbálta befogni a vendéglátókat. Deron Williams ahogy gyengébben játszott (12 pont, 9 gólpassz), máris kikapott a Brooklyn, de így sem lehet panasz a gárdára, mely PJ Carlesimo idei első 10 vezetőedzőként levezényelt meccsééből kettő kivételével az összeset hozta.

A Hawks legjobb dobói: J. Teague 28, D. Harris 18, Horford 17
A Nets legjobb dobói: B. Lopez 22, Joe Johnson 15, Blatche, Deron Williams 12-12


Boston Celtics–New Orleans Hornets 78–90

PLUSZ–MÍNUSZ
A nap hőse: LeBron James, aki két csodálatos mérföldkövet is ma ért el, ráadásul 25 pontjával, 10 gólpasszával és 7 lepattanójával a tripla duplától sem járt messze.
A nap lúzere: John Wall, aki egálnál mindkét büntetőjét mellédobta a Kings elleni „roncsderbi” végjátékában, ki is kapott csapata, a Washington.

Idei talán leginkább frusztráló vereségét szenvedte el a hatos győzelmi széria után lévő Celtics a nyugati végeken tanyázó New Orleans ellen, hazai pályán. A vendégek legjobbja, Eric Gordon pályára sem lépett elővigyázatossági okokból, a Boston pedig ennek megfelelően hengerelt is az első percekben, úgy festett, sima hazai diadal születik. Ám a cserék párharcát meglepetésre kiütéssel nyerte a második negyedben a Hornets, s ebben bizony a Celtics edzőjének fia, Austin Rivers is vastagon benne volt, s végül nem is tudott megújulni már a Celtics a második félidőben, célba ért a Williams-legénység. A 18 pontos, 9 lepattanós Aminu tarthatatlan volt Pierce-ék számára, de az 1/1-es Anthony Davis is összehozott egy 10 pontos, 10 lepattanós dupla duplát.

A Celtics legjobb dobói: Garnett 15, Pierce, Terry 12-12
A Hornets legjobb dobói: Aminu 18, R. Lopez 17, Vasquez 15


Oklahoma City Thunder–Denver Nuggets 117–97

A nap rangadójának várták, ám az egyik legsimább harc kerekedett ki ebből a párosításból. A végül 32 egységig jutó Russell Westbrook tarthatatlan volt a denveri védők számára, a visszatérő Serge Ibaka pedig 5 blokkot osztott ki, ráadásul Kevin Martin a padról beszállva egy 20-ast hintett, így Kevin Duranttől elég volt egy 20 pontos performansz is. A Nuggets teljesen tanácstalan volt ezen a játéknapon, ami azért a back-to-back, illetve a tegnapi hosszabbítás után annyira nem is meglepő.

A Thunder legjobb dobói: Westbrook 32, Kev. Martin, Durant 20-20
A Nuggets legjobb dobói: Koufos 16, McGee 15, Iguodala 12


Dallas Mavericks–Houston Rockets 105–100

A lendületbe jövő Mavericks nyerte a texasi rangadót a mindössze 20 pontot elérő James Harden fémjelezte Rockets ellen, így a houstoniak már ötös vereségszériánál tartanak, míg a Carlisle-legénység harmadszor diadalmaskodott egyhuzamban. A 19-et szóró Jeremy Lin a végén nagyot hibázott, pedig mínusz háromnál volt labdája az egalizáláshoz a vendég gárdának. Dirk Nowitzki ma a maga 19 pontjával a hazaiak legjobbja volt, de mellette a 18-18 egységig jutó Mayo, Marion páros is kitett magáért, kezd összeérni a Mavericks, csak akkora a hátrány a táblázaton, hogy lehet, túl későn indul a hajrá.

A Mavericsk legjobb dobói: Nowitzki 19, Mayo, Marion 18-18
A Rockets legjobb dobói: Harden 20, Lin 19, Parsons 18


San Antonio Spurs–Memphis Grizzlies 103–82


Visszavágott pár nappal korábbi vereségéért a Spurs a Grizzliesnek, méghozzá nem is akárhogy, hanem egy 21 pontos, a második félidőben kiütés-szagú győzelemmel. A 19 pontos Tim Duncan, valamint a 17-et dobó, 11 gólpasszt kiosztó Tony Parker mellett annyira jók voltak a kiegészítőemberek, hogy Manu Ginobili hiánya meg sem látszott a hazaiakon. A Memphis egyre sűrűbben fog ki kritikán aluli napot támadásban, ma is ez volt a helyzet, csak 42 százalékkal tüzelt a Hollins-legénység, s egyénileg sem volt senki a Grizzliesnél, aki ki tudta volna rángatni a kátyúba ragadt szekeret.

A Spurs legjobb dobói: Duncan 19, T. Parker 17, Diaw 14
A Grizzlies legjobb dobói: Gay 17, M. Gasol 12, T. Allen, Z. Randolph 11-11

Sacramento Kings–Washington Wizards 95–94

A nap bakiparádéját Sacramentóban láthatta a nagyérdemű, ahol egálnál kettőből két büntetőt hagyott ki a sérüléséből nemrég visszatérő, ma 14 ponttal és 10 gólpasszal záró John Wall, majd a másik oldalon a 21-et szóró Tyreke Evans is csak egyet tudott értékesíteni a vonalról, ám utóbbi végül hős lett, hiszen a 26-ot dobó Bradley Beal elrontotta a potenciális győztes dobást. Így nem nyert zsinórban negyedszer a Wizards, van viszont Kings-féle győzelmi sorozat.

A Kings legjobb dobói: Cousins, T. Evans, Salmons 21-21
A Wizards legjobb dobói: Beal 26, Seraphin 16, Nené 15

Portland Trail Blazers–Cleveland Cavaliers 88–93

A Portlanden is kifogott a back-to-back, az oregoniak ennyire rövid kispaddal, pihenő nélkül, fáradt vezérekkel a harmatgyenge Clevelandet sem tudták elintézni, még hazai környezetben sem. Kyrie Irving a maga 31 pontjával és fantasztikus megmozdulásaival megmutatta az idei év legjobb újoncának, Damian Lillardnak, hogy miként produkál egy megkoronázott elsőéves a második szezonjában, Nicolas Batum pedig hiába zárt 23 pontos, 12 lepattanós dupla duplával, eladott 9 labdát, amikből a 19 pontos, 14 lepattanós Tristan Thompson és társai rendre könnyű pontokat is szereztek.

A Blazers legjobb dobói: Batum 23, Matthews 17, Aldridge 15
A Cavaliers legjobb dobói: Irving 31, T. Thompson 19, T. Zeller 11

Golden State Warriors–Miami Heat 75–92

Mivel nem volt a hazaiaknál a bokáját és a térdét is fájlaló Steph Curry, így minden reflektorfény LeBron Jamesnek maradt meg, aki ma lépte át a 20 ezer dobott pontos, illetve az 5 ezer kiosztott gólpasszos határokat egyéni karrierjét tekintve, az alapszakaszra vonatkoztatva, ezzel ő lett minden idők legfiatalabb játékosa, aki elérte a 20 ezer pontot, 5 ezer lepattanót, illetve 5 ezer gólpasszt, s nem mellesleg ma 25-öt szórva és 10 asszsiztot kiosztva simán bevitte a célba a mostanság idegenben gyengélkedő Heatet.

A Warriors legjobb dobói: Jack 16, D. Lee 12, Landry 10
A Heat legjobb dobói: L. James 25, Wade, Chalmers 15-15

NBA
ALAPSZAKASZ, 75. JÁTÉKNAP
Toronto Raptors–Chicago Bulls 105–107 – hosszabbítás után
Orlando Magic–Indiana Pacers 97–86
Atlanta Hawks–Brooklyn Nets 109–95
Boston Celtics–New Orleans Hornets 78–90
Oklahoma City Thunder–Denver Nuggets 117–97
Dallas Mavericks–Houston Rockets 105–100
San Antonio Spurs–Memphis Grizzlies 103–82
Sacramento Kings–Washington Wizards 95–94
Portland Trail Blazers–Cleveland Cavaliers 88–93
Golden State Warriors–Miami Heat 75–92

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik